Farsang: az átváltozás mindig önmagunkról, a saját vágyainkról szól

Innen indult

Az ókori görögök Dionüszosz, a rómaiak pedig Bacchus, a bor és a mámor megtestesítőjének tiszteletére tartottak álarcos felvonulást, hatalmas lakomát és ünneplést a téli időszakban. A mai farsang eredete mégis inkább a keresztény kultúrkörrel kapcsolható össze: a vízkereszttől a nagyböjt kezdetéig tartó heteket foglalja magába. Maga a szó egyébként– a Magyar Néprajzi Lexikon leírása alapján – bajor eredetű, és hazánkban a középkortól jelent meg. Ebben az időszakban Európa-szerte elterjedtek az ünnep kapcsán a dramatikus játékok, ennek egyik fő története Cibere vajda és Konc király küzdelme volt. Előbbi neve a böjti ételre, a ciberére utal, míg Konc király a zsíros ételeket testesítette meg. A hiedelem szerint míg vízkeresztkor Konc király győz, húshagyókedden már Cibere vajda kerekedik felül, ezért indul útjára a böjt.

A farsangi időszak sajátos eseménye Magyarországon a mohácsi busójárás, amely az őslakos sokácok hagyományából ered. Bár előszeretettel hozzák összefüggésbe a törökök elűzésével, mivel a délszláv betelepülők nagy számban a török hódoltság után kerültek erre a területre, valószínűleg a balkáni vidékről hozták magukkal a népszokást, hogy szőrös gúnyák és ijesztő álarcok mögé bújva elkergetik a telet.

A farsang alapvető hagyományai között természetesen Európa-szerte találunk különbségeket, azonban az életigenlés, a rossztól, hidegtől, félelemtől való búcsú, a megtisztulásra való felkészülés, a tánc és zene élvezete mindenütt fontos részei.

Az átváltozás rólunk szól

Ha a saját gyerekkorom farsangjaira gondolok, mindig valami varázslatos érzés kerít hatalmába, és amikor barátokat kérdezek erről, náluk sem tapasztalom másként. A farsangi jelmez valahol éppen olyan „jó téma”, mint az óvodai jel: talán mi választottuk, talán a véletlen műve, de mégis azt érezzük, elmond valamit rólunk, az identitásunk része.

„Két dolog miatt lehet igazán különleges ünnep a farsang egy kisgyerek életében: az egyik ezek közül a hagyományok és rituálék fontossága, amelyek egyfajta biztos pontként működnek a kicsik életében. A hétköznapokat várható módon és időpontban felváltó, különleges napok valódi kapaszkodók az életükben, de ha mélyebben belegondolunk, ezek még felnőttként is igazán fontosak” – kezdi Víg Sára, gyermekpszichológus. A szakember szerint a másik, ami a farsangot még inkább kiemeli a többi ünnep közül, természetesen az átváltozás lehetősége, amit egy kisgyerek még egészen másként lát, mint egy felnőtt. „Ahogy a mese legfontosabb funkciója a belső érzések, vágyak, elképzelések kihangosítása, úgy nincs ez másként mindenféle szerepjátékkal, szerepbe bújással sem.

Az átváltozás is mindig rólunk magunkról szól, egy kisgyerek fantáziája pedig még rendkívül élénk: tényleg úgy éli meg, hogy valaki más lehet, és számára – aki még nem találta ki, fedezte fel, hogy valójában kicsoda is – az álarc még több izgalommal, kísérletezéssel jár” – fejti ki a pszichológus.

Miért baj, ha nem azok lehetünk, amik akarunk?

A szakember szerint szülőként valóban fontos megérteni, mekkora a jelentősége annak, mivé változik, változhat át a gyerek. Nem véletlen, hogy a pszichológusi rendelők kanapéján máig sok történetben előkerül az az aprónak tűnő sérelem, hogy nem lehettem az, aki akartam farsangon. „Elsőre talán banálisan hangzik, de valahol az önmegvalósítás kezdeti, gyerekcipőben megtett lépései ezek, ahol nem dönthettem magamról saját belátásom szerint. Ráadásul ez valamiféle mágikus esemény, a szimbólumok pedig nagyon mélyre tudnak hatni az emberi lélekben.” 

Ezért sem ritka az a furcsa helyzet, amikor a gyerek nagy örömmel álmodja meg a jelmezt, az óvodába lépve pedig egyszerűen nem meri felvenni. „Ebben a korban még annyira erős az azonosulás, hogy nemcsak a másik gyerek pókjelmeze ijeszthet meg, de az is, ha én magam vagyok a pók. A kedvenc példám erre édesapám története, aki óvodásként nyúlnak öltözött, és amikor már nagyon unta, hogy körbe-körbe sétálva kell énekelni, pedig a szoba közepén ott a sok isler meg keksz kirakva, egyszerűen odament, és falatozni kezdett. Ahogy meséli, teljes mértékig biztos volt abban, hogy senki nem tudja, ki ő, ezért nem fogják leszidni. Ez mindig eszembe juttatja: milyen mélységekig tudnak azonosulni egy jelmezzel, egy szereppel, vagy akár egy mesével a gyerekek” – foglalja össze Víg Sára.

