-

Amikor felkelek, nem vagyok szép. Persze, persze, szép vagyok, csak másként. Az arcom gyűrött, a bőrhibáim látszanak, a hajam össze-vissza áll. A szemeim bedagadva, főleg a felső szemhéjam. Ez lesz az első, amit meg fogok csináltatni magamon. Szép, feszes felső szemhéjat szeretnék. Még pár évet várok, akkor a tb fogja fizetni, mert belelóg a látóterembe. Tehát, még van időm. Vagy szeretném azt hinni.

Szóval összeszedem magam. Nincs idő, gyorsan, gyorsan. Pedig egyre több időre van szükségem. Indul a nap. A legfontosabb a reggelben: a teám tejjel. A mennyisége egy liter. A készülődés alatt fokozatosan iszom meg. Az egész szertartásomat végigkíséri. A bögre pont akkora, mint az arcom. Nem is rossz így reggel, sőt, kitakar. Ha így mennék dolgozni, még azt hinnék, beteg vagyok, és magamnak sem tetszem. Zuhany, hajmosás, testápolás. Séróbelövés, öltözés, smink. Magassarkú, mert abban vékonyabbnak tűnik a vádlim. A sok futás sem jó. De jó, csak a vádlim izmos lesz tőle. A próbafülkében a múltkor, amikor ruhát próbáltam, a mellettem lévő nő azt mondta, olyan izmos, mint egy lónak. Szóval lóvádlim van.

Elbizonytalanodtam, hagyom a futást.

De nehéz a régi szokásoktól megválni, meg inkább hordok tűsarkút és elcsalom a látványt.

Ma különösen odafigyelek az álcázásra. Fontos nap van. Nem égethetem magam. A gyerekem születésnapja. Jön az apja is. Ez hármunk közös ünnepe, tortát viszünk az osztálynak. Nem égethetem a kiskamasz fiamat a valósággal.

Kimerült, álmos, fáradt anyukája a többieknek is van. A lelkemet is rendbe kell majd tenni, de kezdem a látványosabbal és egyszerűbbel: az arcommal. A piros foltjaimra az arcomon zöldes fedőkrémet teszek. A barna bőrhibákra meg rózsaszínűt. És rádobok még egy szilikonosat is, hogy kiegyenlítse a ráncokat. Alapozó, kőpúder, pirosító, highlighter. Ezzel árnyékolok. Most jön a szemem. Tudom a technikát, megtanították. Itt is csalok, mint a vádlimnál. Ez is optikai csalás. A szemöldököm szőke, és a korral fogyatkozik. Így legalább olyat rajzolok magamnak, amilyet csak szeretnék. A bőröm hófehér. Nem, nem vagyok beteg, csak régen voltam napon. Alapozok, satírozok, árnyalok, kihúzok. A hasamat meg behúzom, így könnyen összehúzom a szűk farmerem cipzárját. Ülni nehéz lesz, de mint mindenki által közismert tény: farmert úgy vásárolunk, hogy az övtartónál fogva kell felrángatni. Meg behúzott hassal és levegő benntartással. Így lesz jó. Használat közben majd kitágul. Vagy sem, de ez csak akkor gond, ha sokat eszel. A tortából nem szabad enni! Akkor mindig szűk marad. A látványos bizsukat szeretem. Biztosan a korral jár. Tereli a figyelmet. Ismét csalok. Csak a kezemet kell figyelni. Azzal pakolok a szetthez illő táskámba. Nagy összpontosítást igénylő elfoglaltság. Sokba kerül a figyelmetlenség. Meg kell lenni mindennek. Mini sminkszett, mini hajlakk, telefon, töltő, tablet, irodakulcs, lakáskulcs, kocsikulcs, pénztárca, pénz, papírok. A forgalmi! Ötezer, ha nincs nálam. És már indulok is, el ne késsek. Torta a kocsiban, a gyerek az iskolában vár, az apja az iskola előtt.

Nem jó az időpont. Még nincs itt az ideje. Akkor egy órával később. Akkor sem lesz jó. Nem helyes. Mi van? Nem helyes, ha a közös gyerekünk szülinapját együtt köszöntjük. Az együtt a probléma. Mert a gyerek félreérti. Aha, vagy én, esetleg az apja is.

Válásunk után demonstrálni kell. Az új életet, ami sokkal jobb, mint az előző közös. Nem más, jobb. Ami annyira jó, hogy mutatni kell. Magamnak, a másiknak, mindenkinek, hátha elhiszem, elhiszik. Félsiker, ha magamat meggyőzöm.

És ebbe ne kavarjon bele a múlt! Ami amúgy a jelen és a jövő is. A gyerek még kicsi, egy csomó fontos napja lesz, ami nekem és apjának is fontos. Lenne. Ha eljönne. De mindig van magyarázat. Egyszer majd eljön. Az ideje is, de addig is jól nézek ki. Vagy ezt szeretném hinni. A demonstrációt abba kellene hagynunk. De nem tudom. Ha vesztésre állok, sem adom fel. Küzdök önmagammal: a testemmel, a lelkemmel, csalok. Küzdök az arcommal, a bőrömmel és szememmel, aztán a szívemmel, és mindvégig csalok.

A tűzpiros rúzzsal festem ki a szám.

ÁtlagEdit