Én odahaza a felmenőimtől sosem hallottam olyat, hogy „diétázni kell”

Senki sem volt kövér a családban. Nekem anyámék azt tanították, hogy az evés öröm, hogy a jó étel szerelem, a főzés pedig gyönyör és kikapcsolódás. A mai napig, ha hazamegyek, tartunk főzős programot. Közben sztorizunk, röhögünk, vagy éppen ugratjuk egymást, de soha nem veszekszünk.

Anyám sosem baszogatott azzal, mit hogyan csinálok. Mindig azt mondta, „ahogy neked jó, úgy csináld, gyerekem”.

Soha nem kritizált. Hálás vagyok, hogy ezzel a munícióval válhattam felnőtté. Apám már jóval kritikusabb szemmel tekintett a dolgaimra, ő az az ember, aki enni sem szeret annyira. Én egyértelműen az anyám vére vagyok. Mondjuk, szakasztott mása lettem külalakra is.

Az étkezések vidámak voltak, hangosak, beszédesek

Ezek tarkították a gyerekkoromat. A vasárnapi ebédre való készülés pedig szertartás volt. Jaj, de nagyon szerettem.

Az evés mindig is fontos szerepet játszott az életemben, pláne onnantól fogva, hogy kinyílt számomra a világ, és még több élményt fedezhettem fel magamnak.

Érdekes módon a betegségem legsúlyosabb hónapjaiban érkeztem el oda, hogy az igazit megtaláljam. Nem érted félre, pontosan a szerelemről beszélek. Arról a szerelemről, ami tocsogós, elviselhetetlenül jó, illatos, ragadós boldogságot eredményez.

Zolika évek óta jó barátom. Pakisztánban született. Az anyukája magyar, az édesapja pakisztáni volt. Sokat mesélt nekem a gyerekkoráról, az ottani ízekről. Sokat járt itthon is indiaiba, mert az az ízvilág emlékeztette legjobban a hazájára. Megvoltak a kedvenc, jól bevált helyei, és nem egyszer küldte vissza az ételt, ha valami szerinte nem úgy sikerült.

Engem pedig akkor vitt el először indiaizni, amikor negyven kiló voltam.

Az étel – gyógyszer

A kezelések miatt folyamatosan hányingerem volt. Gyakorlatilag minden kijött belőlem, amit megettem, vészesen közeledett emiatt az a határ, ahonnan már nehezen lehet visszajönni. Az orvos megmondta, csak hármassal ne kezdődjön a kilóim száma, mert akkor már nem a daganat miatt kell majd a jóistennek rimánkodni, hanem azért, hogy ennyivel is kibírjam az egészet. A gyomromat tönkre vágták a fájdalomcsillapítók, és volt egy pont, amikor a gyógyszer okozta károk jobban lüktettek a hasamban, mint maga a tumor.

Zolika meg fogott, cipelt az ölében fel és le lépcsőkön, remegett, ha mellettem volt. Egyik nap azt mondta, hogy jó, akkor elvisz indiaizni. Hátha tetszik majd, hátha ebből tudok majd enni egy keveset.

Fura elképzelni, mert semmi logika nincs benne, hogyan bírt megmaradni egy szétterhelt gyomorban ez az intenzív kaja. De sikerült.

Amikor az első kanállal bevettem a számba, gyönyörűséget éreztem. Arra gondoltam, hogy ez most az az állapot, amiben jó volna benne maradni, mondjuk, nem annyira sokáig, csak a végtelenségig.

Úgy nyaltam a kanálról a selymes szószt, mintha fegyvert fogtak volna a fejemhez. Úgy gyönyörködtem a látványban és az aromákban, mintha nem volna holnap.

Azonnal elképzeltem, hogy az én hercegem nem is szőke, hanem inkább fekete és indiai, és hatalmas fűszertartománya van, telis-tele vörös és üvöltő sárga növényekkel. Sáfránycsokrot hoz randevúra, a randevúink végén pedig még a szívem is átitatódik azzal a jellegzetes illattal, amit semmivel sem lehet összekeverni.

