-

Ez a cikk most egy kicsit szíven ütött. És úgy éreztem, valamit azért kellene írni róla. Rá. Mondjuk így, érintettként. Hogy milyen is az, amikor egy negyvenes férfi úgymond „igényeket támaszt”. Hát, nem biztos, hogy olyan.

Azt írja – nem nagyon van alapom vitatni, hogy megélt, őszinte tapasztalatok alapján –, hogy a pasik közt akad, amelyik borzasztóan el van tévedve, de annyira, hogy – végkövetkeztetés – elmehet nyugodtan a… (Ha a kedves Kormos Anett írta volna a cikket, alighanem a kipontozás helyére berakja, pontosan hova. Úgy van, a picsába.) Nos, Évának természetesen igaza van. A cikke ugyanis logikusan oda vezet, hogy az olyan férfi, aki a „mennyiség és minőség nem számít, csak sok legyen és jó” nagyképűségével „szortíroz” a még meg sem kötött kapcsolatai között, eleve vállalhatatlan elvárásokat támasztva, talán azért, hogy ne kelljen egyiket sem komolyan felvállalnia – nos, az valóban megalázza ezzel a (mellesleg) szintén kapcsolatból érkező, netán törődésre vágyó nőket. Mondom, az a típus, akit a szóban forgó cikk említ, menjen csak oda, ahová Éva és Anett kívánja.

Beképzelt, macsó, post-Banderas korú szépfiú (mármint az egykori fénykorában lévő Banderashoz képest post, vagy magát annak látó) kissé visszatetsző alakja bontakozik ki ugyanis a sorokból. Aki nem képes személyükben, egyéniségükben, csupán az általa kitalált kategóriákba való beilleszthetőségük alapján értékelni a nőket. Biztosan van ilyen.

De a kockának van másik oldala is (az éléről nem beszélve), és ha nagyon kell a bizonyítás, hát, végső esetben kiállok én a porondra: Hölgyeim! A férfiak is lehetnek ugyanúgy bizonytalanok, elhagyottak és másban-magukat-megtalálni-vágyók, mint önök, ti. Bezony.

A párkapcsolat nagyon macerás dolog, és igen, van úgy, hogy az ember hosszú évek után találtatik alkalmatlannak rá. Esetleg nem ő maga mondja ki ezt, hanem róla mondják ki. Egy férfiról is.

Aki ezek után ott áll (ül, fekszik), ránk húzott általánosítással fogalmazva „kapuzárási pánikban” és persze, ilyenkor könnyű úgy képzelni, hogy a maszkulinitás nem engedi, hogy gyengébbnek ismerjük el magunkat. Ezért hirdetjük, amit ez a bizonyos ismerősnek az ismerőse is, hogy márpedig nekünk csak ilyen és ilyen nők az „eseteink”. Sluszpassz.

Holott az a pánik egyáltalán nem törvényszerűen kapuzárási ám... Sokszor csak önértékelési gond, letörtség, szimpla kudarcélmény – és igen, szeretném finoman, senkit nem megbántva visszaperelni kicsit a vívódás, az önmarcangolás és a bizonytalanság jogát, negyvenes, kapcsolatból kikerült férfitársaim nevében. Mert ha hihetetlen is, de köztünk is akad olyan, aki nem kategóriákban, életkorban, csípőméretben gondolkodik, ha az „akkor most mi lesz?” kérdése merül fel a fejében, mert a „ki lesz a következő?” helyett a „lesz-e következő?” vagy a „legyen-e” kérdése foglalkoztatja – már ha foglalkoztatja.

És ilyenkor a férfi hajlamos még csak nem is kategóriákban gondolkozni és hajlamos elvárásokat sem megfogalmazni – legalábbis nem olyanokat, mint ez a fent említett post-Banderas. Én például, amióta így alakult, időm 80 százalékát egy asztal mellett ülve, cikkeket írogatva töltöm, esténként hanyatt fekszem az ágyon, és mindenfélén gondolkodom. Igen, olyasmin is, hogy vajon most akkor, negyvenen túl, lesz-e még valami érdemleges fejlemény a párkapcsolat című fejezetben életem ponyvaregényében, és ha igen, miért nem. De NEM AZÉRT, mert ideáltipikus nőket képzelek magam elé és listát írok a követelményrendszerről, mint egyszeri papucsférj a bevásárlás előtt.

Ugyanis, kedves, drága hölgyek, bizonytalanságainkban, szorongásainkban, hol rontottuk el-kérdéseinkben egyformák is tudunk lenni. Férfiak, nők, túl egy kapcsolaton, vagy kettőn, gyerekkel vagy nélküle, szépecskén, csúnyácskán. Elmondom például, milyen vagyok én. Hát, semmi különös.

Nem Brad Pitt volt a jelem az óvodában, de a Notre Dame-i toronyőr szerepére se hívtak még casting nélkül. Nem vagyok iszonyatosan laza, de azért a nyelvem se ragad a szájpadlásomhoz nők jelenlétében.

Elrontottam valamit egy nagyon hosszú életszakaszban, és tartok tőle, hogy nem tudom rekonstruálni, mikor. És most itt állok (ülök, fekszem) és fogalmam sincs, milyen lesz, ha még egyszer, esetleg, jön valaki… hogy akkor majd mérlegelek-e… és jól teszem-e, ha nem.

Csak egy biztos: ha szerelmes leszek, nem számít majd semmi. Se életkor, se élethelyzet, hogy hány éves, van-e gyereke, cukorral vagy mézzel issza-e és a többi. Úgyhogy szeretnék minden embertársamat, nőt és férfit megkérni: higgyétek el, középkorú férfi is lehet… öööö… na… bizonytalan. Bizony.

Somos Ákos

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/hikrcn