–

Szerelmi életem nagyjából addig volt kiegyensúlyozottnak mondható, amíg fekete-fehér hollywoodi filmeket bámultam, a bennük táncikáló férfiakat istenítve. Akik a nőket istenítették. Már legalábbis azokat, akikbe halálosan, szívbe markolóan, hűségesen és örökké szerelmesek voltak.

Ezzel, mondjuk, én be is értem volna, de hát az élet nem kívánságműsor, sosem csengetett be hozzám Gene Kelly egyetlen karaktere sem, hogy szteppelve vigyen végig a Hősök terén napszálltakor. De azért jólesett nézni ezeket a férfiakat: brillantinos hajuk mindig tökéletesen állt, mozdulataik mesterkéletlenül elegánsak, öltözékük és modoruk kifogástalan. Azt képzeltem, az igaziak is ilyenek. Hát, majdnem.

Olyankor aztán, amikor valamelyik nagyon nem ilyen volt, elővettem a régi filmjeimet, és (ne mondjátok el Gene Kellynek!) Fred Astaire-rel vigasztalódtam.

Ha Fred Astaire táncol, akkor az élet a legszebb arcát mutatja.

Íme, a kedvenc jeleneteim! És hoztam néhány Astaire-idézetet is – de előre szólok, hogy a végére ti is rajongani fogtok érte, ha eddig nem tettétek!

 

Két mókás arc

Szerintem mindenki megérdemli, hogy az életben egyszer valaki úgy valljon neki szerelmet, mint Fred Astaire fényképelőhívás közben Audrey Hepburnnek a Mókás arc című filmben egy Gershwin-dallal.

 

Astaire, a (majdnem) rosszfiú

Odavagyok az ötvenes évek színes, túldramatizált, olykor groteszk táncjeleneteiért, amik olyanok, mint egy élőszereplős Tom és Jerry-részlet. A zenevonat című, 1953-as film az egyik legnagyobb hollywoodi klasszikus, a vörös ruhás Cyd Charisse valami dögletesen szexi, és igen: ez az a jelenet, amelyben Fred Astaire is az. Pedig olyan sokszor belerakták a jófiús skatulyába.

 

Te is imádod!

„Ha nem tűnik elég könnyűnek, akkor nem próbálkoztunk elég keményen.”

A magam részéről kötelezővé tenném, hogy egyszer az életben minden férfi felöltözzön úgy, ahogyan Astaire az 1942-es Ismeretlen imádó című filmjének ebben a részletében. Azt is megértem, mondjuk, a negyvenes években miért volt mindenki szerelmes Rita Hayworthbe…

 

Amikor nem táncol

„Nem tudok színészkedni. Nem tudok énekelni. Kopaszodom. Kicsit tudok táncolni.”

Na, hát ahhoz képest, hogy nem értett olyan nagyon semmihez, például így zongorázott, és az iparági pletykák szerint szinte sohasem kellett „utószinkronizálni” a táncjeleneteit, azaz nem utólag került az ütemes kopogás a felvételekre. Astaire emblematikus partnere, Ginger Rogers talán sehol sem volt olyan szemtelen és édes, mint a Roberta című filmnek ebben a számában, amikor táncba akarja vinni Fred karakterét, aki azonban hangsúlyozza: esze ágában sincs táncolni. Na persze.

 

Csillagok közt

Emlékeztek a Kaliforniai álom csillagvizsgálós táncjelenetére? Damien Chazelle rendező a Broadway Melody of 1940 című film emblematikus tánca előtt tisztelgett vele. Ha végignézitek, azt is értitek, miért: Eleanor Powell és Fred Astaire tánca zene nélkül is zene füleinknek.

 

Családban marad

Kevesen tudják, de Fred Astaire-nek volt egy nővére, Adele, aki – Fred szerint – nála is nagyobb tehetségű táncos volt. A testvérek kezdetben közösen léptek fel zenés-táncos, humoros műsorukkal: akadt, amelyben Adele alakította Cyranót, Fred pedig Roxanne-t. 1923-ban arattak átütő sikert Londonban a Stop Flirting című musicalben, aztán a Broadwayn játszottak közösen Astaire későbbi nagy filmsikerének színpadi verziójában, A zenevonatban. Ez az 1932-es volt az utolsó közös fellépésük: Adele férjhez ment, és örökre kiszállt a show-bizniszből. Ezen a felvételen a testvérpár énekel.

 

Dupla dinamit

A fenti számnak van egy másik, Astaire-hez köthető verziója: egy táncos jelenet, amelyben a partner Gene Kelly. Mit elemezgessem? Tökély.

 

Nehezített pálya

 „Persze hogy olyan volt, mintha szexeltünk volna tánc közben. Sokkal többet mondtunk el a mozgásunkkal, mint egyszerű ölelkezéssel.”

Amikor azt hittük, már mindent láttunk, ami emberi talpakkal és lakkcipőkkel kivitelezhető, akkor jön az Astaire–Rogers-páros, és eltáncol egy bitang nehéz koreográfiát – görkorcsolyában. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az egyik legcukibb Gershwin-dalt éneklik közben, amiben egy szerelmespár azon évődik, hogy az apró véleménykülönbségek miatt inkább hagyják az egészet a fenébe. De persze nem bírnak egymás nélkül létezni.

 

Kirúgja a ház oldalát

De persze még mindig van feljebb: a plafonon. Szó szerint. A jó ég tudja, hogyan oldották meg ezeket a trükköket 1951-ben, de Astaire a Királyi esküvő című filmben tényleg a plafonon ropja.

 

Az életkor csak egy szám

„Ha buknod kell, bukj szvingelve!”

Végül pedig egy bónusz, ami nem filmrészlet, hanem az 1970-es Oscar-gála egyik részlete. Megöregedni csakis így szabad.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt kép: Getty Images/John Kobal Foundation