wmn - telekom

Én látom magam előtt ezt a képet

Apák. Mihez is kezdenénk nélkületek? És itt most nem a kinyithatatlan bébiételes üvegekre gondolok, meg arra, hogy ki teszi át a gyerekülést egyik autóból a másikba.

Nekünk rátok van szükségünk. Szőröstül-bőröstül. A szerelmetekre, aminek gyümölcsét aztán együtt nevelhetjük gondoskodva, odafigyelve. A jelenlétetekre, ami az egyik legfontosabb megtartó erő és biztonság a gyerek számára. Szeretnénk, ha ott állnátok (velünk együtt) a vártán teljes harci díszben, és együtt küzdenénk meg a gyereknevelés nehézségeivel – vállt vállnak vetve.

Én látom magam előtt ezt a képet… Szeretem is, hiszek is benne. Miközben ha ezeket a sorokat az anyám írná, a nagymamám vagy a dédanyám, akkor teljesen más képet festene egy apáról. Valószínűleg komolyabb elvárásokat fogalmaznának meg arról, hogy az apának mennyire dolga fegyelmezni, vagy erkölcsi jó példát mutatni, mint szeretni a gyereket, játszani vele, és gondoskodni róla a mindennapokban.

A modern kori elvárások az apákkal szemben elég sokféle formában léteznek. Maga az apaszerep sokféle formában létezik, és az apák is sokféle szerepben vannak. Ezek a szerepek pedig folyamatosan alakulnak, és bizonyos külső tényezők is alakítják őket (elég csak a digitális iskola–home office időszakra gondolni a tavaszi hónapokban…).

Kenyérkereső. Háztartásbeli. Az anya házastársa. Egyedülálló. A családi szabályok, és fegyelem felelőse és számonkérője. Gondviselő. Gondoskodó. Nevelő. Örökbe fogadó. Elvált. Mindegyik apa.

Elvárások, rendszerek, viták

Egy női magazinban sokat lehet olvasni azokról az élethelyzetekről, amelyek nehézségek elé állítják az anyákat, apákat. És ezek között többségében vannak azok a történetek, amelyek arra erősítenek rá, hogy olyan komplex társadalmi folyamatok zajlottak le a második világháború után, amik miatt ma már az apák szerepe sokkal árnyaltabb, mint a múlt században.

Ha férfimagazinokat olvasunk, ez a megélésünk – fogalmazzunk így – valószínűleg nem olyan erős.

De attól még tényszerűen igaz, hogy azok a masszív változások a gazdasági és társadalmi életben, mint

a nők sokaságának munkába állása, megerősödött pénzügyi függetlensége és az ezzel járó átalakulása annak, hogy mi a házasság, és kinek milyen felelőssége van a gyermeknevelésben, abszolút hatott arra, hogy ma milyen komplex (és némiképp zavaros) elvárásrendszerrel néznek szembe az apává váló férfiak.

Ez egy elképesztően izgalmas, bonyolult, és sokféle leágazással, megoldási változattal működő társadalmi folyamat, aminek a kellős közepében vagyunk. És, mint minden átalakulás, örömmel, várakozással és új energiákkal meg persze feszültségekkel, fájdalmakkal és félelmekkel is teli.

Öröm látni, hogy a játszótereken egyre több az apa (már napközben is, nem csak munkaidő után), hogy a fogadóórákra és óvodai, iskolai szülői estekre egyre több apa jön el (és nem csak akkor, ha a téma az internetes biztonság). Azt is elképesztően jó hallani, hogyan változik a hétköznapi beszéd, és már nem csak úgy fogalmazunk, hogy „a férjem besegített a gyerek körül”. Mert ha az apjával van a gyerek, akkor az nem „segítség”. Az természetes, magától értetődő, és jó.

De a változások része az is, hogy a feminizmussal, a genderkérdésekkel, a családdal, a házassággal kapcsolatban nyílt viták és ideológiai harcok is folynak, egészen alapvető kérdésekről is, mint hogy egyáltalán mit jelentenek ezek szavak. Ez igazából teljesen érthető. De jó lenne több elfogadással és türelemmel lennünk aziránt, hogy ki hogyan gondolkodik ezekről a kérdésekről, és megengednünk, hogy amíg az egymás iránti kölcsönös tisztelet elve nem sérül, a saját életét mindenki úgy rendezhesse be és élhesse, ahogy az számára a legjobb. Miért?

