Amikor én még kislány voltam…

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején még nem igazán lehetett kapni mifelénk földimogyorókrémet, igazi luxuscsemege volt, ha hébe-hóba hozzájutott az ember. Szerencsére azóta már más szelek fújnak (éljen a globalizáció), így nálunk a kis sarki szutykosban is mindig akad Amerika nagy kedvencéből a polcon. De ha nem lenne, most már akkor sem esnék kétségbe, ugyanis nem nagy ördöngösség összedobni pár alkotóelemből, ha van egy jó aprítógéped!

1. Egyszerű házi mogyoróvaj recept

Csak szórd a mogyorókat egy tepsire (legyen 400 gramm, mondjuk), pirítsd meg a sütőben 180 fokon tíz percen át (de azért tartsd rajta a szemed, nehogy odakapjon!), majd három evőkanál mogyoróolajjal, és két kiskanál sóval daráld krémesre – ez négy–öt percet is igénybe vehet. Ha édesebben szereted, tehetsz hozzá egy kevés mézet vagy juharszirupot is. Ha kicsit egzotikusabb irányba vinnéd el, keverhetsz bele kakaóport vagy fahéjat, tonkababot vagy vaníliát. Hűtőben három hétig eltartható. (Hasonló technikával készíthetsz mandulakrémet is, de az azért némileg költségesebb produkció lesz.)

Mielőtt azonban belecsapunk a többi izgalmas és egzotikus receptbe, lássuk, mi mindent tud a krém, ami a világ második legfontosabb olajnövényéből, a vicces kinézetű, a pillangósvirágúak családjába tartozó hüvelyesből készül, és ami valójában közelebb áll rokonságban a babhoz és a borsóhoz, mint a mogyoróhoz? Avagy:

10 dolog, amit fogadjunk, hogy nem tudtál a mogyoróvajról

1.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

350 milliliternyi mogyoróvajhoz 540 darab mogyorószem szükséges.

via GIPHY

2. 

Az Egyesült Államokban törvény írja elő, hogy mindennek, ami mogyoróvaj néven kerül forgalomba, legalább 90 százalékban mogyorót kell tartalmaznia.

3. 

Amerikában nagyon népszerű a mogyoróvajas-lekváros szendvics, az úgynevezett PB&J (azaz Peanut Butter & Jelly) – egy átlagos amerikai háromezer adagot fogaszt el belőle élete során. Hogy milyen lekvár kerül bele, arról azonban megoszlanak a vélemények. Egy felmérés szerint a megkérdezettek 36 százaléka az eperlekvárra, 31 százaléka szőlődzsemre szavazott, és 54 százalékuk fehér kenyérrel eszi legszívesebben, közülük 20 százalék a kenyér héját is levágja, mielőtt elfogyasztja ezt az energiabombát.

4. 

Bill Clinton egyik kedvenc csemegéje a mogyoróvajas-banános szendvics. Ebben a preferenciájában Elvis Presley-vel osztozik.

5. 

Az USA-ban hat várost is Peanutnak, azaz Földimogyorónak hívnak: van egy Kaliforniában, Pennsylvaniában három, meg még egy-egy Tennessee-ben és Nyugat Virginiában is. 

6. 

A mogyoróvajat eredetileg fogatlan emberek részére készítették.

7. 

Amerika földimogyoróvaj-evő nagyhatalom: annyi fogy belőle, amivel ki lehetne kenni a Grand Canyon alját. Számokban ez így néz ki: évente 800 millió dollárt költ a nemzet mogyoróvajra. Ezzel szemben Európában nem sikerült (még!) akkora teret nyernie a csemegének, mi fejenként és évente alig eszünk meg egy teáskanálnyi adagot (én azonban jelentősen duzzasztom a statisztikákat).

via GIPHY

8. 

Amerikán kívül még Kína és India is nagy mogyorótermesztő nemzet.

9. 

Hogy kinek adhatok hálát a reggeleim bearanyozásáért, az nem teljesen egyértelmű (én ugyanis hetente egyszer legalább egy tejes-banános-mogyoróvajas turmixszal, divatosabb nevén smoothie-val indítom a napot). Egyesek szerint a kanadai Marcellus Gilmore Edson nevéhez fűződik a prototípus, a ma ismert verziójában azonban a cornflakes-gyáros John Harvey Kellogg védette le (róla írtam korábban ITT).

10. 

Arachibutyrophobiának hívják azt, amikor attól rettegsz, hogy a mogyoróvaj a szájpadlásodra tapad.

De most félre a parákkal, kapd elő a mogyoróvajas tégelyt, és durrantsuk be együtt az ínycsiklandó partirakétákat!

2. recept:

Sütőtökös-mogyorókrémes mártogatós

Ha hozzám hasonlóan te sem mindig tudod, mit kezdj a kamrában hányódó sütőtökkel, mert így február elejére már a füleden csorog ki a krémleves, akkor ezt a receptet imádni fogod! 

Egy bögre sütőtökpürét (félbevágod, bedugod a sütőbe, majd mérettől függően 45 perctől egy órán át sütöd, és ha könnyedén belecsusszant a villa, kész) összeturmixolsz, onnantól mehet levesalapnak, sütibe, muffinba, reggeli smoothie-ba, vagy ahogy tetszik), Ezt összekevered két evőkanál mogyoróvajjal, fél-fél kiskanál fahéjjal, szerecsendióval, vaníliával és juharsziruppal. Tálald keksszel, almával!

3.

Indonéz gado gado saláta

250 gramm főtt burgonyát piríts meg kissé olajon vagy vajon. Főzz három darab, középen folyós keménytojást (ehhez forrásba lévő vízbe teszed a tojásokat, pontosan hét percig főzöd őket, majd jeges vízben kihűtöd), párolj egy marék ceruzababot, egy kevés brokkolit, szeletelj fel egy fél kínai kelt, fél kígyó uborkát, reszelj le egy répát. Ezeket rendezd szépen tálra, dobhatsz rá babcsírát is, ha épp van, majd állítsd össze a szószt: 50 gramm mogyoróvajat keverj össze egy kevés csilivel, három evőkanál szójaszósszal, egy evőkanál mézzel, egy evőkanál halszósszal, egy összezúzott fokhagymával, egy kis doboz (150 ml) kókusztejjel, és egy citrom vagy lime levével. Öntsd a saláta tetejére, majd szórd meg ropogós pirított hagymával. Elképesztően gazdag, ezerízű étel – annyira fullos, mint egy frissen plasztikázott brazil karneváltáncos csillámmal, flitterrel, strasszal, pávatollal.

4.

Mogyorókrémes csirke

Nyolc felső csirkecombot piríts meg mindkét oldalán olajon, majd tedd félre. A visszamaradt olajon dinszteld meg a hagymát, majd dobj rá egy-egy kiskanál gyömbért és garam masalát, illetve fokhagymát és csilit ízlés szerint. Ekkor keverj bele 100–120 gramm mogyoróvajat, 400 mililiter kókusztejet, egy doboz olasz paradicsomkonzervet, végül helyezd vissza a combokat, és főzd 35–45 percig. Szórd meg korianderrel és tálald rizzsel.

+2 tipp

Ha további mogyorókrémes receptekre vágysz, hadd ajánljam figyelmedbe a kedvenc, szív-, lélek- és testmelengető curry laksa receptemet ITT, vagy készítsd el a legszuperebb csokis cookie receptemet INNEN, ám ezúttal az egy bögre összevágott dióféle helyett egy bögre ropogós mogyoróvajjal csináld!

 Fiala Borcsa

Források: ITT és ITT