-

Tegnapelőtt gyanútlanul beszélgetésbe elegyedtem az idős taxisofőrrel hazafelé tartva a bázisról, ahol a meccset néztük.

Mondom az utcát, ahová megyünk... köszi, és na, mit tetszik szólni a csapathoz...?

Habzó szájjal rontott nekem, hogy szálljunk le a földre, micsoda égés, négy gólt kaptunk, ami eddig volt, az mind véletlen meg szerencse... és mi, magyarok még mindig sehol nem vagyunk.

Próbáltam érvelni ellene, amíg be nem vitte a találatot: „maga is biztos a felcsútiakra szavazott..." Nem hittem a fülemnek. És ő  csak mondta, mondta, mondta és mondta. Én meg ideges lettem – és egyenlítettem.

Lekommunistáztam egy taxist! Na, szépen vagyunk!

A kínos vita hevében egy házzal arrébb szálltam ki, bőrig áztam, és úgy érzetem, hogy nálam eddig tartott a „fociöröm", eltört a mécses. (Igen, sírtam.) Haragudtam a taxisra, hogy el akarta venni tőlem ezt a két hétnyi boldogságot. Haragudtam az ostoba reakciómra akkor is, ha „neménkezdtem". Sajnáltam, hogy megint láttam az árkokat. Közöttünk, emberek között.

Hazaértem. Ott várt az asztalon a poszterem a csapatról. Leültem elé, nézegettem. És közben ropogós csirkeszárnyakat majszoltam.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Arra gondoltam, hogy ennek az embernek két hét öröm sem jutott az egészből. De közben én, és még annyian micsoda érzelmeket éltünk át... és milyen mennyei ez a csirkeszárny is.

Na, nekem aztán nem veheted el a boldogságomat, taxiskám! 

Legalábbis én meg fogom próbálni megőrizni... jól jön az még a jövőben. 

Erika

Fotó: MLSZ Facebook