Sandokan 70 – Rövid jegyzet egy beteljesülő szerelem küszöbéről

 -

Egészen tisztán emlékszem arra, amikor először voltam szerelmes. Szerelmem tárgya különleges, egzotikus férfi volt. Nemesi származása rögtön átütött délceg tartásán, ruganyos járásán. Csodálatosan villogó, élénkzöld szemeit határozott vonalú szemöldök tette még hangsúlyosabbá. Éjfekete hajába bele-belekapott a tengeri szél, miközben a partok mellett vitorlázott.

Válla széles, a mellkasa napbarnított, és természetesen pont a megfelelő mértékben szőrös. Elszánt volt, bátor, vakmerő, nem félt semmitől és senkitől. A hangja pedig... a hangja olyan volt, amitől bármelyik nőnek azonnal a bokájáig zuhan a bugyija.

Ráadásul ő volt az egyetlen férfi széles e földön, aki nemcsak hogy magától értetődő természetességgel, de kifejezett eleganciával tudta viselni a Cure-os utánérzésű füstös szemfestéket.

Halálosan imádtam, pedig alig hat órát töltöttünk együtt.

Én hatéves lehettem, ő éppen harminc.

Én a nagymamám foteljében gubbasztottam a tévé előtt, ő pedig Malajziában harcolt a gaz, elnyomó britek ellen.

Rajongásom olyan méreteket öltött, hogy még a hatalmas korkülönbség sem zavart. És az sem, hogy ő történetesen nem belém, hanem egy tejbetök angol nőbe szerelmes. De szerelmi románca is csak azt bizonyította, hogy a legendás hős, a marcona férfiú gyönyörűségesen szőrös, a sok harctól verejtékes mellkasában bizony érzékeny szív dobog... Romantikus kalandja ráadásul lehetőséget nyújtott arra, hogy megcsillogtassa, micsoda legendás hőstettekre sarkallja őt a szenvedélyes érzelem.

Vagy talán létezik még rajta kívül olyan férfi, aki puszta kézzel, egy csupasz késsel szembeszáll a vérszomjas tigrissel? Mit szembeszáll?! Alászáll a bestiának, egy stílusos tigrisbukfenccel nekirugaszkodva a fenevad alá bucskázik, majd felmetszi annak hasfalát! Na, ugye hogy egy páratlan férfiú ez a Sandokan?! És mindezt azért, hogy megmentse szíve hölgyét... aki sajnos ez esetben nem én voltam. (De lehettem volna!)

Ott üldögéltem a nagymama karosszékében, szerelemtől párás tekintetemet a Videoton készülékre szegezve, valamikor a nyolcvanas évek elején. Ekkor került ugyanis el hazánkba is a Maláj tigris című hatrészes tévésorozat, amely 1976-ban készült olasz, francia és német koprodukcióban. Itthon pedig (akárcsak Európa más országaiban) hatalmas siker lett belőle, ami nem is csoda, hiszen remekül hozza a sikerfilmek hármas alapszabályát. Egy ismerősöm szerint ugyanis a legjobb film ismérve az, hogy van benne autós üldözés, kardozás... és mutatják a szexet. Igaz, itt autók helyett lovak vannak, az erotika pedig inkább jelzésértékű, de a lényeg ugyanaz.

Bár Kabir Bedit csak a képernyőn keresztül imádhattam, azért volt egy cseppnyi, saját bejáratú vigaszom is. A nagymamámmal ugyanis rendszeresen eljártunk a Komjádi uszodába, a fürdőzés után pedig minden alkalommal beültünk az uszoda büféjébe, én egy kókuszgolyóra, a nagymama meg egy kávéra.

És ott, a márványasztalok között cikázva karcsún és délcegen... dolgozott egy fiatal pincér, aki mintha csak Sandokan kiköpött mása lett volna! Ugyanaz a fekete, leomló hajkorona, ugyanaz a villogó zöld szem! És neki még kókuszgolyója is volt!

(Persze lehet, hogy alacsony volt, köpcös és kopasz... de hát egy szerelmes nőnek teljesen felesleges felhívni a figyelmét ezekre a kiábrándító részletekre. Főleg, ha az a szerelmes nő még csak egy lánglelkű hatéves.)

Az évek teltek, múltak, olyannyira, hogy Kabir Bedi épp ma ünnepli a hetvenedik születésnapját. Én mindig tudtam, hogy csak türelmesnek kell lennem. Hogy majd egyszer végre eljön az én időm. Ami a nyolcvanas években még áthághatatlan akadálynak számított, az a harminc év korkülönbség végre nem probléma többé, sőt.

Győződj meg róla magad is! Nézd, milyen szépen mutatunk együtt:

Boldog születésnapot, maláj tigrisem!

Fiala Borcsa

Képek: Sandokan (1976), kabirbedi.com