-

 Van ez a parám, hogy egyedülálló szülők gyermeke eleve hátrányos helyzetből indul. Másfelől van egy tökéletes gyerekem, akiről minden pillanatban képes vagyok elhinni, hogy ekkora soha nem született még a világra. Ennek a meggyőződésnek a reggelek szoktak odavágni, de miután kitartó melóval otthagyom a dedet a bölcsiben, van egy egész munkaidőm, hogy visszaszerezzem a világba vetett hitemet. Szóval dúlnak bennem az érzések, de becsületemre legyen mondva, próbálkozom. És szeretem.

Az én gyerekem (nyilván) okos és bájos, és gyönyörű és vicces. (Azért beszélek így, mert hajnali öt óra van, és legalább hét órája nem konfrontálódtunk. Kérdezzetek csak meg nyolc körül ugyanerről). Csodálatos gyermekem fejlődése a szakirodalom szerint halad, eddig még nem volt az az elképesztően kiakasztó dolog (nem evés, nem alvás, közösségi és más afférok a bölcsiben, a játszótéren, irigység, ordenáré hiszti) amire a pszichológus barátnőm ne mondta volna azt, hogy rendben van. Hogy az ő korában ez van, higgyem el. Ennek a gyereknek most ez a dolga, mert a gyerekek az ő korában pont így viselkednek.

És tényleg. A gyerekem amúgy nagyon vicces, és olykor a lélegzetem is elakad a leleményességétől. Minden alkalommal megállapítom, hogy eddig fogalmam sem volt az életről, ha egy hároméves már ilyeneket is tud. És tud.

Mostanában azonban a frász kerülget a reggelektől, többnyire estétől kezdődően. A gyerek legújabb szokása, hogy  csak állatos felsőt hajlandó felvenni. Ha azt hiszed, hogy ez nem túl bonyolult ügy, akkor még nem töltöttél hosszabb időt egy mindenre képes bölcsődéssel. Az nem úgy van ugyanis, hogy csak állat van rajta, és kész. De mennyire, hogy nem! A szempontrendszer minden reggel változik. Ami tegnap még állatosnak bizonyult, arról ma könnyen kiderülhet, hogy eddig felületesen néztük. Az állatos póló mániájának kezdetén még sugárzó mosollyal mutattam neki a választási lehetőségeket. Ma már nem megyünk bele ilyen könnyelműségekbe. Ennek ellenére minden reggel egy csata. Egy hangos, vérre menő ütközet. Egy háború. Aki nyer, az lesz a főnök. Nagy a tét, nem engedhetek. Nem is engedek. Mindig.

Most már amúgy elég dörzsölt vagyok állatos póló-ügyben, vágom, hogy aminek nincs szeme, (mert rajzolt állat a nyomorultja) az nem állat.

A pillangó nem állat. Gyöngyből varrt állat nem állat. Két állat nem állat. (Ne kérdezzétek miért, de amin kettő darab állat van, az nem jó.

Kivéve a Hello Kitty a macijával. Azok hiába vannak ketten, átcsúsztak.) A Minnie Mouse néha állat, néha nem. (Tegnap reggel mákom volt, állat volt.)

Innen indulunk. De az én gyerekem minden reggel képes még ezeket az „alapokat” is überelni. A mostani állás szerint az sem állat, aminek nincs lába. Nem minősül állatos pólónak, ahol ember (kislány) is van az állat mellett. Nem állat a hal. És az sem állat, ami neki aznap reggel épp nem tetszik. Ennyi. Nem olyan bonyolult, igaz?!

És akkor nem beszéltünk még az outfit további darabjairól. Sokat próbált, többgyerekes ismerősök elnéző mosollyal jönnek a következetességgel, meg a nevelési elvekkel. Hogy elvégre is: ki a gyerek anyja?! Annak van igaza. Annak kell határozottnak lenni. Annak nem kell engedni. Hát mi lesz később, ha most ez van?

És én nagyon kemény vagyok. (Ha az a mérce, hogy elérem-e a célt, akkor igen. Valahogy.) A szakirodalom szerint se engedjek egyébként, nyilván.

Kőkemény közgazdasági alapokon nyugvó nevelési elvekkel láttassam be vele, hogy többet veszít a bolton a kilátásba helyezett büntetéssel, mint amennyit nyer az állatos póló feletti diadallal.

Azt mondja: „Meg kell változtatnod a saját reakcióidat, mégpedig úgy, hogy attól a viselkedésük következményei számukra súlyosabbak legyenek. Egyszerűen rájuk kell terhelni a rossz viselkedés költségeit, növelni egészen addig, amíg már túl sokba kerül, és nem éri meg nekik. (…) Ha Marcika nem akar rendesen játszani, akkor egyre hosszabbodó időt kell eltöltenie egyedül, félreültetve.” (Nigel Latta: Szeress szívvel, nevelj ésszel! 2014, Kulinária, 37. o.). És tényleg, rendkívüli módon foglalkoztat is a kérdés, hogy ebben az esetben mi lehet a büntetés, mivel hathatnék pozitívan rá, meg a helyzetre. (Sejtve, hogy az egész valójában arról szól: nem akar bölcsődébe menni.)

Eddig, teljesen megmagyarázhatatlanul ugyan, de még minden reggel megállapodtunk valami mindenki által vállalható kompromisszumban, alig kétszer (de maximum háromszor!) ment az előző nap is viselt állatos felsőben. És egyszer állatos pizsamafelsőben.

És cafrangos idegekkel ugyan, de előbb-utóbb minden reggel eljutottunk a bölcsődébe is. Ha elmúlik a dackorszak, nyilván jön majd valami más, nincsenek illúzióim.

Addig is, marad az öröm, hogy haladunk, ahogy a (nagy)könyvben meg van írva. (És én lelkesen szerzem be az állatos felsőket.)

Szigeti Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/Jessica Lucia

-

Március 21-én, az Egyedülálló Szülők Világnapján országos villámcsődület (flashmob) szerveződik. Csatlakozz, ha van kedved! EBBŐL a rövid videóból minden kiderül.