Dórival Londonban: Beindult a „honvágy hormon"

-

Valahogy így vagyok ezzel én is. A honvágy része az életünknek. Elfogadtuk, befogadtuk, jól megvagyunk vele. A szerencsések közé tartozunk, mert „elég erős az immunrendszerünk”, úgyhogy ritkán „dönt ágynak minket”, de azért amikor eszembe jut a kemencében főtt töltött káposzta íze, akkor bizony rettenetesen nehéz.

Hogy ilyenkor mi hiányzik? Az nem kérdés, hogy a legtöbb helyzetben a család és a barátok, akikkel jó lenne megosztani élőben egy-egy élményt vagy pillanatot. Ezen felül viszont induljunk ki anyukám bőröndjéből, amely általában a megengedett súlyhatárt súrolja minden egyes látogatása során. Szeretném leszögezni, hogy a következő összeállítás erősen szubjektív, az én egyéni ízlésemet, igényeimet tükrözi. Nem gondolom, hogy minden külföldön élő magyar ugyanezt a listát állítaná össze. Ha mégis akad átfedés vagy egyezés, az csak a véletlen műve.

Na, akkor anyukám bőröndje, amiből a következők kerültek elő az elmúlt egy év látogatásai során (a teljesség igénye nélkül):

1. Legalább 20 darab Túró Rudi/alkalom

A barna papíros, igazi csokis, igazi túrósat szeretem, ami leginkább emlékeztet a gyerekkoromra. Barnabás Londonban kóstolta először ezt a mennyei csemegét, és rögtön rákapott az ízére, úgyhogy aki bebocsátást szeretne nyerni az otthonunkba, annak elő kell állnia pár darabbal.

2. Vaníliás karika és/vagy pilóta keksz

Mindig odavoltam érte, de amikor minden nap találkoztam vele a bolt polcán, teljesen jól megvoltam nélküle. Aztán fél év után tört rám a hiánya, és azóta nagyon jól esik, amikor valaki megdob egy dobozzal, és elmajszolgathatom a reggeli kávém mellé.

3. Szalonna, kolbász

Ez nem mindig rejtőzik anyukám bőröndjében, de nagyon megörülünk neki, amikor előkerül valamelyik. Igazából meg is lennénk nélkülük, mert itt is lehet alternatívát találni, de anyukáméknak saját töltésű, fűszerezésű, füstölésű csemegéjük van, ami páratlan. Mivel általában néhány nap alatt kompenzáljuk a kolbászhiányt, álmatlan éjszakák is kísérik a szállítmányt villámgyors elpusztítását.

4. Vaníliás cukor

Anyukám és nagymamáim receptjeiből sosem hiányzik, a megszokott bevásárlóhelyeinken viszont még nem találkoztam vele, ahogy a vaníliás pudingporral sem.

5. Házi baracklekvár

Nem hiszem, hogy különösebb magyarázatot igényelne. A palacsinta értelmezhetetlen nélküle.

6. Parízer

Általában egy évben kétszer jön rám a parízerezhetnék, de akkor nagyon. Eddig egyszer érkezett egy rúdnyi, de az olyan jól esett, mint egy igazi ínyencfogás a három Michelin-csillagos étteremben. Hű, most megint megkívántam...

7. Újságok

Mindig kapok egy adag közéleti hetilapot, néhány minőségi női magazint, és persze ócska szennylap is marad a vendégszoba éjjeliszekrényén a nagymamák távozása után. Így aztán rendszerint képben maradok a fontos és kevésbé fontos eseményekkel kapcsolatban.

8. Kozmetikai szerek

Az anyukám kozmetikus, így hű módon ragaszkodom azokhoz a termékekhez, amelyeket ő hagyott jóvá. Így a mai napig magyar bio-tusfürdőt, sampont, testápolót használunk, aminek utánpótlásáról mindig ő gondoskodik, ahogy az illóolaj-állományunkról is, amelyet szintén Magyarországról töltünk fel folyamatosan.

