–

Császár születik

Sokan Julius Caesarhoz kötik a saláta (elnevezésének) megszületését, azonban tévesen, a népszerű fogás ugyanis az olasz Caesar Cardinihez fűződik. Cardini Lago Maggiore környékén született, Olaszországban, 1896-ban, majd testvérével, Alexszel együtt az Egyesült Államokba emigrált az első világháború után. A fivérek aztán San Diegóban telepedtek le, de Tijuanában nyitottak éttermet, hogy kikerüljék az alkoholtilalom megszorításait. Ceasar lánya, Rosa szerint az azóta klasszikussá vált saláta is itt született, méghozzá 1924. július 4-én, épp 95 évvel ezelőtt, egy totális véletlen folytán.

Cardini az amerikai függetlenség napi ünnepen (minden bizonnyal a megnövekedett forgalom miatt) épp kifogyóban volt egy csomó alapanyagból, de nem akart csalódást okozni a vendégeinek. Így abból főzött, ami épp raktáron volt, és gyorsan összedobta a ma már világhírű ételt, méghozzá a show kedvéért a vendégek asztalánál. A többi pedig… történelem. A saláta fénysebességgel hatalmas népszerűségre tett szert, hamarosan tömegek látogattak el az étterembe – sokan egyenesen a csillagfényes Hollywoodból –, csak e fogás miatt.

Ám ahogy a népszerű dolgok születéstörténetével szokott lenni, természetesen most is jelentkeztek egy csomóan, akik Rosának ellentmondva magukénak vallották a dicsőséget.

Paul Maggiora, a Cardinik egyik társa azt állította, a salátát ő dobta először össze az étteremben, 1927-ben, ezzel tisztelegve az amerikai pilóták előtt – éppen ezért Aviator (azaz repülős) salátának nevezte el. Caesar Cardini testvére, Alex is magáénak vallja a zseniális fejlesztést, míg Livio Santini szintén állítja, hogy a recept tőle (pontosabban az édesanyjától) származik: 18 éves kuktaként Caesar Cardini éttermében készítette el azt először 1925-ben, a munkaadója pedig orvul lenyúlta tőle.

Akárhogy is, Tijuana városa és a Cézár saláta örökre összeforrt. A mai napig látogatható Caesar Cardini étterme, ahol, ha kikéred a klasszikus, névadó ételt, azon nyomban megjelenik az ensaladero pincér egy kis zsúrkocsin maga előtt tolva a friss hozzávalókat, hogy azokból, mint egy bűvész, vérprofi mozdulatokkal csodás étket varázsoljon az asztalodra pár pillanat alatt! Ha ezek után úgy érzed, soha a bánatos életben nem leszel képes létrehozni önállóan egy olyan szentséget, mint A Cézár saláta, akkor mondom is gyorsan, hogy…

…miért ne ijedj meg?

Mielőtt nekivágunk izgalmas kalandunknak, két dolgot feltétlenül tisztáznunk kell.

Egy: a Cézár saláta szíve, lelke, alfája, ómegája, lényege, esszenciája nem más, mint a szósz. Azon spórolni, megpróbálni gyári franckarikákkal helyettesíteni, netán magadat állati okosnak képzelve megúszni a macerát egy adag majonézzel bohóság, vétek, és tökéletesen értelmetlen. Hidd el, tudom, ugyanis mindegyik lehetőséget végigzongoráztam – egyet kivéve, nem rendeltem meg a netről a Ceasar Cardini nevével fémjelzett gyári kiszerelést… de talán nem baj. Egy szó(sz) mint száz, a szósz elkészítését nem lehet megúszni,

ez olyan, mintha a BigMacből kivennéd a maszatot, a császármorzsából a baracklekvárt, vagy Erzsébet királynő fejéről lelopnád a fura kis kalapokat. Semmi értelme, azon kívül, hogy kinyírod a lényeget.

