Fél vesémet egy Elza-jelmezért! – Szülői sirámok farsang idején

–

Malacfarknyi farsangtörténelem

A farsang az a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak, mely a negyvennapos böjtöt előzi meg. Kialakulása hazánkban a középkorra tehető, amikor a királyi udvarban elsősorban olasz, a városi polgárság és a parasztság körében pedig német-bajor hatásra új, karneváli, illetve farsangi szokások jelentek meg.

A farsang elmaradhatatlan velejárója volt a jelmezviselés és az alakoskodás, valamint az egy-egy portán előadott dramatikus játék is. Népszerűek voltak a bálok, melyek során a fiatalok megismerhették egymást, szerelmek szövődhettek és akár esketésre is sor kerülhetett. 

Kevesebben tudnak azonban arról, hogy nemcsak közös ünneplésre, hanem nemenként és korosztályonként elkülönített farsangi mulatozásra is volt mód olykor-olykor. A legények tréfás vetélkedőkön mérhették össze erejüket, tudásukat, a lányok-asszonyok pedig egy-egy napra „kimenőt” is kaphattak. A lányok vasárnapja ugyanis – mely mindig a farsang utolsó előtti vasárnapjára esett – lehetővé tette, hogy az évben egyszer a hajadonok is szabadon, férfiak és idősebb asszonyok felügyelete nélkül mulassanak, az asszonyfarsang pedig, hogy a házas nők is kellemetlen következmények és megrovó tekintetek nélkül rúghassák ki a ház oldalát. 

Az időszak meghatározó elemei voltak a termékenységvarázslások is, melyek mind a gazdag termést és a bőséges gyermekáldást voltak hivatottak elősegíteni. 

Minden anya rémálma: a jelmezverseny

Hogy hogyan lett a komplex szimbólumrendszerű kulturális örökségünkből csillámpónis-hercegnős, rambós-marveles-díszes őrület, rejtély. (De legalább a jövő néprajzosainak és szociológusainak lesz majd mit felgöngyölíteniük.)

Az viszont tény, hogy a farsang szó hallatán a gyerekek azonnal rágcsákat, gumicumi-dalt, nád-a-házam-tetejét és mindenféle méregdrága, csilli-villi Disney-, Pixar- vagy más jelmezt vizionálnak.

És akkor még örülhet az ember lánya, ha nem valami teljesen egyedi elképzelést vesznek a fejükbe, mert előbbi esetben – persze csak ha végképp nincs más megoldás –, a szülő feladhatja az elveit, elmehet egy jelmezkölcsönzőbe vagy játékboltba és megveheti a gyerek által vágyott borzalmat.

De mi van, ha a csemete nem éri be ennyivel? Egy kedves barátnőm kisfia például évről évre fantasztikus kreativitásról tesz tanúbizonyságot. Ötéves korában fejébe vette ugyanis, hogy ő csakis rántott hús lehet sült krumplival és uborkasalátával, semmi más! 

Rendes szülő – azaz én… – azt mondta volna erre, hogy „Csak a testemen át!”, de ennek a gyereknek az anyját más fából faragták. El is nyerte vele a helyi ovi nyilvánvalóan képzőművészeti főiskolát végzett, SZMK-szülőkből és pedagógusokból álló zsűrijének tetszését. (Mármint a gyerek, nem az anya, nyilván.)

A díjjal járó kisebb agyérgörcs azonban csak idén érkezett: a nagy sikeren felbuzdult kiskorú idén Farfetch'd akar lenni. (Megnyugtatásul közlöm, hogy én sem tudtam, mi a csuda ez. De a gugli a barátom, így neked is el tudom mondani, hogy ez egy minden bizonnyal gourmet pokémonmadár, ugyanis a póréhagyma a mániája. Ki érti ezt?!)

No de visszakanyarodva a kötelező farsangi parolázáshoz, engedd meg, kedves olvasó, hogy kimondjam, amit ha nem is minden, de egészen sok szülő gondol:

a jelmezverseny felesleges hülyeség. 

A beöltözés, a maszkírozás, a szerepcsere, a határok feszegetése és a nézőpontváltás szuper dolog, de hogy miért kell mindezt kínos körbe- és felvonulásokkal színezve, az amúgy is feszültségekkel teli kortárs közeget újabb kompetitív baromságokkal tovább terhelve együtt végigszekunderszégyenkezni, egyszerűen nem értem.

