Hőhullám: akár csak 1 fokkal melegebb is az idő, 4,7 százalékkal több a párkapcsolati erőszak
Nyáron sorra érkeztek a hőhullámok, a hőség pedig mindenkit megvisel – ilyenkor nemcsak az izzadságcseppek száma nő meg, hanem a bántalmazásoké is. Az ENSZ áprilisi jelentése ugyanis egy megdöbbentő összefüggésre hívja fel a figyelmet: hőhullámok idején akár 28 százalékkal is megnőhet azon gyilkosságok száma, amik áldozatai nők. Ez egy rendkívül fontos téma, amiről muszáj írni, olvasni és beszélni – ha nem így tesszünk, azzal az áldozatok fizetnek meg újra és újra. Kaiser Orsolya írása.
–
Az imént említett jelentés alapját egy 2018-as spanyol tanulmány adja, amiben a kutatók nyolc éven keresztül vizsgálták a májustól szeptemberig tartó időszak adatait Madridban, 2008–2016 között. Az eredmények szerint:
1 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés 4,7 százalékkal növeli a párkapcsolati erőszak előfordulásának esélyét.
Nem ez az egyetlen kutatás, ami kapcsolatot talált a hőség és az erőszakos viselkedés között. A magas hőmérséklet komoly megterhelés a szervezetünknek is: emelkedik a vérnyomás, a pulzusszám, a kortizolszint, azaz a stresszhormon szintje is. Mindezek hatására frusztráltabbak leszünk, kevésbé tudunk uralkodni magunkon, és rosszabbul viseljük, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk.
A bántalmazás gyakorisága nyáron részben abból is fakadhat, hogy a hőhullámok idején az emberek bezárkóznak otthonaikba, ilyenkor a nők gyakrabban kerülhetnek elszigetelt helyzetbe erőszakos partnerükkel.
Minden harmadik nő élete során elszenved zaklatást, fizikai vagy szexuális erőszakot
A nők elleni erőszakról nem lehet eleget beszélni – sőt, muszáj beszélni róla. Különösen azért, mert
Magyarországon még mindig hetente meghal egy nő a családon belüli erőszak következtében.
Ahogy kollégám, Mózes Zsófi is írta a témáról szóló cikkében: „olyan tragédiákról beszélünk, amik közül sok megelőzhető lenne, ha a hatóságok időben és szakszerűen lépnek fel.”
Tévedés azt hinni, hogy ez csak hazánk problémája, ugyanis az uniós statisztikák sem mutatnak jobb képet. Az EU adatai szerint minden harmadik nő élete során elszenved zaklatást, fizikai vagy szexuális erőszakot. A helyzet különösen súlyos a fiatalabb korosztály körében: a 18–29 év közötti nők 40 százaléka számolt be arról, hogy szexuális zaklatás érte munkahelyen vagy közterületen.
A bántalmazás – legyen az fizikai vagy verbális – nemcsak a négy fal között, a való életben történhet meg. Az online tér ma már legalább olyan veszélyes lehet a nők számára, mint az offline világ.
Az internet sötét, eldugott sarkaiban egyre durvább, nyíltan nőgyűlölő nézetek terjednek. Elég csak a Motherless-ügyre gondolni, vagy például az olyan tartalomgyártókra, mint a bolgár Zornitsa Gyutsova, aki videóiban olyan kijelentéseket tesz, mint: „a nők szeretik azokat a férfiakat, akik megütik őket.”
Végül is „ő kereste a bajt”?
A nők elleni erőszakról nemcsak fontos, de elengedhetetlen beszélni. Akkor is, ha sokan – köztük döntéshozók is – inkább elfordítják a fejüket, mert nem akarnak tudomást venni róla. Vagy, ami még súlyosabb: az áldozatot hibáztatják.
2025 februárjában jelent meg a Patent Egyesület legfrissebb bíróságfigyelő programjának kiadványa, ami azt vizsgálja, hogyan kezelik a magyar bíróságok a párkapcsolati és családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyeket. A tanulmányból többek között az is kiderült: az áldozathibáztatás továbbra is gyakori jelenség a tárgyalótermekben.