A másik fontosság, mint minden klasszikusnak kikiáltott, világhódító étel esetében: ahány ház, annyi Cézár/pho leves/paprikás csirke/rántott hús. És természetesen mindenki magáénak tudja a bölcsek kövét, azt hiszi, az eredeti receptet csak és kizárólag ő ismeri, mert amit tud, az az originál. Majd árgus szemmel lesi, hogy mások hogyan készítik el az adott klasszikust, hogy az első másodpercben lecsaphasson, mélységesen felháborodva, szemforgatva, a skandalum helyszínére citálva bírónak maga Caesar Cardini kísértő szellemét! Ezt a kellemetlen ügymenetet úgy tudod kivédeni, hogy kerek perec kijelented: ez egy eredeti Gipszjakab-féle Cézár. A Gipszjakab helyére nyugodtan helyettesítsd be a saját neved.

Hölgyeim és uraim, dobpergést kérek: Íme! A! Szóóóóósz!

Akkor hát lássuk is a medvét! Hadd szóljon a szósz, mintha nem lenne holnap! A botmixer poharába beleütök két nyers tojássárgáját (a nagy hőségre való tekintettel UV-val előkezelt, garantáltan szalmonellamentes darabokat használtam), egy kiskanál jó minőségű dijoni mustárt, egy kiskanál Worcestershire-szószt, egy összenyomott fokhagymát, egy kiskanál szardellapasztát, sót, borsot és egy fél citrom kifacsart levét, majd turmixolás közben lassan, óvatosan és főleg szép fokozatosan hozzácsorgatok egy deci sima olívaolajat (nem extra szüzet, mert annak túl karakteres lesz az íze ehhez a műfajhoz). A végén még belekeverek három evőkanál reszelt parmezánt.

Az alap

Most, hogy elkészült a fenséges szószunk, ideje, hogy beleálljunk a másik sarkalatos kérdésbe: mi adja a saláta javát? Az eredeti Cézár római salátával készül, eminens tanulók a levelekre a szószt szilikonecsettel viszik fel gyengéden kenegetve, mielőtt behűtött tányérra helyeznék őket. Én hála istennek sosem voltam osztályelső, így előfordult, hogy római saláta híján jégsalátával készítettem, és ami a legdurvább, hogy a föld nem fordult ki a sarkaiból, az univerzum pedig nem zsugorodott össze ekkora szentségtöréstől… szóval ha nincs római, a jégsaláta is szuper, de olvastam olyat is, aki zsenge fodroskel-levéllel készíti – és még nem verte agyon a felháborodott csőcselék.

És a stáblista maradék része

Mivel Cézárt az ember lánya meg a hollywoodi sztárok ebédre, netán vacsorára eszi, nem árt, ha van rajta egy kis anyag, elkerülendő, hogy étkezés után fél órával az ember kirendelje a komplett desszertszekciót. Van, aki garnélát tesz rá, én azonban sokkal jobban szeretem, ha egy fél csirkemell üldögél a kazal tetején, méghozzá egyben kisütve, guszta szeletekre vágva. A csirkemelleket félbevágom, olajon vagy vajon alaposan megpirítom mindkét oldalukat, közben sózom, borsozom, majd előmelegített sütőben 200 fokon húsz perc alatt készre sütöm. Amikor kiveszem, letakarom tíz percre egy alufóliával, hogy benne maradjon a szaft a húsban, végül felszeletelem.

A sütőbe meg bedugok tíz percre pár vékony szelet bagettet, a minőségibb fajtából.

Jöhet a saláta összeállítása: a szósszal egy mély tálban két salátavilla segítségével összeforgatom a salátaleveleket, majd kiporciózom. Rádobálok pár piros, félbevágott koktélparadicsomot, pár forgács parmezánt, a csirkemellet, a pirítósokat, és boldogan beletolom így kompletten az arcomba.

Boldog Cézár-napot kíván mindenkinek!

 

Fiala Borcsa

Képek: Kerepeczki Anna/WMN