–

Dr. Kellogg sebészként dolgozott szülővárosának kórházában, ám nemcsak orvosi minőségben, hanem adventistaként is nagy hangsúlyt fektetett az egészséges táplálkozásra. A kor felfogásához hűen Kellog is némi viszolygással tekintett a szexre, az önkielégítést pedig egyenesen bűnös és kóros dolognak tekintette. A házasságát soha nem hálta el, a feleségével külön hálószobában tértek nyugovóra, a gyerekeiket örökbefogadták. Ezen kívül szent meggyőződése volt, hogy az önkielégítés kifejezetten káros az ember testének és lelkének, egyik tanulmányában nem kevesebb, mint 39 különféle problémát tulajdonított az onániának. És hogy mi lehetne a megoldás e sok kórságra? Természetesen a kiegyensúlyozott, lehetőség szerint gabonaalapú étrend!

Ennek ellenére teljesen véletlenül született meg a ma ismeretes és széles körben fogyasztott gabonapehely. Kellogg ugyanis egy ízben elfeledkezett egy adag főtt búzáról, ami így egy teljes éjszakára kint maradt a szabadban. Reggelre összemaccsosodva elég hervasztó látványt nyújthatott. Spórolós lévén azonban Kellog nem hajította kukába a cókmókot, hanem először sós kútba tette, onnan is kivette, kerék alá tette lehengerelte, majd kisütötte, és ezt adta oda a szanatórium pácienseinek, akik körében nem várt sikereket aratott a koszt - kérdés, hogy mit ehettek szegények előtte.

A cuccot persze némiképp tovább kellett pimpelni, hogy széles körben is népszerűsíthető legyen – és ezzel ki is alakult az első, sírig tartó nézeteltérés John és testvére, William között. John ugyanis úgy vélte, hogy a túl cukros vagy épp fűszeres ételek nem tesznek jót a szervezetnek (még a végén a libidó is serkenne, az meg beláthatatlan, de mindenképpen szörnyűséges következményeket szülne!). Will viszont fittyet hányt bátyja egészségügyi skrupulusaira, megszórta a kissé uncsi ízvilágú kukoricapelyhet egy kis cukorral, hogy aztán – tizenegy évvel a találmány véletlen megszületése után – már széles körben népszerűsíthesse a saját gabonapelyhes vállalata élén trónolva, miközben John ette a kefét (és a cukormentes pelyhét, gondolom).

Will zseniális, és azóta szintén igen elterjedt ötlete volt az is, hogy a pelyhes kartondobozokba egy-egy meglepetés ajándékot rejtsenek el. És szintén az ő nevéhez fűződik a másik gabona, a rizspehely bevezetése is, amit épp kilencven éve ropogtathat a nagyérdemű. (Igen, tisztában vagyok vele, hogy egy bögre tejjel nyakon öntve ezek a dolgok már nem ropognak annyira. Az én gyerekeim azonban világ életükben ódzkodtak attól, hogy bármi folyadékkal felüssük a reggeli „száraztápot”, úgyhogy a nagymamák legfőbb megrökönyödésére ők csak így eszik, tisztán. És roppanósan.)

Végül egy utolsó, nélkülözhetetlen infó a Kellogg’s cornflakeseket illetően, amivel garantáltan feldobhatod a reggeli társalgást. Ugye, előtted van a pelyhes doboz képe a piros tarajú, zöld színű, kukorékoló kakassal? Biztos azt hitted, a kakas azért van rajta illusztrációnak, mert az egyszeri kukoricapehely-fogyasztó kora reggel, kakasszóra veszi magához a táplálékát. A madár azonban egészen más okból kötődik a Kellogg’s-hoz: egyik barátjuk, a legendás walesi muzsikus, Nansi Richards dobta be, hogy walesi nyelven a kakas „ceiliog”, ami kiejtésében nagyon hasonlít a Kellogghoz.

Ha szereted a kukoricapelyhet, akkor azt ne csak a reggelihez edd, nagyszerű ebédet vagy desszertet is lehet belőle rittyenteni.

Az unalomig sütött magyaros rántott csirkét például tudod úgy variálni, hogy a csirkét alaposan szárazra törlöd, sózod, borsozod, majd tojásos tejbe forgatod, utána a kukoricapehelybe, végül sütőpapíros tepsin megsütöd roppanós aranyszínűre.

Bár elismerem, nem a magas kulinária csúcsa a ez a desszert, amit én csináltam mindig a gyerekzsúrokra, de egyrészt roppant vicces, másrészt piszok hamar megvan, arról nem is beszélve, hogy a ropitrottyot (nem emlékszem már, miért ez lett a neve, de hidd el, nagyon találó) minden bokaharapó imádta! A mikróban megolvasztottam két tábla csokit egy kis vajjal meg egy zacskó vajkaramellával, majd az édes masszába kevertem annyi kukoricapelyhet, hogy minden roppanós szirmot hellyel-közzel be tudjon fedni az anyag. Evőkanálnyi mennyiségeket muffinsütő papírkapszliba kanalaztam, majd bevágtam a hűtőbe dermedésig. Mondom, nem túl bonyolult, de épp ettől jó: seperc alatt mókás desszertet lehet belőle készíteni, sőt, akár a gyerekek is segíthetnek az elkészítésében.

Ez itt most épp egy halloweenes bulira készült.

Kellemes ropizást és trottyozást kíván mindenkinek,

 

Fiala Borcsa

 A képek a szerző tulajdonában vannak