Salátás tippek kezdőknek és haladóknak

A kész saláták nagyon jól néznek ki az Insta-fotókon, de két nappal később már gyakorlatilag fogyaszthatatlanná válnak, ha öntetestül, mindenestül egyben próbáljuk tárolni őket – pláne, ha valamilyen friss zöldet (madársaláta, spenótlevél) és tartalmaznak. Ezért én egyszer 

beruháztam egy csomó apró műanyag tárolóedénybe (amelyek természetesen minden alkalommal rám omlanak, amikor kinyitom a szekrényt, és nyilván a felének már nincs meg a teteje), 

és a legtöbb salátát alapanyagként tárolom. Ha véletlenül ez mégsem megy, akkor a magvakat, amiknek roppanósnak kell lenniük, és az öntetet, amit akár pár óra alatt beszív a saláta, semmiképpen sem teszem rá. A legtöbb öntet akár több hétig is eláll a hűtőben egy befőttesüvegben, de felhasználás előtt egy órával érdemes kivenni, mert az olívaolaj például szinte vaj állagúra dermed, így nem lesz igazán önthető.

A külön tárolt salátában az is jó, hogy szabadon lehet variálni. A gyerekeim például valószínűleg előbb halnának éhen, minthogy lencsét egyenek, viszont a sült répát imádják, így a következő salátának ők csak egy minimál változatát fogyasztják (ahogy a legtöbb salátát is amúgy).

Pénzhozó napfény vagyis narancsos répás lencsesaláta

egy tál fekete lencse saláta, répával, naranccsal, hagymával

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Ez a fekete, vagy más néven beluga lencsés saláta arra is ideális, hogy aki esetleg túl sok lencsét főzött meg a meggazdagodási vágytól fűtve, az kezdjen valamit a maradékkal, de a lencse önmagában is szuper alapanyag téli salátákhoz. A beluga lencsének kicsit diós íze van, így ebbe a salátába nem is teszek magvakat, teljesen szuper anélkül is. Mondom is a receptet: három répát felkockázok és egy kis olívaolajjal meglocsolva fél órára 200 fokos sütőbe tolom. Én nem szoktam fűszerezni ilyenkor, mert épp elég ízgazdag lesz a saláta többi alapanyagával. Közben kábé húsz perc alatt puhára főzök egy bögrényi beluga lencsét, nagyjából kétszer annyi vízben, mint a lencse. Nem szükséges áztatni sem, úgyhogy 

ez egy spontán összedobható saláta, nem kell két nappal előtte kitalálni, hogy ilyet ennénk. 

Közben megfosztok a hártyájától egy narancsot, ami nagyon sziszifuszi munka, de ígérem, megéri. (Én úgy szoktam csinálni, hogy a gerezd tetejét végigvágom egy éles késsel, és megkísérlem kifordítani a hártyából a gyümölcshúst. Ez néha simán sikerül, néha meg nem. Nagyon fontos, hogy egy tányér fölött álljatok neki, mert elég sok lé fog lecsorogni, és azt később fel tudjuk használni az öntethez.) Egy fél fej valamilyen nem túl markáns ízű hagymát (fehér hagyma, salotta hagyma) vékony csíkokra vágok és besózok – így még tovább veszít az erejéből. Azután felaprítok egy pár aszalt fügét is, és már csak az öntet van hátra. Ezt nem szoktam túlgondolni: a hártyátlanításból visszamaradt mellé facsarok még egy fél narancsnyi levet, hozzáteszek egy evőkanál mézet és két evőkanál olívaolajat. Az önteteket általában a tárolásra alkalmas befőttesüvegben rázom össze, nagyjából egy perc rázogatás alatt tökéletes állagú lesz, és nem kell plusz eszközöket mosogatni, mintha ugyanezt egy kézi habverővel egy tálban csinálnám. Tehát 

az öntet rázva az igazi, nem keverve.

Már csak össze kell rakni a salátát, és kész is vagyunk (sózni sem kell külön, mert a hagymát már megsóztuk). Mivel ebben semmi friss zöld és roppanós mag nincs, öntet nélkül napokig tök jól elvan a hűtőben. 

Triplán pink boldogság, vagyis sült céklás tabbouleh

pink sültcéklás kuszkusz saláta

Ezt a salátát karácsonyra készítettem el, csak hogy legyen valami könnyebb fogás a tipikus ünnepi „saláták”, mint krumplisaláta és hagymasaláta mellett) – aztán ez aratta nagyjából a legnagyobb sikert. Ez olyan saláta, amihez akár napokkal előtte meg lehet sütni a céklát, és ha ez megvan, akkor nagyjából 15 perc alatt összedobható.

