-

Az anyák napja mindig váratlanul ér.

Ja, persze van anyám, fel kell köszönteni, mostanában inkább már csak telefonon, a távolság ugye, rádióhullámos virágcsokor.

Egy gyermekotthonban dolgozom.

Akkor tudatosul bennem ez az egész anyák napja, amikor elszaporodnak az otthonban a meg kell tanulni versek.

– De milyen verset? – kérdezem.

– Hát, az anyák napjára – jön a válasz.

Óóó... – sóhajtok – milyen anyák napjára, baszd meg?

Ami nekem, neked, nekünk, a szerencséseknek, egy kellemes, bizsergető, könnyfakasztó kis ünnepség, az egy ilyen helyen nem egyszerű.

Mert például Emese nem találkozhat az anyjával. Norbinak meg egy ideje megint eltűnt az anyja. Sokan nagyon mérgesek az anyjukra, aki valamiért nem jelentkezik. Másoknak meg sosem volt.

Illetve csak egyszer.

Aztán az iskolában szedem össze a kölköket. Megtalál Betti, aki sajnálkozva mondja, hogy maradnia kell, anyák napja, a picsába, mondja, pedig nem szokott ilyen csúnyán beszélni.

Hát, igen, én tudom, ott sincsenek semmilyen anyák.

Tudom, hogy hajléktalan az anyja.

Mit mondasz neki, hogyan vigasztalod?

Mondjam, hogy neked majd jobban kell figyelned, és tanulnod az egészből?

Sarkítva ilyeneket szoktam végső soron, és persze nem öt szóval, de a lényeg ez.

És akkor tudom, hogy ez is kurva szar, mert az anyja hibái azok, amelyekből neki kellene tanulnia?

Ő csak egy anyukát akar, aki ott ül a műsoron, kicsit könnyezik, de büszke.

Sosem felejtem el, még a nagyon vidéki város mellett lévő nagyon vidéki otthonban történt. Bekerült egy kisfiú, az óvodás-iskolás határán, akinek az anyukája lelépett egy új emberrel, apa meg mozdonyt vezetett, és a körülményekhez képest majdnem álomapa volt, de egyszerűen nem tudta kire bízni a kisfiút, így átmenetileg hozzánk került.

Lehet, hogy nem Karcsinak hívták, de ült a fotelben és zokogott.

– Miért sírsz, Karcsi?

– Mert anyák napja lesz holnap az oviban.

– Ó, értem.

– És apa nem tud ott lenni, mert dolgozik.

Most látom, mennyiszer szerepel az anya, anyák, anyja szó.

Szóismétlés.