„Csalok, de jól csinálom!” – Rodolfo varázslatos élete és halála

–

Józsefváros, Nagy Fuvaros utca, pálinkakimérések és bordélyházak környéke: itt kezdődött a mese.

Itt született Gross Rezső néven az a kisfiú, akit később Rodolfóként imádnak majd az emberek.

Négy elemit, négy polgárit végzett, aztán, mert úgy hozta a szükség, beadták inasnak a Gál úridivat-üzletbe. A hétvégéket a család a lágymányosi Duna-parton töltötte.

A történet fordulópontját egy kínai gyöngyárus fuldoklása jelentette, aki hálából, mert a siheder Rezső kimentette a vízből, tanított neki egy bűvésztrükköt.

Ezt aztán a fiú másnap a Mátyás téren mutatta be a barátainak – olyan hatásosan, hogy ismeretlen emberek gyűltek köréjük.  

És egy újabb mesebeli epizód: épp arra járt a kor ünnepelt színészének Ódry Árpádnak a testvére, Ódry Zuárd (micsoda név… mintha Lázár Ervintől kapta volna), az Amatour Mágusok Egyesületének vezetőségi tagja.

Megdöbbent a fiú ügyességén, és mentora lett, ingyen tanította.

Eleinte együtt léptek fel, de 1929-től Gross Rezső Rodolfo néven, szólóban is szórakoztatta a közönséget. (A polgári neve is változott, de csak 1945-ben, Gács Rezsőre.)

A harmincas években már profi „bűvész és zsebtolvaj”, a Magyar Artista Egyesület tagja

A kor híres mulatóiban – Moulin Rouge, Arizóna mulató – lépett fel. A színpadon olyan sztárokkal osztozott, mint a Latabár-fivérek, Feleki Kamill, Alfonzo. Saját revücsoportjával a harmincas évek végén (majd ’56 után újra) sokat turnézott külföldön is, még az egyiptomi király is tapsolt neki. A revücsoport tagja volt egy gyönyörű táncos: Nádor Olga. Eredetileg könyvelő volt, osztálytársa Rodolfo (akkor még Rezső) húgának. A lány 14 éves volt, amikor megismerkedtek, a jövendőbelije pedig 17.

Az ismeretségből szerelem és házasság lett: 52 éven át tartó.

Elválaszthatatlanok voltak, mondhatni, a halálnak sem sikerült közéjük állni.

Eszter mesélte, hogy a nagymamája kórházban volt, és Rodolfo bement meglátogatni. Nem találta jó állapotban. „Érezte a Papa a kórteremben, hogy el fog ájulni, ezért, mert tapintatos ember volt, kiment a folyosóra. Ott esett össze. Kómába került. A nagymamám meghalt, a nagypapám pedig csak három nappal élte túl. Szokták mondani, hogy ez volt a Papa utolsó varázslata.”    

Eszter, aki imádta a nagyszüleit, és kicsi korában rengeteg időt töltött náluk a húgával, Dorkával együtt, azt mondja, ha a nagyszüleire gondol, mindig pirítós illatot érez, mert folyton azt sütött nekik a nagymama. Az a kép is sűrűn beugrik neki, amikor hétvégente a Fészek-klubban ebédelt az egész család (Rodolfo, a felsége, lányuk, Judit és férje, Gálvölgyi János valamint a Rodolfo-unokák: Dorka és Eszter), és úgy járultak „Rudi bácsiék” asztalához az ismerősök, mint a Keresztapa című filmben Don Corleonéhoz – bár a párhuzam annyiban sántít, hogy a nagypapájánál jobb, tisztességesebb, tisztább emberrel, azt mondja Eszter, azóta sem nagyon találkozott.   

Mesél nekem a nagy állótükörről is, ami előtt a Papa órákon át gyakorolt, még idős korában is. (Szinte élete végéig aktív volt, utolsó fellépésére egy évvel a halála előtt egyébként épp Eszter kísérte el.)

A trükkök flottságáért keményen meg kellett dolgozni: pályája kezdetén a mester napi nyolc órát gyakorolt – de még nyugdíjasként is napi négyet.

Körülbelül ötezer trükköt tanult meg, sokat ő maga talált ki

„Figyeljék a kezemet, csalok” – így szólt az egyik legendás mondat, amelyet ki tudja, hányszor mondott el pályája során. Nem csak a kézügyessége volt páratlan, a humora, kedvessége, megnyerő modora miatt is imádták az emberek.

Egy ismerősöm mesélte, hogy egyszer látta Rodolfót a hetvenes években a földalattin. Odalépett hozzá egy ember, és kérlelte, mutasson egy trükköt. És a mester nem hajtotta el. Minden körülmények közt úriember volt. És imádta a hivatását. Persze pillanatok alatt körbeállták a peronon várakozók. Rodolfo szórakoztatta kicsit az alkalmi közönséget, aztán elköszönt, fölszállt a földalattira, és távozott.

„Tátva maradt az emberek szája, olyan volt, mint egy filmjelenet” – mesélte az ismerősöm.

Eszter meséli, hogy még a munkaszolgálat alatt is szórakoztatta a társait, így tartva a lelket a többiekben.

Tudott bánni az emberekkel. Ez volt művészi sikerének az egyik titka, meg a páratlan, örökké alázattal és szorgalommal fejlesztett kézügyesség.

Híres kunsztjai közé tartozott a karikás-szám, a zsilettevés, az ujjlevágás, a személyes tárgyak (nadrágtartó, nyakkendő, óra…) „zsebtolvajlása”, de legismertebbek talán a kártyapaklis trükkjei és a gyűszűsek – a paklit és a gyűszűket mindig magánál tartotta.

És íme, egy fotó a családi archívumból: állandó társáról, a „hakni”-bőröndjéről, amely a fellépésekre kísérte. Gondosan kisámfázott cipő, összecsukható állvány, kendőszett, cilinder… És az unokája, Gálvölgyi Eszter azt mondja, hogy valahol a táska mélyén ott volt nemcsak a hajkeféje, de a szemceruzája is, amivel a legendás bajuszt rajzolta meg magának, ami a védjegyévé vált egy másik híres mondat mellett: „Csalok, de jól csinálom!”

A galériáért kattints a képre!

Kurucz Adrienn

Rajongók, figyelem: Rodolfo vándorkiállítás nyílik éppen ma délután 16 órakor a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (1036, Budapest, Korona tér 3.) A kiállítást Rodolfo veje, Gálvölgyi János színművész nyitja meg.

A képek felhasználása engedélyköteles!