Ültem az Operában, te meg bejöttél a szemközti ajtón az új csajoddal. Megállt a levegő. Onnantól fogva mi hárman maradtnk a díszes teremben: te, a csajod meg én. Mintha kiszakadtunk volna egy idegen kontinensre, ahol együtt kellett eldöntenünk a végső játszmát.

A hölgy idegesen feltekintett a páholyba, felém. Nem tudhatta, hogy ott vagyok, hiszen te sem tudtad, nem szóltam róla, hol ülök majd. Én sem láttalak jól, csak éreztelek. Ugyanígy érzett engem a barátnőd is, amikor felfelé nézett. Szőke fejét megkarcolta a tekintetem. Rendes kis nőnek tűnt – hogy rühellem ezt a szót, de ő rendes kis nő. Tudod, ezt mondják a helyes, jóravaló feleségekre. Ilyen volt Dóra is, akitől elváltál. Őt nem utáltam, pedig miatta nem írok ma belőled nagyregényt. Téged nagyon megviselt a válás, nekem meg nem volt akkor sok esélyem egy hozzánk méltó kapcsolathoz veled. Ezért is futja most csak egy karcolatra rólad. Talán el is olvasod, bár én jobban örülnék neki, hogyha nem kerülne a kezed ügyébe ez a szöveg.

Az operaelőadás délutánján csörgött a telefon. A te nevedet mutatta a kijelző, és neked mindig felveszem. Kedélyesen cseverésztünk, túl voltunk a kötelező „hogy vagy, mint vagy”- on, aztán mesélted, hogy este operába mész. Megfagyott bennem a vér, nahát, ma én is ott leszek. Nem csoda, te hülye, hát mindig is ugyanazokat a dolgokat szerettük. Kicsit zavarban voltál, miután tájékoztattalak arról, hogy a két felvonás között majd meg is kereslek. Hogyne lettél volna zavarban, te már tudtad, amit én még nem, hogy nem ketten leszünk, hanem a helyes kis nővel együtt hárman. Aztán nem volt a két felvonás között szünet. Legalábbis nálam egy függönnyel ment le az egész darab, mert végig téged bámultalak, meg a szőkét a bal karod alatt. Nem kéne már, hogy ez bántson, három éve vége, azóta nincs köztünk semmi. Leszámítva azt, amikor veled csaltam a fiatal, jóképű barátomat. Ráadásul egy húszassal idősebb vagy nálam, a barátnőim soha nem is értették, hogy bukhattam rád. Nem bánom, hogy nem konyítanak hozzád, akkor megtudnák, te vagy a legigazibb férfi, akivel valaha találkoztam.

Aznap este az Operában gyáva voltam. A taps előtt eltűntem. Nem mertem szembenézni a múlttal. És veled. Nem akartam premier plánban látni a boldogságodat, nem akartam azt gondolni, hogy én is ülhetnék most a bal karod alatt, ami a legjobb hely volt a világon. Biztonságban, egy igazi férfi mellett, amilyet a barátnőim sem tudnak elképzelni.

Ilyennel azóta sem találkoztam. Talán nincs is belőled még egy. És ezt nem tudja a helyes kis nő, mert őt talán nem is érdekli annyira, hogy mi is van veled. Rád nagyon kell vigyázni, de neki ez még új.

Nekem meg az új, hogy mással látlak.

 

Szentesi Éva