A céklákat alaposan megmosva, pár csepp olívaolaj és egy csipet só kíséretében egyesével alufóliába göngyöljük, és a céklák méretétől függően 50–70 percig sütjük 200 fokon.

Van egy másik előre elkészíthető alapanyaga: az úgynevezett pácolt hagyma. Erről Mautner Zsófitól hallottam először, és azóta nagyjából heti rendszerességgel készítem kiegészítőnek húsok, saláták, sajtok mellé. Egy fej lilahagymát felcsíkozok, majd összekeverem kevés sóval, egy teáskanál porcukorral és nagyjából ugyanennyi ecettel, én almaecetet szoktam használni. Az ecet kioldja a hagyma színét, és az egész kicsit ilyen pink színű lesz, ha hagyjuk egy kicsit állni – ami ajánlott, de nem létfontosságú. 

Ezen kívül került még a salátába kuszkusz (egy bögre kuszkuszhoz egy bögre forró vizet és pár csepp olívaolajat kell adni, és öt percig lefedve hagyni, majd összekeverni), egy kis aszalt vörösáfonya, dió (fenyőmagot akartam, csak véletlenül szénné égettem, mindkettővel jó amúgy), fetasajt, savanyú alma és jó sok aprított petrezselyem. Nem elég, hogy a hagyma és a vörös áfonya pink, de a sült cékla minden mást is megszínez.

Az öntet klasszikus mézes mustáros: méz, mustár és olívaolaj összerázva.

Tízperces varázslat, vagyis török gránátalma-saláta

török gránátalma saláta

Ez szintén egy Mautner Zsófi-recept, amin egy icipicit változtattam, mert fontos alapanyag a gránátalmaszirup, amit néha veszek, de nem tartok mindig itthon. A saláta öt hozzávalóból áll, semmit nem kell sütni, párolni, állni hagyni, csak felaprítani és összekeverni: egy kígyóuborkát, két szál újhagymát, egy gránátalma magjait, egy marék diót és egy csokor petrezselymet. A fotón szereplő salátából épp kimaradt a petrezselyem, mert elfelejtettem venni, ez kicsit levon az élvezeti értékéből, de azért így sem rossz, sőt. Az öntet eredetileg gránátalmaszirup és olívaolaj, de az egyszerre édes és savanyú szirupot én általában valamilyen piros lekvár (itt épp vörösáfonya) és balzsamecet keverékével szoktam helyettesíteni, és ehhez adok egy kis olívaolajat. Ha tárolni szeretnétek, akkor a diót mindenképpen külön tároljátok, és az uborkát lehetőleg frissen vágjátok bele, mert az a legkevésbé eltartható. A többi simán mehet egybe a hűtőbe, természetesen öntet nélkül. 

Létezik meleg saláta? Hát persze: sült padlizsánsali

sült padlizsánsaláta

A korábbi gyümölcsös „vadulások” után ez most egy ideális téli saláta konzervatív ízlésűeknek: padlizsán, hagyma, kápia paprika és paradicsom van benne, 

viszont mind megsütve, de külön-külön! Ez nem tudom, miért fontos (talán így jobban megpirul mindegyik alapanyag), de mivel közben nem kell serpenyőt mosogatni, egyszerűen csinálom, mert egyszer így írta egy recept. Nagyon fontos, kihagyhatatlan lépés, hogy a felkockázott padlizsánt besózzuk, és legalább 15 percig állni hagyjuk a sóban, majd leöblítjük, „kifacsarjuk”, és csak ezután pirítjuk meg (célszerű az aprítást a padlizsánnal kezdeni, és amíg a többit vágjuk, pont eltelik a 15 perc). Én úgy szoktam, hogy a hagymát pirítom legelőször egy kis olajon, ha kicsit megbarnult (szakszóval karamellizálódott), akkor már veszem is le, újabb olaj, megy rá a paprika, szintén pirulásig, majd a kifacsart padlizsán (vigyázat, „eszi” az olajat), végül pedig a paradicsom, aminek a levét is beleöntöm. Egy kis só (tényleg kicsi, mert a padlizsán azért sós maradt) meg bors, esetleg római kömény és valami csípős (mondjuk, cayenne bors) mehet rá, és isteni. Melegen, langyosan és hidegen is. Igazából a legjobb egy szelet pirítósra halmozva, és a veganuárba például úgy is passzol. A lisztmentes étkezésbe, mondjuk, nem annyira. A lényeg, hogy egyetek jókat, fogadalmaktól függetlenül.

Tóth Flóra