Bár Juhász Gyula szerelmei közül mindig Sárvári Annát emlegetjük, nem ő volt az egyetlen, aki elrabolta a költő szívét. Hátborzongató, hogy múzsái közül többen is önkezükkel vetettek véget életüknek – csakúgy, mint maga Juhász.
A Nobel-díját a ruhásszekrénye aljában tartotta. Amikor arról kérdezték, miért jelentet meg ilyen kevés verset, azt válaszolta, van szemétkosara. Wisława Szymborska: a költő, akiért nehéz nem rajongani, pedig a rajongástól valószínűleg kiverte a víz.
„Meleg, sötét őszi nap. / Fáradt vagyok: / Mint egy rabszolga veréb” – ezt az instant klasszikust lehet, hogy pólóra nyomtatjuk majd. De addig is töltsétek ki a hasonló csemegéket tartalmazó kvízünket:
Mi az a bajuszos dolog, ami a Maszat-hegy legtetején érik?
„Szerelem ahogy a szél meglebbenti a függönyt: nem a függöny, nem a szél. A lebbenés.”
Emlékezzünk Fodor Ákosra.
126 éve halt meg Paul Verlaine, a felejthetetlenül szép versek költője, állítólag nyomorogva és kínok között… de egész élete olyan hullámhegyek és -völgyek között zajlott, hogy végigszaladva a főbb állomásokon, ez egyáltalán nem meglepő. Visszafogott családapából lett a kiskorú Rimbaud szeretője, majd gyilkossági kísérletért elítélt bűnözőből vallásos költő.
A játék során négy állítást teszünk, azokból kell kitalálnotok, kire gondoltunk. Sikerült?
Egyik legkiválóbb kortárs írónk, Tóth Krisztina minden hónapban a WMN oldalán mesél. Történetek a képzelet és a valóság határáról, nem csak gyerekeknek. De nekik nagyon.
Mindannyiunkat megviselt az elmúlt három hónap. Gondolj bele, milyen volna, ha mindez három éve tartana…
A szülők és a kamasz gyerekek „taszulása”, a „benyuszuló” kommentelők és az élet egyik nagy „tankcsapdája”: „nézd meg jobban, hogy élnek anyádék” – ezek mind szóba kerültek, amikor Lackfi János beült DTK mellé. Meg még olyan „jelentéktelen apróságok”, mint a sztrók, a hatgyermekes családi élet, a munkamánia, és persze az új regény. Itt a friss Elviszlek: