Ezeket ne mondd és ne kérdezd a gyermektelen, de gyereket tervező, lombikprogramban résztvevő/előtt álló/sikertelen lombik után lévő barátnődtől, családtagodtól vagy kolléganődtől: 

1.

Nagyon nagy tragédiaként élnéd meg, ha nem lenne gyereked? (Miért, te annak élted volna meg?)

2.

Nem gondoltál még az örökbefogadásra? (Köszönöm a kérdést, már elkönyvelted előre, hogy nekem tutira nem lesz saját gyerekem?)

3.

Talán amiatt stresszelsz, hogy nem vesznek vissza a munkahelyedre? (Még nem tartok ott, egyébként meg ezzel majd akkor foglalkozom, ha bekövetkezik.)

4. 

Most mégis akarsz gyereket? Előtte sosem hangoztattad, hogy te ennyire akarnál szülni. Más már egész kisgyerekkora óta tudja, hogy mekkora családot szeretne, tőled ezt még sosem hallottam. (Lehet, hogy nem mindig hangoztattam, de ettől függetlenül igen, szeretnék.)

5.

Ha a helyedben lennék, akkor biztos nem mennék úgy beültetésre, hogy nem csinálom végig az összes létező vizsgálatot. (Az összes létező vizsgálatot végigcsináltam, amit az orvos kért. Mit tehetnék még?)

6.

Nem lehet, hogy azért vetéltél el/nem tapadt meg, mert

  • sokat lépcsőztél? – túl magasan laktok esetleg?
  • lehajoltál? – mondtam, hogy ne hajolgass!
  • dolgoztál? – nem hinném, hogy ennyire nélkülözhetetlen vagy...
  • koncerten jártál? – túl sok volt a decibel!
  • notebook-oztál, mobiloztál... és ezek kombinációi?
  • nem ettél elég vitamint?
  • rohangáltál a lakásban?
  • nem koncentráltál rá eléggé?
  • túlságosan csak erre koncentráltál?

7.

Döntsd el, hogy most akarod azt a gyereket vagy nem? (Már azzal eldöntöttem, hogy belevágtam a nem kevés hormonadagolással és anyagi kiadással járó programba. Hogy a lelki hátteréről ne is beszéljünk...)

8.

Ha várandós vagy, ne nekünk gyerekteleneknek panaszkodj arra folyamatosan, hogy mennyire rosszul vagy! (Értjük, hogy nem jó neked, de aki még a rosszullétre is hiába vágyik, annak nehezebb...)

9.

Ha fáradt vagy amiatt, mert a babád nem alszik mostanában esténként, ne azzal kezdd, hogy ha majd gyereked lesz, megtudod! És az egyéb, ha majd kezdetű mondatokat is felejtsd el, például: ha majd terhes leszel, ha majd az első,- második,- harmadik trimeszterben... ha majd neked is lesz gyereked... stb

10.

Ne mondd egy lombikosnak, hogy futottál, kávét ittál, antibiotikumot szedtél, bort ittál, ejtőernyőztél, stresszeltél... és ennek ellenére teherbe estél. Azt se, hogy neked egyből sikerült, de eszedbe sem jutott erre rágörcsölni. (Csak frusztrációt okoz.)

Ibolya

 

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Cameron Whitman