Együtt égünk, együtt vetkőzünk – a kinti hideg ellen begyújtottunk a szánkba
Amikor egy maláj főzőkurzuson tanultam ennek a levesnek az elkésztését, azt mondta az oktató, hogy két-három alkalom után megunjuk. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Kevés olyan leves van, amit mindennap boldogan be tudnék dönteni az arcomba, de erre az édes-sós-savanyú-csípős-napsugaras ízkavalkádra, azaz a curry laksára egyszerűen nem lehet ráunni. Fiala Borcsa levetkőzteti a WMN-t.
-
Nem vagyok egy nagy leveses. Nyaranta egyszer összeütök egy Almodovar-féle gazpachót, tavasszal megfőzök egy fazék spárgakrémlevest, és néha-néha (főleg vasárnaponként) hosszú órákig elrotyogtatom a húslevest, csak hogy egy kicsit felnőttnek érezzem magam. Az elő- és főételeket valahogy sokkal jobban csípem, mint egy nagy vájdling izét... Kivételt képez ez alól a curry laksa, a világ szerintem legeslegeslegeslegfincsibb levese.
Ezt igazán csípem – főleg azért, mert ő is csíp engem. Tökéletes ízharmónia, hiszen egyszerre savanyú a citromlétől, édes a barnacukortól és az ananásztól, és csípős a csilitől meg a vörös currykrémtől.
E fűszeres, forró, narancssárga, igazán tartalmas leves fergeteges ellenszere a kinti fagyoknak.
Így hát nem is volt kérdés, mit főzzek ezen a héten bent az irodában, most, amikor kérlelhetetlenül megérkezett a jeges tél, és én legszívesebben odaköltöznék a kályha mellé, és el sem mozdulnék onnan tavaszig. Egy nagy tányér gőzölgő laksával azonban sikerült mindenki szívébe belecsempésznem a kályhát, az ötödik kanál után legalábbis úgy dobálták le magukról a pulóvereket a kollégák, hogy azt hittem, eltévesztettem a dátumot, és mégiscsak ma van a „dolgozz meztelenül!” nap. De aztán szóltak, hogy öltözzek fel, mert még megfázom. Meg egyébként is.
Nem egy nagy ördöngősség egyébként az ügy, viszont annál nagyobb sikereket lehet vele elérni! A szélszes Gáspár például, amikor behordtam az asztalra a levesbetéteket meg a gőzölgő, illatozó laksát, ráadásul pontban fél egykor, épp amikor a lepénylesője már kezdte volna fuvolázni a menetrendszerű „mikor ebédelünk már”-t, szóval olyan arcot vágott, esküszöm az élő atyaúristenre, mint egy kisgyerek, aki előtt épp akkor gyújtják meg a csillagszórókat a karácsonyfán. És azt is láttam, hogy még egy könnycseppet is elmorzsolt feneketlen nagy boldogságában.
Ha te is hasonló sikerekre és babérokra vágysz, akkor először is tegyél fel egy nagy fazékban egy nagyobb csirkemellet bő vízben főni, ez lesz majd az alaplé. Amíg rotyog, készítsd el az alapmasszát: turmixolj össze két nagyobb vöröshagymát, egy hüvelykujjnyi meghámozott, lereszelt gyömbérgyökeret, három fokhagymát, három evőkanál sós mogyorót, és két friss csilipaprikát.
Egy serpenyőben hevítsd fel az olajat, és azon süsd meg a masszát pár perc alatt. Ekkor keverj bele egy kiskanál őrölt kurkumát, két kiskanál koriandermagot és két kiskanál vörös curry pasztát. Vedd ki az alapléből a megfőtt csirkemellet, majd keverd bele az alapmasszát a levesbe, ízesítsd két evőkanál citromlével, két kiskanál cukorral és ízlés szerint sózd meg. A végén önts bele egy konzervnyi kókusztejet.
A levesbetét lehet babcsíra, a főtt csirkemell felvágva, egy érett ananász felkockázva, lilahagyma szeletekben, kígyóuborka csíkok és egy kis tészta.
A levest mindenki maga állította össze, azaz annyi és olyan levesbetétet rakott bele, amit szeretett volna.
És hiába ettem meg két teli tányérral egy órával ezelőtt, most, hogy rácsorog a klaviatúrára a nyálam, azt hiszem, megyek, és szedek magamnak még egy kicsit. Persze csak akkor, ha a szélszes Gáspár hagyott...
Fiala Borcsa
A cikkben szereplő képek a szerző tulajdonában vannak.
