–

Van kedved átjönni hozzám bruncholni? 

– szegeztem egy nap a nagymamámnak a kérdést, de még el se hallgattam, ő máris felháborodottan horkantott. „Mi az, hogy brunch? Ilyen állat márpedig nincs!” Türelmesen elmagyaráztam neki, hogy igenis van, a szó maga az angol breakfast és lunch keveréke, egyfajta ráérős villásreggeli… de mielőtt mélyebbre hatolhattam volna az etimológiai megközelítésben, már rá is vágta: az nem brunch, Boriska, hanem gábli. Aztán már ő sem mert tovább kukacoskodni, nehogy még a végén lemaradjon a finomságokról. Hiszen akár villásreggelinek, akár gáblinak vagy brunchnak hívjuk, két dolog biztos: jó fogsz lakni, és jókat fogsz dumálni a barátaiddal.

Épp ez az oka, hogy olyan elkötelezett rajongója lettem magam is e műfajnak. 

Brunch iránti rajongásom kezdete hosszú évekre nyúlik vissza. 

Történt ugyanis, hogy egyszer kitaláltam, az lesz az újévi fogadalmam abban az évben, hogy minden vasárnap elkészítem valamelyik nemzet kedvenc reggelijét. Elsőként a full english breakfasttel próbálkoztam, ami nagyon hasznos volt, mert utána délután négyig meg sem bírtunk mozdulni, de még levegőt sem igen kaptam.

Utána jött a francia croissant, azzal azonban nem voltam túl elégedett, mert a drága vaj fele mind kicsorgott sülés közben a tésztából. A következő vasárnapon így inkább kelet felé fordítottam a figyelmem, orosz blinit sütöttem, került rá kaviár, tejföl és lila hagyma, a másik kézbe pedig egy pohár pezsgő… és itt aztán le is ragadtam jó pár évre. A blinis reggelikkel aztán a barátaimat és a szélesebb körű családomat is elkápráztattam (a brunchnak ugyanis az egy nagyon fontos eleme szerintem, hogy muszáj rá vendégeket hívni, ha közösen sóhajtoztok ugyanis meghatottan, miközben az arcotokon végigcsorog a kaviáros tejföl, az még a síron túlig is garantáltan összekovácsolja a barátságot).

Megvallom – még ha roppant fellengzősen hangzik is –, én a hatodik évben már kissé untam a kaviárt, meg az orosz palacsintát, ám hiába próbáltam levenni a menüről, a barátaim hajthatatlanok voltak. Persze, nyugtattak meg, nyugodtan csináljak mást is, ha annyira szeretnék, de blini az mindenképp legyen.

Úgy összeforrt a közös reggelizések műfajával az orosz palacsinta, mint Angela Merkel ujjai.

Azért én rendületlenül próbálkozom mindig valami újjal, egyre magasabbra emelve a lécet, hátha sikerül kitörnünk az orosz uralom alól újra. 

Bruncholni ugyanis mindenképpen kell, és nektek is ezt ajánlom, ha boldogok akartok lenni, és fontosnak tartjátok, hogy amikor lepereg majd előttetek az életetek, akkor az tele legyen zsúfolva megannyi vidám perccel! Sőt, ha ügyesen csinálod, nem is az életed, hanem a sok elfogyasztott ételed fog előtted végigsorjázni.

No de mielőtt belevágnánk a késünkkel a két új villásreggeli favoritomba, próbáljunk meg igazságot tenni köztem és a nagymama között. 

Mi a gábli és mi a brunch?

Krúdy Gyula a gábli történetében búvárkodva rögtön megállapítja: sok háborúskodásnak alapja ez a veszedelmes étkezés. Éppen akkorra esik ugyanis a fogyasztása (11 körülre), amikor az embernek legjobban esik az evés. Igen ám, de így nem mindenki éhezik meg déli harangszóra, ami viszont az asszonyoknak okoz megannyi bosszúságot.

És hogy pontosan mit illik enni gáblira? Nos, a nemzet bohémja szerint bármit és mindent, ebben a sorrendben. „Őszintén megvallva: nincsen olyan lehetetlenség, amelyet én ne ajánlanék reggelire. Még attól se ijednék meg, ha valaki fagyos töltött káposztát akarna enni, mert reggel a legfrissebb a gyomor. Csak figyeljük meg, hogyan pakolja befelé még a száraz zsemlyéket, estéről maradt kenyérdarabokat, sajtmaradékokat is, a máskor megvetett seprőpálinkának pedig evoét kiált.”

A brunch eredetéről megoszlanak a vélemények. Van olyan ételtörténész, aki úgy tartja, az angolok vadászat előtti gazdag lakomájából ered, mielőtt kilovagoltak volna az urak leölni a vadakat, alaposan feltankoltak, hogy kitartson az energia egész napra, az asztalon csirkemáj, tojás, húsok, szalonna ugyanúgy helyet kapott, mint a friss gyümölcsök és az édességek. Mások szerint a katolikusok vasárnapi gyakorlatából ered a szokás, akik mise előtt böjtöltek, majd a templomból hazaérve istenesen belakmároztak.