Mert az elvárások nem segítenek. Soha. Se a szépek, amiket a cikk elején én osztottam meg, se a szigorúak, amiket a nagyanyám és a dédanyám oldaláról képzeltem el.

Az elvárásokba csak belefeszülni lehet – és apává vált férfiak sokasága feszül is bele abba, hogy mit kezdjenek a saját apaságukkal egy válás után, ha elvesztik a munkájukat és már nem ők a családfenntartók, ha nem tűnnek majd a külvilág szemében elég férfinak, ha a laptopjukon magyar népmeséket néznek, és nem Warcraftot.

De a hétköznapokba is bele lehet feszülni, nem csak a nagy krízishelyzetekbe. Az is nehéz, ha valaki olyan apai mintát látott, amiben a családfő mindenek ura – ő viszont inkább partner szeretne lenni, de fogalma sincs róla, mit és hogyan tudna tenni a gyerek körül. Új szerepeket felvenni, és a régieket elengedni az egyik legnagyobb feladat az emberi életben.

Az elég jó apa

Azok a kutatások, amelyek azt nézik, mikor könnyebb egy férfinak az apai szereppel való boldogulás, arra jutottak, hogy ha az apa kevesebbet dolgozik (vagy az anya többet), ha kielégítőbb az érzelmi kapcsolat a szülők között, illetve ha az apának megfelelő az önértékelése, önbizalma, akkor inkább adja magát, hogy többet és jobb minőségben legyen jelen a gyerek körül. 

A jó minőségű jelenlét és közös idő a gyerekkel már csak azért is fontos lenne, mert nem csak a társadalmi, gazdasági folyamatok változtak és hoztak újakat. Hanem a tudásunk is nagyban bővült arról, hogy mit ad egy gyereknek az elérhető, elég jó apa.

Az apák hatása a gyerek egészséges fejlődésére döbbenetesen erős. Ahogyan az apa kezeli a gyereket, az nagyban meghatározza, hogy a gyerek mit fog érezni, hol van az ő helye a világban. Szintén nagy hatása van a gyerek társas, érzelmi és kognitív fejlődésére is.

Az a gyerek, aki több apai figyelmet kap, kevesebb viselkedési problémával küszködik, és kevésbé fordul elő körükben a szerfüggőség – állítják a kutatások. Sőt, ma már arra is vannak adatok, hogy azok a kislányok, akik jó kapcsolatban voltak az apjukkal, később a saját anyaságukban is jobban ki tudnak teljesedni, és magabiztosabban élik meg azt a helyzetet (is).

Az apák azok, akik – gyakran pont a tapasztalat hiánya miatt – elképesztően kreatívan oldanak meg gyermeknevelési helyzeteket, amitől bátrabban, viccesebben, rendhagyóbban kezelnek problémákat, nehézségeket. Az pedig egy gyerek számára nagyon jó tapasztalás, hogy többféle megoldási minta lehet – és itt nem csak arról van szó, hogy lehet-e mogyorókrémmel enni a szalámis szendvicset, vagy hogy milyen biztonsági beállításokat kell használni ahhoz, hogy vadidegenek ne küldözgessenek képeket a közösségimédia-profilunkra. Önmagában annak van ereje, hogy többféle hatás éri a gyereket, többféle reakciót láthat.

A klasszikus viccben a baracklekvárért küldött Móricka a spájzból kiálltja ki: Anya csak egy van! Ami szerintem tökéletes nyelvi humor az emelkedettség és a hétköznapok közötti távolság (időnként szakadék) megmutatására.

Ezen is muszáj elgondolkoznunk, ezt is jól kell látnunk ahhoz, hogy a XXI. századi apáknak megkönnyíthessük, hogy megbirkózzanak ezzel a sokféle feladattal, elvárással, szereppel, aminek egy mikroszeletét ebben a cikkben is olvashattátok.

A cél végső soron az lenne, hogy mindenki valódi örömöt és önazonosságot találjon a saját életszerepeiben. Ehhez pedig most az apák legalább akkora utat tesznek meg a saját szerepeiket tekintve, mint az anyák.

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images