„Mi is olyan nagy szám abban, hogy a nagyi külügyminiszter volt?” – Elhunyt Madeleine Albright

–

A nevét fémjelző eredmények sora roppant terjedelmes, és számos közülük a nők helyzetét mozdította előre hazájában és globálisan egyaránt. A délszláv háborúban megerőszakolt nők történeteit hallva, ENSZ-nagykövetként hat nőtársával indított kezdeményezésére háborús fegyvernek nyilvánították a nemi erőszakot. Az Egyesült Államok első női külügyminisztereként sokak meglepetésére és támadása ellenére is az amerikai külpolitika fókuszába helyezte a női egyenjogúság kérdését: „Úgy gondolom – mondta egyszer –, jobban járnak azok a társadalmak, ahol a nők politikai és gazdasági szerepet kapnak. Ezeket az értékeket továbbadják, jobb az egészségügy helyzete, az oktatás helyzete, és nagyobb a gazdasági jólét.”

ENSZ-nagykövetként összefogta a szervezetben dolgozó nőket, akik G7, azaz Girls Seven néven aktívan lobbiztak nőket érintő kérdésekben. Olyannyira elkötelezett híve volt a női összefogásnak, hogy olyan horderejű mondatokkal lepte meg közönségét, mint hogy

„a pokolban különleges hely vár azokra a nőkre, akik nem segítik egymást”.

„Ahhoz, hogy engem megértsenek, először az apámat kell megérteni”

– így kezdi Madam Secretary című önéletrajzát. Apja a két világháború között gazdaságilag felemelkedő, kulturálisan virágzó, és a régióban egyedülállóan demokratikus Csehszlovákiában választotta hivatásul a diplomáciát. Lánya már a XX. század fájdalmasan szomorú időszakában, 1937-ben született Prága Smíchov nevű kerületében, amely a sors fura fricskájaként nevetést jelent. A kis Madeleine ekkor még Marie Jana volt, és a nagyanyja adta Madlen becenévből formálódó Madlenkából lett évekkel később, svájci bentlakásos iskolai évei alatt Madeleine. 

A háború aztán keresztül-kasul dobálta őket Európában: apja a harmincas években Belgrádban szolgált diplomataként, ezért Csehszlovákia német megszállása után a fasizmus elől Angliába menekültek, ahol az emigráns cseh kormány tagjaként dolgozott tovább. A háború után hazatértek, a család ismét Belgrádba került egy újabb diplomáciai kiküldetés miatt, majd a kommunista hatalomátvétel után 1948-ban politikai menekültként a coloradói Denverben telepedtek le. Apja a Denveri Egyetemen politikatudományt tanított – többek között a későbbi külügyminiszternek, Condoleezza Rice-nak is. Madeleine 1958-ban kapott amerikai állampolgárságot. „Szerettem első lenni – válaszolta David Rubensteinnek, a National Museum of American Historyben, 2016 szeptemberében azután tartott pódiumbeszélgetésen, hogy megkapta a Great American-díjat. 

– Már az nagy áttörésnek számít, hogy nőként értem el ezt, amire nagyon büszke vagyok. Mégis ami igazán jelentős, az az, hogy mindezt menekültként és honosított amerikaiként sikerült megvalósítanom.”

A cikk a hirdetés után folytatódik!

De ugorjunk vissza az ötvenes évek Amerikájába!

Madeleine egy olyan időszakban szerzett diplomát nemzetközi kapcsolatok szakon, amikor a színes reklámok nemcsak sugallták a nőknek az előttük nyitva álló, egyedül üdvözítendő utat, de a társadalom is az élére vasalt kötényben háztartást vezető szerepet osztotta legszívesebben a nőkre. Madeleine férjhez ment, újságíróként helyezkedett el, három gyereket szült, és nem állt meg a főiskolai diploma megszerzésénél. Doktoriját a neves Columbia Egyetemen szerezte, és disszertációja témájának személyes kötődésű tárgykört választott: újságírók szerepe a prágai tavasz idején. Későbbi kutatásaiban is szerepelt kelet-európai téma; többek között a lengyel Szolidaritás (Solidarność) mozgalomról is írt. Éveken át a jó hírű Georgetown Egyetemen oktatott, és harminckilenc évesen lépett politikai pályára: a Nemzetbiztonsági Tanácsban dolgozott, külpolitikai főtanácsadóként segítette demokrata politikusok elnökválasztási kampányát. Közben nevelte három lányát, életrajzában egy teljes fejezetben őszintén vallott arról, mennyire megviselte a válása. Nem egyszer érte kritika nők részéről is amiatt, hogy talán jobb lenne a gyerekeinek, ha több időt töltene velük.