Maga a szó 1895-ben jelent meg először nyomtatásban a Hunter’s Weekly magazinban:

„A brunch vidám, társasági és társalgásra ösztönző. Kellemes hangulatba ringat, elégedetté tesz magaddal és másokkal szemben is, elsöpri a hét pókhálószerű aggodalmait”

– írja a szerző, Guy Beringer. Nem is csigázlak most már tovább, hisz ide hallom, hogy korog a gyomrod, és születik meg a nyálcsorgató vágyakozás benned a társasági eseményként is felérő villásreggeli után. Íme, két recept, amivel garantáltan leveszel bárkit a lábáról. (Ha pedig mégis a blini felé térnének vissza a gondolataid, arról ITT olvashatsz.)

New York-i bagel

Van szerinted meditatívabb dolog a kelt tészta készítésénél? Engem mindig végtelenül megnyugtat a folyamat, amíg a különféle, kevésbé dekoratív porokból és folyadékokból egyszer csak olyan szépséges anyag áll össze, mint egy pár hónapos baba puha combja, vagy egy delnő kebele… kinek mi, ugye.

Igazi New York-i bagelt készíteni pedig különösen menő, mert így még a vendégségbe hívott haverom is meghatottan felsóhajtott: neki még soha senki nem sütött bagelt. Majd rögvest vágja is már félbe a még mindig meleg karikát, hogy megtöltse krémsajttal és füstölt lazaccal, ahogy dukál. De eheted sonkával, sajttal vagy tojáskrémmel is akár, a lényeg, hogy a kissé édeskés karikákat inkább valami sóssal pakold meg.

Mondom is gyorsan a receptet!

300 ml langyos vízben elkeverek egy zacskó (7 gramm) száraz élesztőt és 4 evőkanál cukrot, felfuttatom, majd összegyúrom egy teáskanál sóval elkevert 440 g kenyérliszttel. (Lehet, hogy majd kell hozzá egy picivel több liszt, sok mindentől függ, szóval ahogy érzed! A végeredmény egy ruganyos, de nem túl puha tészta kell hogy legyen.)

Én szeretem egy éjszakát a hűtőben keleszteni, de ha nem vagy ennyire előre szervezős, mint én, akkor konyhapulton növeszd duplájára 1-2 óra alatt. Csinálj belőle 8 gombócot, majd az ujjaddal középen kilyukasztva óvatosan húzkodd szét, így növelve a likat (ami kicsit vissza fog ugrani, de emiatt ne aggódj. Egyáltalán, szerintem semmi miatt ne aggódj, amire nagy valószínűséggel nem fogsz egy-két év múlva emlékezni).

A karikákat keleszd még 20 percig. Közben melegítsd elő a sütőt 210 fokra, és tegyél fel egy nagy fazék vizet forrni. A gyűrűket óvatosan merítsd a lobogó vízbe, és főzd mindkét oldalukat 1-1 percig, majd szedd ki sütőpapíros tepsire. Igen, most kissé ráncos, és amorf a felszíne, de ne aggódj, mire kész lesz, megfiatalodik. Kend le felvert tojással, szórd meg mindenféle finommal (szezámmag, napraforgómag, mák, zataar, hagyma mehet rá, vagy csak hagyd simán), és süsd kb. 22 percig. Aztán veregesd meg a válladat büszkén. Hiszen aki ilyen szép bagelt készít házilag, annak mi baja lehet az életben?

English Muffin, my oh my!

Az egyik legtökéletesebb vasárnapi brunch alapkelléke: english muffin! A tésztához gyúrj össze 300 gramm lisztet, 1 csomag száraz élesztőt, amit előtte megfuttattál 3 evőkanál cukorral elkevert 170 ml langyos tejben, megy bele még 1 kiskanál só, 1 tojás, 20 gramm puha vaj. Amikor szép bucit kreáltál belőle, lefóliázva beteszed egy éjszakára a hűtőbe, vagy egy-két órát konyhapulton keleszted reggel.

Durumliszten kinyújtod ujjnyi vastagon, majd újabb fél óra kelesztés után száraz serpenyőbe kevés durumlisztet szórsz, és alacsony hőfokon 5-5 perc alatt kisütöd mindkét oldalát. Aztán mehet rá füstölt lazac, buggyantott tojás, szuvidált hollandi, rukkola vagy bébispenót, vagy ha a sós ízeket preferálod, akkor vaníliás cukorral felvert tejszín, és málnalekvár. Ez az, amiből képtelenség csak egyet-kettőt megenni.

Mindenkinek boldog hétvégi bruncholást kíván,

Fiala Borcsa

A képek a szerző tulajdonában vannak

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Alexander Spatari