-

Nosztalgikusan idéztem fel az idilli, első farsangi készülődéseket, amikor gyermekeim még ártatlanul és bölcsen biztosra mentek. A lányok hercegnőnek, fiam pedig katonának öltözött. Cseppet sem zavarta őket, hogy a fél csoport hasonló érzésekkel és küllemmel vág neki a napnak, örömmel és vidáman értékelték a szülői kivitelezésben fellelhető egyforma megoldásokat és eltéréseket. Jól érezték magukat, a mulatságra semmi nem vetett árnyékot.

A következő karnevál azonban mindent megváltoztatott, azóta a módosítás igénye egyre erősebb bennük, a munka pedig természetesen rám hárul. A három gyerekből kettő biztos, hogy újabb és újabb ötletekkel áll elő a nagy nap közeledtével, a végén pedig csupán a bulit megelőző éjszaka marad arra, hogy megvalósítsam a jelmezt. Kezdetben lelkesen varrtam. A nagymamától örökölt varrógép rendszerint éjfél körül adja meg magát. Ekkor kerül elő a kétoldalú ragasztó, ami ideiglenes megoldás (és egyben gyorssegély is) a kézi tűzdelés mellett. Nagy mennyiségben fogy minden, ami felhasználható, előkerül a ragasztópisztoly, és csúcsra járatom a színes nyomtatót. Szabdalok és szabásmintát vágok, papírcsíkokkal és pom-pomokkal bajlódom, laminálok, lyukasztok. Próbálok mintaanyaként helytállni… Házi készítésű jelmezeink többsége eddig kibírta a buli végéig.

A korábbi évek kisebb-nagyobb sikerei után, az elmúlt esztendő vigasságára készülődve fordult elő első ízben, hogy a jelmezkölcsönzés nagyszerű intézményéhez fordultam. A gyerekek igényeit felmérve vágtam neki a szomszédos település ismert csapatához, az időprés alatt az érintettek nélkül. A kínálat vegyes. A fiam választása, Anakin. Nem volt aprólékosan kidolgozott, úgyhogy bevállaltam, pedig már az üzletben éreztem, hogy a barna gatya és az aránytalan ing kevés lesz önmagában. Nem volt más választásom, az idő szorított, már megint az utolsó pillanatban született meg a végleges igény. Három válaszlehetőséggel is készültem, hogy előkaphassak valamit a tarsolyomból, amikor majd a fiam nekem szegezi a kérdéseit. A kisebbik lányomnak olyan gésa- jelmezt találtam, ami már vállalhatónak tűnt. Valójában egy egyszerű szabású, díszes köntös képében tárgyiasult a lányom elképzelése. Sebaj, viszem ezt is. A fogadtatás vegyes volt. A lányom egyre jobban hasonlított japán másához, készült próbahaj és próbasmink is, begyakoroltunk minden mozdulatot. A reggel mégis összetörte a gésás reményeket, a magas láz pusztán azt tette lehetővé, hogy a kis beteg az iskolai megmérettetés helyett a nappalinkban, szűk családi körben élvezhesse a különleges szerepet. Anakin kivitelezése minden igyekezetem és kiegészítőim ellenére sem érte el a kívánt hatást. A nagy öröm kezdett átcsapni a rutinszerű párbeszéddé, ami leginkább a hétköznapok kapkodós reggeli készülődéseinek viszontagságaira emlékeztetett. Ennyit az első bérlésről.

Az idei jelmezlista egyelőre a hetes számnál tart. Még van öt napom, hogy végleges döntést csikarjak ki, és elkészüljön a három jelmez. Eldöntöttem, idén kreatív ötleteim és praktikus gyakorlati megoldásaim mellett a humor lesz a fő társam. Inspirációval bőven találkozunk, böngészhetünk a világhálón, magazinokban. Jobb lesz, ha nem feledkezünk meg arról, hogy a jelmezkitalálás és előállítás körüli fennforgás nem cél, élvezzük együtt a csemetékkel a készülődés napjait. Kreatív anyukák, nagymamák lelkesedését és alkotásait ugyan nehéz túlszárnyalni, ám továbbra is azt gondolom, nem szégyen készen vásárolni, bérelni, új, de akár használt maskarát is, ami néhány kiegészítő, paróka, megfelelő arcfestés bevetésével testre szabható.

A jelmeztrendet figyelve továbbra is kedvelt a népszerű mesefigurák vagy filmszereplők, példaképek megjelenítése. Nagyszerű ötletekkel valósulnak meg a teljesen egyedi, tematikus, olykor csoportos jelmezek, a hobbira, imádott sportra, szabadidős tevékenységre, vágyott mesterségre utalva. Az elmúlt években tűntek fel a sokunk számára nagyon szórakoztató, a szavak játékát és a magyar nyelv szépségét használó, humoros megközelítéssel azt kétértelművé alakító jelmezek, a „naplopó”, „csavarhúzó”, „hasmenés” és társai nem pusztán menő, de pofonegyszerűen elkészíthető változataival.

Jó szórakozást az idei farsangi szezonhoz!

Csáky-Nagy Krisztina

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Sergey Novikov