A háztartásbeli

„Mindig hittem, hogy ha valamit teljes szíveddel és lelkeddel akarsz, akkor megkapod.”

Leigh mindig is színésznő akart lenni. Nem tudni, pontosan miért ment hozzá 1932-ben Herbert Leigh Holmanhez, mindenesetre nagyon gyorsan világossá vált, hogy nem egyeznek a nézeteik azt illetően, mi is a dolga egy jó asszonynak. Leigh színpadra vágyott, szereplőválogatásokra járt, kis szerepeket is kapott. A férje nem díjazta ezt, egyrészt nem látta a feleségében a nagy színésznőt, másrészt a színészi hivatást sem tartotta valami sokra.

Amikor Leigh először látta színpadon a kor ünnepelt sztárját, a nagy Shakespeare-színészként elhíresült Laurence Oliviert, odasúgta a barátnőjének: „Ő lesz a férjem.” Az előadás után bement a színész öltözőjébe gratulálni. Távozóban pedig csókot lehelt Olivier nyakára – hátulról. Ez a furcsa-kedves gesztus tette tán vagy az az elképesztően intenzív energia, ami Leigh-ből sugárzott, nem tudni. Olivier mindenesetre beleszeretett, és bár mindketten házasok voltak, társaik pedig kijelentették, hogy semmi szín alatt nem hajlandók elválni, ők együtt utaztak Los Angelesbe, és összeköltöztek.

Amerika pedig megadta mindkét álmot, amire Vivien Leigh vágyott: övé lett az álomszerep, az Elfújta a szél hősnőjéé, amelyért a kor összes színésznője vetélkedett Bette Davistől Joan Bennettig. (Az utóbbi például nyilvánosan is kijelentette: bárcsak soha ne utazott volna Leigh Amerikába, akkor ő kapta volna Scarlett szerepét, és egészen máshogy alakul az élete.) És övé lett a csodálatos férfi, a legendás színész is. Ehhez azonban le kellett mondania a lánya felügyeleti jogáról, és szembenézni a válás miatti sajtóbotránnyal. Mindeközben pedig arra koncentrálnia, hogy élni tudjon a nagy eséllyel, és megkapja az álomszerepet, ami – akkor már tudható volt, hogy az Elfújta a szél valóságos szuperprodukció lesz – megváltoztatta az egész életét, és színészileg is férje mellé helyezte.

Clark Gable és Vivien Leigh az Ejfúlta a szél című filmben - Forrás: Getty Images

Vakmerőségével Leigh deklarálta, hogy nem kér a számára kitalált feleségszerepből, és Ibsen Nórájaként más életet választott. A lelki következmények azonban nem maradtak az óceán túloldalán.

A szexszimbólum

„Az emberek azt hiszik, hogy ha viszonylag normálisan nézel ki, nem lehetsz jó színész. Mivel engem kizárólag a színészet érdekel, a szépség számomra hendikep.”

William Wyler rendező cinikusan azt mondta Leigh-nek, amikor az reklamált, hogy nem ő kapta az Üvöltő szelek női főszerepét, hogy a színésznő fogja fel: Hollywoodban ő soha, de soha nem álmodhat többről, mint Isabella (azaz: néhány kisebb-nagyobb mellékszerep). A rendező később megkövette Leigh-t, ám ez az incidens remekül támasztja alá a színésznő félelmeit.

Van az Elfújta a szélben a híres kalapjelenet: amikor az utazásból visszatérő Rhett Butler egy smaragdzöld kalappal ajándékozza meg Scarlettet. Ha valaki csak ezt az egy jelenetet látja a filmből, azt gondolhatja: Scarlett egy ostoba liba, aki lefizethető egy drága kiegészítővel. Ha azonban ismerjük a motivációit (például, hogy feketében kell járnia régóta, és a háború miatt nem viselt új ruhadarabot hosszú ideje), a kalap a felszabadultság, a túlélés, az új kezdet, a béke szimbóluma. Nagyjából így volt ez Leigh civil életében is: a filmstúdió és a sajtó a szépségét óhajtotta kidomborítani, mintha az csak egy mellékzönge volna, hogy lélegzetelállító színészi játékra képes.

