–

Boldog voltam, amikor:

1.

A kórházi folyosón – arcán széles mosollyal – megjelent a nővérke, karjában az első (és egyetlen), két perce született gyermekemmel, aki torkaszakadtából üvöltött. Bátortalanul hozzájuk léptem, megfogtam a kis kezet, elsuttogtam egy – biztos valami nagyon béna – mondatot, mire bennakadt a sírás, felhúzódott a kis szemöldök, összeráncolódott a csodás homlok, és „ezt a hangot már hallottam” nézéssel újszülött kislányom kinyitotta a világ legszebb szempárját.

2.

Szétterpesztett kézzel-lábbal háton feküdtem a tengerben, felettem csak a kék ég és a szikrázó napsütés, perifériámon az enyhén hullámzó víz, fülemben percegett a tenger, és fogtam a kiskamasz lányom kezét, aki ugyanazt tette, mint én. Dolce far niente, insieme.

3.

Gyerekként a kényelmetlen kempingszéken ültem a családi nyaraló teraszán egy átstrandolt, bújócskázott, palacsintázott, lángosozott, biciklizett tikkasztó nyári nap után. A tévében véget ért az Önök kérték, körbevett a családom, a nagybátyám komótosan (ismeritek még ezt a kifejezést?) szívta a napi egyetlen Marlboróját, amit a Németországban élő unokaöccse csempészett át neki a határon. A csendes beszélgetés alig zavarta a fák susogását, a rovarok neszezését. Felettünk rengeteg csillag ragyogott.

4. 

A nyár közepi, kora esti napfényben bambán néztem ki magamból a sienai főtéren, lustán kavargattam a kapucsínómat, mellettem asszonyom szintén, gyermekem küzdött a jeges limonádéval, a lába még nem érte a földet a széken ülve. A téren a múlt heti Palio-n győztes contrada népe tartott örömünnepet, reneszánsz ruhákban, zászlókkal, síppal, dobbal, nádihegedűvel. Nem a mi kedvünkért tették, magukat ünnepelték.

5.

Az óvodai „apák és nagypapák napján” a négyéves lányom váratlanul hozzám rohant, elhadarta, hogy: „ezt neked csináltam”, kezembe nyomta a barna követ, amire egy vidám, színes vitorláshajó volt festve. Azóta, ha nehéz napom van, mindig rápillantok. Tizenöt éve az irodai gépem mellett fekszik a kő.

6.

A nyaralóban arra ébredtem, hogy a hároméves kislányom, négy és hétéves unokatesóival körbe-körbe jártak a ház körül műanyag motorjukon, torkuk szakadtából énekelve a „Megy a Zsuzsi vonat, csattognak a kerekek” című örökbecsűt. Még tíz percig félálomban mosolyogtam, mielőtt kiszédültem az ágyból.

7.

A családommal kidobósat játszottam a bérelt toszkán villa úszómedencéjében, amikor  elfáradtunk, csak bámultuk az alattunk hullámzó, pineákkal, gyalogösvényekkel, fügefákkal pettyezett olasz tájat.

8. 

Az iskolám alapításának 75. évfordulóján, végzősként szavaltam az egyik kedvenc Radnóti versemet. Az első sorban maga Fanni ült, aki utolsó szavaim után halkan suttogta maga elé: „ez szép volt". Osztálytársaim szülei gratuláltak anyámnak. Ő erre zokogásban tört ki, és elrohant az ünnepségről. Csak otthon ugrott a nyakamba.

9.

Normalizálódott a pulzusom és a légzésem, körülnéztem. 360 fokban mellettem, alattam csak a hegyek, visszanéztem, és elszédültem, hogy milyen durva emelkedőn bringáztam fel a csúcsra. A mély levegővételnél éreztem, hogy a tüdőm tisztább, mint a ma született hó (még akkor is, ha ez vaskos képzavar!).

10.

A térdig érő Balatonban gázoltam, miután 5,1 kilométert úsztam. A boglári strandon levettem az úszószemüvegemet, fáradt, de annál büszkébb mosolyt váltottam a mellettem szintén a part felé cammogó fiatal lánnyal. Megcsináltuk!

11. 

A barátommal kiléptem a nyári napfénybe a Műegyetem oroszlánokkal őrzött kapuján, belém villant, hogy a matek szóbeli felvételin a három feladat közül az egyiket életemben először sikerült jól megoldanom. A másik kettő marha könnyű volt...

12.

Tízezer barátommal együtt üvöltöttem a Szigeten az LGT koncerten, hogy „Mert én annyi mindent nem szerettem méhéhég!”.

13.

Taknyom-nyálam összefolyt (a lányomé dettó) a csípős levestől, amit január 13-án (nem péntek!) éjszaka pusztítottunk el a thaiföldi tengerparti étteremben. A 30 fokos hőségben a pálmafákon műanyag mikulások, „Happy Xmas” feliratok és karácsonyi égők lógtak. A tenger hullámai macskaként simogatták meztelen talpunkat.

14.

December 24-e délután, mínusz tíz fokban, durva hóviharban botorkáltam hazafelé anyám kezébe kapaszkodva. Néhány földszinti lakásba belesve megláttam a feldíszített karácsonyfát. Tudtam, hogy otthon nekem is ilyet csempészett be a Jézuska. Csak szebbet.

15.

A bágyadt, kora tavaszi nap az előttem lévő padsort ragyogta be a Pannonhalmi Főapátság Bazilikájában. Hétköznap délelőtt volt, rajtam kívül csak egy öreg szerzetes tett-vett az oszlopok között. A teret hirtelen betöltötte a felcsendülő orgonaszó. „Mindig ilyenkor gyakorol” – biccentett a galéria felé az öreg. Még fél óráig csak nekem játszott.

Hajdu László

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Dudarev Mikhail