Miért nem elég, hogy ki-ki felveszi – vagy nem veszi – az otthonról hozott ruháját, belebújik, mulatozik, mindenki örül mindenkinek, aztán szépen hazamegyünk? Miért kell még ebből is stratégiai fontosságú, pénz- és energiaigényes őrületet csinálni? Miért nem lehet minden gyerek a legszebb, legjobb, legkreatívabb: legalább farsangkor, legalább önmagának? 

 

A maszkabál-anyák és ritkábban apák öt fő típusa

Azért persze azt is bevallom, hogy – bár a véleményemet fenntartom – amikor jön az ovis, illetve iskolai farsang, az én gyerekeim sem maradnak távol, és így vagy úgy, de képviseltetik magukat az össznépi „És te mi vagy?” mezőnyben.

Pechükre az anyjuk energiatakarékosságra törekszik, azaz csak annyit költök a jelmezekre – pénzből és energiából egyaránt –, amennyit feltétlenül szükséges. Így lett a lányom ajándékba kapott, büntetendő mértékben műszálas, kék alapon csillagmintás ruhácskájából csillagos égbolt. Az akciót egy általam a ruhára applikált, borzalmasan ronda – mentségemre szóljon, igyekeztem! – holdacska vitte véghez. 

A fiam volt már csiga, focista és favágó, szigorúan az itthon fellelhető normál ruházat felhasználásával. Utóbbihoz szerencsére épp a kezembe akadt egy flaneling, a nagynénjének meg volt egy szebb időket látott szemceruzája, ami kiválóan bevált borostaképzésre. Mondanom sem kell, különdíjat kapott! (Amitől a gyerek boldog volt, én pedig legalább öt percig képtelen voltam abbahagyni a röhögést.)

Muszáj szót ejtenünk a mindannyiunk által imádva rettegett, utálva imádott típusról, a DIY-anyáról is! Ő az, aki heteken át ötletel, hogyan lehetne megvalósítani az édes kis apróság magától értetődően fantasztikus tervét, hogy aztán tökéletes pontossággal kivitelezze azt. Mit kivitelezze, jelmeztervezői minőségben, méretre szabva-ragasztva-vágva, a gyereket sminkmesteri képességekkel festve, haját mesterfodrászi fürtökbe ondolálva egyszerűen játszi könnyedséggel megteremtse a csodát! Hogy aztán a többiek mind úgy érezzék, idén is kár volt a gőzért. (De azért persze ámulattal adóznak mind a tehetségnek, mind a szent őrületnek, hiszen a befektetett munkaórák tucatjait látva ennyi minimum kijár.)

A Pinterest-anyu és a turis anya kéz a kézben járnak, hiszen ők azok, akik próbálnak valamiféle kispolgári értelemben is elfogadható optimumra törekedni.

Igaz, míg a turis anya jelmezszezonban nyitáskor már az első sorban tipródva várja, hogy idén is találjon valami korrekt ár-érték arányút a helyi kilósban – nyugalom, a gyereknek is van választása! Eldöntheti például, hogy kell a jelmez, amit kapott, vagy nem… –, addig a Pinterest-anyu vadászik. Keresi az ötletet, amiben van valami csavar, valami kis plusz. 

Azt ugyanakkor egyetlen pillanatra sem felejti el, hogy nem akar sokat költeni, és még véletlenül sem akar túl sok időt szánni a projektre. Ráadásul tudja magáról, hogy béna, így csakis valami egyszerűen nagyszerű jöhet szóba. (Legalábbis szerintem így lett 2023 trendjelmeze a tényleg halálcuki golyórágó-automata, és nagyon kíváncsi vagyok, idén mi lesz a minden csoportban megjelenő tuti befutó.)

És persze említsük meg szegény, szerencsétlen „előre felkészül, mégis megszívja anyut” is! Hiszen ő már a karácsony utáni leárazáson megvette a gyerek által egy éve következetesen, minden áldott nap részletesen leírt jelmez összes apró kiegészítőjét, hogy aztán a farsangi mulatság előtti napon a kerületi anyacsoportokban fél veséjét, balatoni nyaralóját, Dáriusz minden kincsét ajánlgatva vadásszon kölcsönbe egy nyamvadt Elza-jelmezt, mert a gyerek fuldokolva sír, hogy ő bizony soha többé nem akar elöl pöttyös, hátul matyó víziló lenni. Nem és nem és nem! Akkor se, ha 364 napja másért se könyörög.

Azért a végére van egy jó hírem is: ha levonult a jelmezmizéria, lehet készülni az elviselhető szagú húsvéti pacsuli és a nyuszilistán szereplő ajándékok levadászására. Juhé!

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Ganna Gavenko

Z. Kocsis Blanka