Vivien Leigh gyönyörű volt, ez nem kérdés. Ráadásul nagyon kevesen tudtak olyan lenyűgözően játszani a mimikájukkal, mint ő. A kamera imádta. De talán nem véletlen, hogy annyira ragaszkodott karrierje végéig a színpadhoz: ő ott is bizonyítani akarta, hogy nem a külseje miatt lett az, aki. Leigh életének egyik fájó pontja, hogy a pálya elején beléplántálták ezt a komplexust, amelytől soha nem tudott szabadulni. Akkor sem, amikor a színészlegendaként számontartott Laurence Olivier rendezte őt, és akkor sem, amikor ugyanez az ember beleszeretett, és egyenrangú szakmai-emberi partnerként élt vele.

Leigh-ről leírni, hogy szexszimbólum volt, éppúgy felületesség, mintha azt írnánk A vágy villamosa-beli partneréről, Marlon Brandóról, hogy szép teste van. Akinek csöpp esze van, pontosan tudja, hogy nem ezért izzott körülöttük a levegő.

A hisztérika

„Nem vagyok filmsztár. Színésznő vagyok. Filmsztárnak lenni álságos életet jelent, amit hamis értékek mentén, a nyilvánosság felé élnek.”

Vivien Leigh nehezen kezelhető nőként, allűrös, beképzelt színészként maradt meg az emlékezetben. Csakhogy Vivien Leigh legtöbb „allűrje” mögött súlyos és kezeletlen vagy rosszul kezelt mentális probléma állt. Ma már vélhetően viszonylag gyorsan diagnosztizálnák nála a bipoláris zavart, akkoriban letudták annyival, hogy hisztérikus. Noha a férje, Laurence Olivier is beszámolt arról, hogy egymástól jól elkülönülő hullámhegyekből és borzalmas hullámvölgyekből áll az életük, diagnózis és profi kezelés híján Leigh szép lassan a betegség martalékává vált. Házasságuk tönkrement – amit Olivier később iszonyatosan megbánt. Leigh halálakor a színésznő akkori társával együtt szervezte meg a végtisztességet, s ez jól mutatja, hogy teljesen sohasem tudott elszakadni Lady Oliviertől – ahogyan a válás után, immár újonnan megnősült férfiként is hívta Leigh-t.

Laurence Olivierrel - Forrás: Getty Images/ullstein bild/ullstein bild

A pletykalapoknak viszont könnyebb volt arról cikkezniük, hogy hány kollégáját fogyasztotta el Leigh (akár házassága alatt is), ám közben senki nem mérte fel, hogy a színésznő vélhetően épp a betegsége miatt (ami megnövekedett szexuális étvággyal járt) keresi olyan megszállottan a testi-lelki kielégülést. Könnyebb volt rásütni a bélyeget, hogy elmebeteg, hogy hisztérikus, mint a dolgok mögé nézni, és segítséget keresni. Előfordult, hogy Leigh elektrosokk-kezelés után közvetlenül színpadra lépett – ő tehát kezeltetni próbálta magát, csak épp nem voltak erre eszközei a kor orvosainak.

Sokatmondó ugyanakkor, hogy mit vártak el a színésznőtől, aki állítólag nehezen kezelhető volt: az Elfújta a szél forgatásán 125 napot dolgozott gyilkos beosztásban: napi tizenhat órát (!) heti hat napon át. Remek kérdés, vajon ez hogyan egyeztethető össze a róla festett negatív képpel. (Az meg bicskanyitogató, hogy a mindössze 71 napot dolgozó Clark Gable 120 ezer dollárt kapott Rhett Butler szerepéért, Leigh Scarlettért – kapaszkodj! – 25 ezret.)

1956-ban - Forrás: Getty Images/Sheppard/Mirrorpix

Leigh maga úgy tartotta (és ez jól hangzott, így a média is hajlamos volt így tálalni), hogy Blanche DuBois megformálásába őrült végleg bele. A környezete hajlott rá, hogy ez így van: a mentálisan kimerítő forgatás végére Leigh elméje végképp megbomlani látszott. Az elképesztően intenzív szerep élete másik nagy alakítása volt Scarlett O’Hara mellett – és az is, hogy aki egyszer látta ezt a filmet, sohasem képes azt gondolni, hogy Vivien Leigh nem Hollywood aranykorának egyik legnagyobb színésznője volt. Borzalmas, hogy ebbe bele kellett halnia.

 

 Csepelyi Adri

Kiemelt kép: Getty Images/ullstein bild/ullstein bild