-

A minap szóba elegyedtem az egyik ismerősömmel, aki a negyvenes éveit tapossa. Elvált, jóképű, jól szituált férfi. Alig egy hónapja ért véget a házassága után következő, sokéves kapcsolata. Arról „panaszkodott”, hogy valósággal megrohamozták őt a nők. És ő ezen  felbuzdulva, a következő három csoportra osztotta az egyedülálló nőket:

Először is, vannak a szingli húszasok. A friss húsúak, ropogósak, feszes testűek, akik lelkesek, odaadók, imádják az intellektuális, jóképű, jól szituált férfiakat. De kiforratlanságukból adódóan nem lehetnek méltó társai egy ilyen minden szempontban magasan kvalifikált embernek. Időtöltésre, hancúrozásra kiválóan alkalmasak ezek a lányok, legyezgetik az ember önbizalmát, de szellemi és lelki társ ritkán válik egy bakfisból. Azért ezzel jobb tisztában lenni.

Másodszor, vannak a szingli harminc pluszosok, akik szinte minden esetben sérültek, mert egyedül maradtak, és annak pedig csupán két oka lehet. Az egyik, hogy nem kellettek a kutyának se, így az egyszeri intellektuális, jóképű, jól szituált férfi nehogymá’ felszedje a földről az ottfelejtett aprót. A másik pedig, hogy túl vannak egy fájó szakításon, és azt még tutira nem heverték ki, meg egyébként is, abban annyira sérültek, hogy nem lehet velük mit kezdeni, fájdalmaikat és sebeiket nem gyógyítja be senki és semmi, még egy olyan tiszteletreméltó példány sem, aki ennyire intellektuális, jóképű és jól szituált.

És harmadszor, vannak a szingli negyvenesek... még rosszabb, ha gyerekesek, akik aztán tényleg a max. csak titokban kategóriát képezik. Mert gyerekes nőt ne, meg a negyven az túl sok egy negyvenöt éves férfinak, még akkor is, ha elsőre úgy tűnik, hogy korban hozzá illő lenne.

Egy intellektuális, jóképű, jól szituált férfi megérdemli a friss árut, mert ő az a típus, aki inkább benyúl a joghurtok első három sora mögé, és azt a terméket veszi le a polcról, amelyikre a leghosszabb ideig tartó szavatosságot nyomták.

Meghallgattam a mondandóját és elgondolkodtam.

Ha ez a férfi tényleg így látja a párkereső nőket, akkor a többi férfi fejében vajon mi lehet? Nem szemetek a pasik, nem mindegyik idióta, és még csak véletlenül sem szeretnék általánosítani. Hajlandó vagyok elhinni, hogy ez csupán egyetlen vélemény, egy olyan férfié, aki feltehetően tele van fájdalommal, rossz tapasztalatokkal, és ezért most eléggé utálja a nőket.

Aztán eszembe jutott egy régi történet, még egy tíz évvel ezelőtti szerelmem baráti társaságából, egy hasonló paraméterekkel rendelkező férfiról. Ő azt ecsetelte a közös nyaralásunk alkalmával (akkor volt negyvenöt éves), hogy neki a harminc feletti nő az már öreg, és ne legyen gyereke se, mert ő kíván az első lenni a nő életében, minden tekintetben. Egy Tinder-profil alatt pedig ezt olvastam a srác bemutatkozásánál: „Elvált szülők gyerekei ne is próbálkozzanak!"

Ok gyerekek, tehát nektek „hibátlan" áru kell, aminek még nem járt le a szavatossága, amibe még nem nagyon kóstolt bele senki, és nem sértette meg semmi. A szép kell, akin nincs felesleg, nem váltak el a szülei, nem hagyta el soha senki, tanult is, pallérozott az elméje és edzett a teste. Ezeknek fényében hogyan is merhetném feltenni azt a kérdést, hogy mennyit érek én ezen a rettenetes (hús)piacon, két fájdalmas szerelmi csalódással, és egy (két) súlyos betegséggel a hátam mögött, méh nélkül, néhány plusz kilóval. Ja, tudom. Már ne hízzak tovább!

Barátaim, még szerencse, hogy ti ilyen tökéletesek vagytok. Tudjátok, mit? Elmehettek a...

Szentesi Éva