Sokszor megkérdőjelezik az áldozat vallomását, kétségbe vonják mentális állapotát, azt, hogy igazat mond-e, vagy épp elbagatellizálják a történtek súlyát. Elhangzanak olyan érvek, hogy „ők mindig is veszekedtek”, így hát borítékolható volt, hogy előbb-utóbb elcsattan az a pofon.
A kutatás szerint gyakran előfordul az is, hogy ahelyett, hogy az elkövetőt vonnák felelősségre, az áldozatot hibáztatják, és azt sugallják, valójában „ő kereste a bajt”.
A statisztikák szerint a polgári perek több mint felében maga a bíró is azt firtatja, hogy az áldozat miért maradt a kapcsolatban, miért nem kért segítséget vagy tett feljelentést korábban. Mindezzel pedig akaratlanul is azt a tévhitet erősítik, hogy az áldozat is felelős a történtekért.
Arra emlékeztek, amikor a Metropol rövid szoknyás nőkről kért képet?
De hol van ebben az egészben a társadalom felelőssége? A miénk, a szomszédoké, barátoké, férfiaké, nőké? És a sajtóé? A közvéleményé? Nem, itt nem arról van szó, hogy mindenkinek szuperhőssé kellene válnia egyik napról a másikra. Az első lépés ennél sokkal egyszerűbb:
hagyjuk abba az áldozathibáztatást. Tanuljuk meg felismerni a bántalmazás jeleit. Vegyük komolyan, ami a szemünk előtt történik a barátainkkal, a munkatársainkkal, a szomszédainkkal.
Ha ez megtörténne, talán fel sem merülne senkiben az ötlet, hogy „jópofa” nőverős videóval reklámozza az éttermét. Ahol a nő teste nem emberként, hanem tárgyként jelenik meg, amit meg lehet pofozni, le lehet ütni, szemeteszsákba lehet gyömöszölni, majd telitalppal elrúgni – mindezt a legvidámabb, legbugyutább zenére.
És talán az sem történhetne meg, hogy egy országos napilap, mint a Metropol, arra buzdítja az olvasóit, hogy fotózzák le a nyári melegben rövid szoknyát vagy nadrágot viselő nőket az utcán, és küldjék be a képeket a szerkesztőségnek. Még most is felmegy bennem a pumpa, ha ez eszembe jut. Ezt? Mégis? Hogy?
Van fény az alagút végén!
Fontos arról is beszélni, hogy bár rengeteg szörnyűség történik a világban, időről időre felcsillan a remény is. Vannak olyan esetek, amikor a hatóságok tényleg komolyan veszik a zaklatást, és tesznek is ellene.
Talán emlékeztek arra a cikkünkre, amiben arról írtunk, hogy a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság feljelentés alapján nyomozást indított nemcsak rongálás, hanem zaklatás miatt is, miután a IV. és XIII. kerületben a házfalakat, aluljárókat, építkezési kerítéseket fenyegető, zaklató falfirkák lepték el.
A rendőrök végül gyanúsítottként kihallgattak egy férfit az esettel kapcsolatban, sőt őrizetbe vették, kezdeményezték a letartóztatását, vele szemben pedig távoltartást rendeltek el.
Persze van még hová fejlődni, és ehhez érdemes lehet más országok szemléletét, gyakorlatait is átvenni.
Angliában például a virtuális valóság segítségével képzik a rendőröket, hogy jobban megértsék, milyen veszélyekkel szembesülnek a nők az utcán – különösen sötétedés után. A program lényege, hogy a rendőrök egy speciális felszerelésnek köszönhetően egy fiatal nő szemszögéből élhetnek át egy hétköznapi, de sokszor ijesztő szituációt: például azt, amikor valaki este egyedül indul haza. A program alapját valós történetek adják: 16 és 86 év közötti brit nők meséltek arról, miket tapasztaltak nyilvános helyeken sötétedés után.
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Unsplash/ Ben Blennerhassett