Bill Clinton nyolcéves elnökségének mindkét ciklusában vezető szerepet töltött be. 1993-tól az ENSZ-ben képviselte az Egyesült Államokat nagykövetként, majd 1997-ben, elsőként az ország történetében, külügyminiszter lett. Saját bevallása szerint első biztonsági tanácsi ülésén sokak számára ismerős kérdések kavarogtak a fejében, mielőtt egyedüli nőként felszólalt: Tudok valami okosat mondani? Szimpatikusnak találnak majd? A súly, hogy egy országot képvisel, nagyon hamar megértette vele, hogy félre kell tennie a belé rögződött válaszokat.

„Ha egyszer megtaláltam a hangomat, már nem fogok csendben maradni” – mondta nagyon sok interjújában, és számtalan alkalommal szólalt fel az emberi jogok védelmében.

Melltű-diplomácia

Egyik leghatározottabb támogatója volt a NATO kelet-európai bővítésének, így hazánk csatlakozásának is, a délszláv konfliktus lezárásának, a koszovói népirtás megállításának. Szerbia NATO-bombázására az ő külügyminisztersége alatt került sor. Madeleine Albright volt az első amerikai külügyminiszter, aki Észak-Koreába látogatott, és az egyik legmagasabb rangú nyugati diplomata, aki Kim Dzsongillel találkozott. Václav Havel cseh elnök nem egyszer beszélt arról nyilvánosan is, hogy utódja Madeleine Albright lehet, ő azonban nem vette igazán komolyan fontolóra, hogy szülőföldjén fusson be politikai karriert.

„Melltű-diplomáciájának” mindig szándékolt és pontos üzenettel bíró, ikonikus brossai ma sikeres kiállítás darabjai.

Zseniális, humorát sokszor megvillantó TED-talkjában üvegplafont szimbolizáló darabot viselt, és a brossok történetének kezdetéről is mesélt. Egy iraki lap kígyóként utalt rá azon a napon, amikor az ENSZ-ben Szaddám Huszein ellen szólalt fel. Ezen a reggelen feltette kígyós kitűzőjét, majd az ötleten felbátorodva több száz darabot beszerzett az évek alatt, hogy az éppen aktuális üzenetét fizikai szinten is hangsúlyozza. Read my Pins: Stories from a Diplomat’s Jewel Box (Figyeld a kitűzőmet – Történetek egy diplomata ékszerdobozából) címmel a védjegyévé vált melltűkön keresztül mesél diplomáciában eltöltött éveiről.

Miután búcsút intett külügyi pályájának, létrehozta az Albright Group tanácsadó céget, majd beválasztották a New York-i tőzsde igazgatótanácsába is. Közben egy-egy pillanatra a média világába is kiruccant:

a Szívek szállodája egyik részében önmagát alakította, és a milliókat vonzó Late Night Show-ban is megjelent. 2012-ben megkapta a legmagasabb amerikai polgári díjat, a Szabadság-érdemrendet.

Két testvérével együtt római katolikusként nőtt fel, így nem kis meglepetésére, a hatvanas évei elején, a Washington Post egyik újságírójától szerzett tudomást zsidó származásáról és arról, hogy nagyszülei közül hárman koncentrációs táborban veszítették életüket. Összesen 26 rokonát vesztette el a holokausztban.

Halálával egy nagy formátumú geopolitikai elemzőt és a női jogok szószólóját veszítettük el. 

Trembácz Éva Zsuzsanna 

Szerzőnk írásait Facebook-oldalán és honlapján is olvashatod.

Kiemelt kép: Getty Images / © Wally McNamee / CORBIS / Corbis