A szokás hatalma tényleg hatalom

Szülőként a farsanggal, megmondom őszintén, kicsit úgy vagyok, mint a karácsonnyal: azt hittem, gyerekként a legjobb, amíg nem lettek saját gyerekeim, és tapasztaltam meg, hogy a varázslatot átélni és a varázslatot megvalósítani valójában hasonlóan nagy öröm. Nincs különösebb kézügyességem, ezért – és az egyedi ötletért, amely a legidősebb gyerekemtől eredt kiscsoportban – máig életem büszkesége a radiátorjelmez fűtéscsővel (ez külön kikötés volt), amivel kapcsolatban még a neten sem találtam tippeket, mégis sikerült megvalósítani. 

A nagy mű ráadásul igazán jó lett, és nemcsak a gyereknek, de nekünk is szinte euforikus élményt adott, hogy megcsináltuk. Akadnak persze ovisok vagy kisiskolások, akik tanácstalanabbak, vagy inkább befolyásolja őket a barát/barátnő választása, de ne sajnáljuk az időt kérdezgetni, mélyére ásni, hogy mégis mivé válnának szívesen: az egyedi ötleteket ugyanis tényleg buli és öröm közösen megvalósítani.

Persze egyre többször hallani ennek fordítottjáról is, amikor a csoport, az intézmény meghatározza, ki minek öltözzön be. Ez – bár apróságnak tűnik, és talán bizonyos szempontból egyszerűbb – a farsang lényegét, a saját magam ötletének, akaratának, mágiájának megvalósítását veszi el.

„Idén az óvodában párokba rendezték a gyerekeket, és megadott tematika alapján kell egymást kiegészítve beöltözniük. Eleve már a párokba rendezés csalódottságot szült nálunk, mert a gyerek nem feltétlenül azzal került össze, akit kedvel, vagy szívesen viselne vele jelmezt. Ezért a végén egyedül maradt, de mivel mindenki párban lesz, így nem szeretne beöltözni. Olyan csalódottsággal jött haza ezek után, hogy nem tudtam eldönteni, mivel járok jobban: ha kínmosollyal bemegyünk és kicsit lelkesítem a jelmeze iránt, vagy fogom, és kiveszem aznapra az óvodából” – mondja Kata, aki még nem döntött, de lehetséges, hogy az empatikus nagytesót hívja segítségül, és őt szervezi be párnak az ovis farsangra.

Bizonyára senki nem akart rosszat a fenti esetben sem, csak újdonságot hozni a megszokottba, de érdemes elgondolkodni rajta, hogy van-e értelme feladatot társítani még a felszabadultságról, mókáról szóló eseményekhez is. Illetve, hogy szükséges-e felülírni a hagyományokat, amelyeket a gyerekek már megszerettek valahogy, és ezért ebben a formájukban is várják őket vissza évről évre.

Lebegjünk fejtetőn!

„A mesékben minden benne van: minden, ami volt, van és lehetne” – írja Boldizsár Ildikó Meseterápia című kötete ajánlásában. A farsangi jelmezzel való átlényegülés, szerepjáték pedig éppen ezt a lehetőséget hozza el maga is. Gondoljunk csak bele, a népmesék, mesék világának mennyire lényeges része az átváltozás képessége. Ugyanebben a kötetben írja a szerző, hogy „a mesehős képes az átváltozásra, mégpedig úgy, hogy az előtte lévő, lehetetlennek tűnő megoldásokhoz az optimális formát keresi és találja meg”.

Valahol ezt a fajta keresgélést és rátalálást élheti meg a gyerek a saját kis világában, amikor álarc mögé bújik.

A farsang mindig is azt az időszakot és ünnepet jelölte az évben, amikor a hétköznapok szabályai, előírásai kevésbé érvényesek, amikor szó szerint ki lehet engedni a gőzt – világít rá Népi kultúra a kora újkori Európában című könyvében Peter Burke. A máig tartó – felnőttek lelkében is élő – bizonyítéka ennek például, hogy nagyon sok középkori, illetve kora újkori művészeti alkotás a feje tetejére állított világ szimbólumával ábrázolja ezt az ünnepet. Az emberek fejtetőn sétálnak, vagy épp lebegnek, a ló utazik a gazdája hátán, az inas megfeddi a mestert. Tartsuk szem előtt ezt a lebegést, és hagyjuk megtapasztalni a gyerekeinknek is, milyen jó néha kifordulni magunkból, és egy napra azzá válni, akivé csak szeretnénk. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Fortepan / Mari Gabriella

Széles-Horváth Anna