A szerelem az szerelem – Oscar Wilde legszebb levelei Alfred Douglasnak

-

Onnantól kezdve, hogy megismerkedett a fiatal Bosie-val (ez volt Alfred Douglas beceneve), a színpadi komédiáiról is ismert Oscar Wilde története inkább egy görög tragédiához hasonlított. Az írót, Bosie apjának feljelentése nyomán elítélték a fiatal férfi megrontásáért. Wilde nem tagadott a bíróságon, egyszerűen abszurdnak tartotta a vádat és az eljárást. Két év börtönre és kényszermunkára ítélték. Ez idő alatt az író teljesen megtört, felesége elhagyta és a prűd viktoriánus Anglia kivetette magából. A börtönből már betegen szabadult, majd Franciaországba költözött. De már nagyon keveset írt, és egy rövid együtt töltött időt időt leszámítva Alfred Douglas-szal sem folytatódott a kapcsolata. Néhány évvel szabadulása után legyengült szervezetét agyhártyagyulladás támadta meg. 46 éves volt, amikor meghalt.

Oscar Wilde és Bosie szerelmét levelek tucatjai őrzik. Íme, öt csodás üzenet az írótól.

1.

1893. január

Drága Fiam!

A szonett, amit írtál igencsak szép lett. Mily csodálatos, hogy azok a vörös rózsaszirom ajkaid legalább annyira jók őrült dallamokra és dalokra, mint a csók tébolyára. A te arany lelked szenvedély és költészet mezsgyéjén jár. Biztos vagyok benne, hogy az ókori Görögországban te voltál Jácintusz, akit Apolló oly bolondul szeretett.

Miért is vagy magányos Londonban, miért nem utazol Salisbury-be? Menj, utazz el, hűtsd le karjaid a gótikus szépségek alkonyában, majd jöjj hozzám, amikor csak gondolod! Csodás itt minden, csak te hiányzol – de előbb utazz Salisbury-be!

Örökké halhatatlan szerelemmel a tiéd,

Oscar

2.

1893. március

Minden Ifjak Legkedvesebbike!

Leveled felvillanyozott – mint a fehér- és vörösbor, – de szomorú vagyok, és teljesen magamon kívül – Bosie – nem rendezhetsz jeleneteket velem! Belehalok. Ezek életem minden boldogságát agyonvágják. Nem bírlak ily görögösen leereszkedőnek, ily szenvedélytől kifacsartnak látni; nem bírom hallgatni ívelt ajkaidnak ily borzalmas szidalmazását – ne tedd!  Összetöröd szívemet – inkább áruba bocsátom magam, mint hogy ily keserűnek, igazságtalannak és szörnyűnek lássalak! Találkoznunk kell minél hamarabb – te isteni teremtmény – áldott zseni – ,de nem tudom, hogy lehetne megoldani? Eljöjjek hozzád Salisbury-be? Oly sok a nehézség – a költségeim heti 49 fontra rúgnak! Új nappalit építtettem, a Temzére néz – de te, miért nem vagy itt, drága, csodálatos fiú? Attól tartok mennem kell – pénztelenül, hiteltelenül, és ólmos szívvel...

Örökké a tiéd,

Oscar

3.

1893. december

Legkedvesebb Fiam!

Köszönöm leveledet. Én épp a hitelező keselyűk karmai közt vergődöm, magamon kívül. De örömmel tölt el, hogy újra jóban vagyunk, szerelmünk átlépett saját árnyékán, átvészelte az elhidegülést és a sajnálatot, és rózsakoronában még jobban tündököl, mint rég. Legyünk mindörökké ott egymás szívében, ahogy eddig is ott voltunk!

Minden nap gondolok rád, és mindörökké a tiéd vagyok.

Oscar

4.

1894. július

Én drága Fiam!

Remélem, a cigaretták rendben megérkeztek. Gladys de Grey-jel, Reggie-vel és Aleck Yorkkal ebédeltem. Azt szeretnék, ha csütörtökön elutaznék velük Párizsba; azt mondják az emberek ott gyapjúban járnak, szalmakalapot viselnek, és a Bois-ban ebédelnek – de nekem, szokás szerint nincs pénzem, így nem tudok velük menni. Emellett persze téged is látni szeretnélek. Ez annyira abszurd! Nem tudok nélküled élni! Oly kedves vagy, és oly és oly csodálatos! Egész nap rád gondolok, hiányzik a bájod, kisfiús szépséged, beretvaként vágó eszed, zsenialitásod finom szeszélye, amely sokszor épp oly meglepő módon cikázik északról délre, a naptól a holdra, mint a fecskék – és mindenekfölött te magad! Csak az enyhíti hiányérzetemet, amit Sybil mondott nekem, a Mortimer utcában (akit mindenki csak Mrs. Robinsonnak hív)*. Próbálnék nem hinni benne, de nem tehetem. Hiszen tudom, hogy januárban te és én hosszú útra indulunk együtt, kéz a kézben, és a te életed összefonódik az enyémmel.

Édes, drága fiam, remélem, boldog vagy, és remekül érzed magad!

Meglátogattam Bertie-t, írtam az otthoniaknak, majd anyám mellett virrasztottam. Egyik kezemet a halál, másikat a szerelem szorongatja; csak e kettő jár a fejemben, szárnyaik árnyékában élem az életem.

London egy sivatag – lábaid kecses nyoma nélkül… Írj néhány sort, és vidd magaddal a szerelmemet – most és mindörökké.

Maradok odaadó híved, de nem találok szavakat arra, mennyire szeretlek.

Oscar

* A jövendőmondó jóslata állítólag bevált: Oscar Wilde és Alfred Douglas a következő év januárjában Algiersbe utaztak.

5.

1895. április 29., az ítélethozatal előestéje

Drága Fiam!

Fél órája kaptam meg a táviratodat, és csak néhány sort akarok írni. Csakis benned van minden reményem, hogy valaha még csodálatos műveket hozok létre. Nem volt ez mindig így, de most másképp van, mint régen, most te vagy képes lángra gyújtani bennem azt az energiát, azt a boldogságos erőt, amelyből a művészet táplálkozik. Mindenki mérges, amiért újra visszamegyek hozzád, de hát ők nem érthetnek meg minket. Úgy érzem, csakis veled vagyok képes bármit csinálni.

Hozd rendbe romba dőlt életemet, a barátságunk és a szerelmünk új értelmet ad majd a világnak!

Bárcsak sosem váltunk volna el, amikor Rouen-ben láttuk egymást! Most oly nagy szakadékok vannak köztünk. De szeretjük egymást!

Jó éjt, kedvesem.

Örökké a tiéd,

Oscar

Oscar Wilde és Alfred Douglas „Bosie" levelezése az Oscar Wilde: A Life in Letters című kötetben olvasható.

A válogatásban szereplő szövegek eredetijét a BrainPickings.org oldalon találtuk.

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Library of Congress