9. Nokedliszaggató

Egy év után éreztem késztetést arra, hogy csirkepörköltet készítsek. A fő motivációt az itteni barátok  jelentették, akik közül volt, aki már sok-sok éve nem evett ebből a tradicionális, amúgy pofonegyszerű finomságból. Mi mással lehetne tálalni, mint nokedlivel? Volt egy régi, klasszikus fém változatom, ami nem éppen az én kezeimre lett kitalálva, ráadásul vagy másfél órán át szaggattam az öt főre való adagot, úgyhogy anyukám kisegített a legújabb konstrukcióval. Itt az ideje az újabb csirkepöri partynak!

Ami nem fér el a bőröndben:

A WMN csapata

Esküszöm, hogy a legmélyebb honvágyat a WMN-bulik és a szerkesztőségi értekezletek alkalmával érzem. Kikészít, hogy most már állandó WMN-találkozó is van, amin baromira szeretnék ott lenni. Igyekszem nem elképzelni, milyen lenne, ha az egokirálynő Szentesivel és a dumagép Borcsával egy szobában ülnék minden nap. Én, a kettejük tökéletes ötvözete. Lehet, hogy a WMN sikerének titka a tisztes távollétem. Tutira széttrollkodnánk az egész munkafolyamatot és szegény Kriszta nap mint nap a kardjába dőlne. Így elég neki csak kétnaponta megtennie ugyanezt.

Kulka János

Az EMBER, akiért rajongok, és aki megtestesít minden értéket, ami fontos számomra. Igyekszem pótolni a Kulkahiányt, amikor otthon vagyok, és levadászni azokat a színházi előadásokat, amelyekben játszik. Amikor már nagyon nem bírom, akkor gyorsan megnézem a vele készült Elviszlek magammal részt, vagy elolvasok egy vele készült interjút. Számomra ő az egyik olyan ember, akivel jó, sőt büszkeség egy nyelvet beszélni.

A színház

Szorosan kapcsolódik az előző ponthoz. A magyar múltból, valóságból ihletett apró kis poénok, drámai fordulatokat, gesztusokat vagy félmondatokat akkor érti meg az ember, ha az adott közegben nőtt fel. Hiába értem meg nyelvileg az angol darabot is (bár ebben nem is vagyok teljesen biztos), ha hiányzik az a kulturális-szociális kontextus, amellyel értelmezni tudnám a szavakba csomagolt üzenetet.

A spontaneitás

Ez gyakorlatilag a gyerekvállalással már romjaiba dőlt, de Londonban végképp sóval hintették be a maradványait. Itt egy baráti találkozó megszervezése olyan, mint Magyarországon egy hétvégi üdülés lebonyolítása. Mikor, hol, kivel találkozunk, hogy jutunk oda, hol alszunk, mit vigyünk? Ez gyerekkel szinte lehetetlen küldetés, ahogy „beugrani a városba meginni valamit” teljesen értelmezhetetlen egy olyan helyen, ahol egy órányi utazással is még mindig csak a szomszéd kerületben találja magát az ember.

A szabad esték

Még mindig nem tudtam megbarátkozni a babysitter gondolatával, úgyhogy Londonban csak akkor tudunk lelépni Barnabás mellől, ha épp itt van valamelyik nagymama. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire másképp lenne otthon. Ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy havi négy-öt esténél többet úgysem hagynám ott, úgyhogy ezeket az extra estéket beáldoztuk a harminc nyugodtabb, kényelmesebb hétköznap érdekében, amit viszont itt találtunk meg.

A telefonhívások

Itt sosem csörög a telefonom. Ha meg csörög, akkor még mindig összeugrik a gyomrom, hogy biztos megértem-e a másik felet. Most már legalább van benne pár telefonszám, de kezdetben talán két-három névjegykártyával indultam. Eléggé lehangoló volt ránézni az üres híváslistámra.

A végtelenségig tudnám folytatni a sort, mert nyilván ezer ember, íz, élmény, hely hiányzik otthonról. Megpróbáljuk megbecsülni azokat a pillanatokat, perceket, napokat, amikor jut belőlük egy kicsi, a többi időt pedig igyekszünk azzal tölteni, hogy felfedezzük azokat a dolgokat, amelyek akkor hiányoznának, ha nem itt élnénk. Megyek, eszem is egy jó kis digest kekszet, és holnap beírok még egy számot a telefonkönyvembe!

Pásztory Dóri

A képek a szerző tulajdonában vannak