Az indiai konyha első látásra szerelem lett. És ha azt mondom, hogy ez hozott vissza az életbe, akkor nem hazudok annyira nagyot.

A kilóim onnantól kezdve ruganyos léptekkel elindultak visszafelé, és ennek a fantasztikus konyhának hála, kimásztam a gödörből.

Na de, ami még fontos. Megtanultam a legkedvesebb ételemet elkészíteni. Zolikával is főztünk már számtalanszor, de aztán  egyedül is rengetegszer gyakoroltam, és ti is sokszor kérdeztétek, hogyan csinálom, úgyhogy most elmesélem.

Hozzávalók az „élethez” (mondjuk, két főre):

– fél kiló csirkemell
– egy darab jóféle hámozott konzervparadicsom
– tizenöt deka natúr kesudió
– négy gerezd fokhagyma
– egy tenyérnyi gyömbér
– egy fej hagyma
– fokhagymapaszta
– gyömbérpaszta
– garam masala por
– koriander por
– kasoori methi
– vaj
– tejszín
– Basmati rizs
– egy csokor friss koiander

A boldog élet elkészítése:

Először is szeld fel a húst csinos csíkokra. Pácold be gyömbér- és fokhagymapasztával, majd tedd be a hűtőbe legalább tizenöt percre, de az sem baj, ha egy órára. Ha nem találsz sehol pasztát, akkor nyomkodd ki a fokhagymát meg a gyömbért, és abba forgasd bele. 

Ha ezzel megvagy, készítsd elő a szósz alapját. Vágd fel a hagymát, a paradicsomot, pucold meg a fokhagymákat, a gyömbért, vágd őket rusztikus darabokra. A kesut pörköld meg serpenyőben, hogy szép barna színe legyen. A hagymát kezdd el dinsztelni, és ha üveges, add hozzá a gyömbért, a kesut és a fokhagymát, aztán szórd rá a garam masala port meg a korianderport, végül a paradicsomot, és önts rá egy kis pohárka vizet.

Kevergesd a szószt, és addig adagolj hozzá vizet, amíg nem lesz jó fröccsenős. 

Körülbelül tíz percig rotyogtasd, aztán turmixgépbe lapátold bele, és keverd simára. Ha ezzel megvagy, egy sűrű szűrőn nyomd át az egészet. A szűrőben ott kell maradnia a sallangnak, a szószodnak pedig tükörsimának kell lennie. 

A csirkét pirítsd meg egy serpenyőben, öntsd rá a sima szószt, adj hozzá egy evőkanál sűrű tejszínt, szórd meg kasoori methivel, és kevergesd, rotyogtasd. Ha összerottyant, sózd ízlés szerint, mehet bele egy kis kasmíri chilipor, az is ízlés szerint.

Közben tedd oda az előáztatott rizst. A basmati rizst mindig áztatni kell, aztán nagyjából három percig főzni. Ha jót akarsz magadnak – bár én most nem így készítettem –, akkor egy fél deci rózsavízbe áztatsz egy kis sáfrányt, és kettévágott zöld kardamommagot. Egy kis hagymát megpirítasz kókuszvajon, rápörgeted a még kemény rizst, és megfőzöd dupla lében. Ha megvagy vele, beleforgatod ezt a sáfrányos rózsavizes öntetet. Fantasztikus illatos köretet kapsz így a vajas csirkéd mellé.

A szósz közben összeforrt. A végén, amikor már éppen levetted a tűzről, keverj el benne néhány kocka vajat. Így lesz selymes, és fantasztikus az ételed.

Friss korianderrel koronázom meg a végén.

Az indiai vajas csirke íze öröm. Valódi, hamisítatlan, csodálatos. Ha életem végéig kellene ezt ennem, akkor se bánnám. Vannak olyan hetek, amikor háromszor, négyszer is képes vagyok indiaizni.

Ez az étel emlékezetet arra, hogy visszajöttem az életbe. Ez az étel maga az élet.

Szentesi Éva