Következmények nélküli ország – kommentelitek. Fogd meg a söröm – mondaná erre a kormány.

–

Következmények nélküli ország – írjátok rendre a kommentekben. Jellemzően azok alatt a hírek alatt, amikor valami egészen nyilvánvalóan megkérdőjelezhető történik a szemünk láttára, a hatalom mégsem lép. Amikor, ha törvénybe nem is ütközik, morálisan finoman szólva is kérdéseket vet fel az esemény, az egyszeri ember keze ökölbe szorul, a gyomra tehetetlenségében megremeg – az ország vezetői pedig, akiknek hatalmában állna változtatni, úgy tesznek, mintha meg sem történt volna, vagy ha történt is ilyen, ők nem hallottak volna az esetről.

A mostani ügy nem teljesen új

Tavaly májusban, szintén a 24.hu nyomán írtam arról, hogy az Országgyűlési Őrség egyik rendezvényén történtek miatt katonai bűncselekmény gyanújával indult nyomozás – egy olyan esemény után, amelyen a vezetők is jelen voltak, mégis csak azt követően indult vizsgálat az ügyben, hogy az egyik érintett feljelentést tett.

A 2023 januárjában rendezett disznótoroson az őrség egyik alezredese több női munkatársát is zaklatta, beleértve a nem kívánt fizikai érintéseket, a megalázó viselkedést és szexuális utalásokat.

A feljelentés szerint a jelenlévő vezetők nem léptek közbe, sőt: a parancsnok nevetett az egészen, és csak napokkal később utasította az alezredest, hogy kérjen bocsánatot az érintettektől – miután látta, hogy az állomány tagjai körében felháborodást váltott ki az eset.

A feljelentést követően aztán nem az ügyészség kezdett vizsgálódni – ebben az esetben az érintettek anonim módon, a következményektől nem tartva beszélhettek volna –, hanem az őrség vezetőit (!) kérték fel arra, hogy hallgassák meg a katonai hierarchiában alattuk álló tanúkat. Ez nemcsak jogi szempontból, de morálisan is nehezen védhető: az áldozatoknak ugyanazok előtt kellett felidézniük a történteket, akiknek korábban nem volt kifogásuk az események ellen.

Következmények nélküli ország – írjátok rendre a kommentekben. Fogd meg a söröm – mondaná erre a kormány. 

Ugyanis a KDNP-s Vejkey Imre vezette Igazságügyi Bizottság indítványa nyomán léptek életbe a decemberi jogszabály-módosítások, amelyek a fentiek fényében nem pusztán technikai korrekcióknak tűnnek, sokkal inkább egy régóta húzódó botrány utólagos „rendezésének”. Egy olyan következménynek, amely során nem az elszámoltatás, hanem a jutalmazhatóság jogi feltételeit igazították a történtekhez. 

A törvénymódosítások hivatalos indoklása szerint egy pótmagánvádas eljárás „alacsony váderedményességű” és akár évekig is elhúzódhat, ezért nem lehet akadálya az előléptetésnek vagy jutalmazásnak. Értitek, a nyomozás lassú és csak ritkán sikeres, és bár önmagában ez is elég ok lenne arra, hogy felülvizsgálják a rendszert, sokkal fontosabb ennél, hogy egy-egy ilyen piszlicsáré ügy ne álljon a jutalom útjába. Ez az érvelés azonban nem az ártatlanság vélelmét védi, hanem a következmények nélküli hatalomgyakorlást erősíti: nem azt mondja ki, hogy majd a bíróság dönt, hanem azt, hogy addig is jár minden.

Munkahelyi zaklatás: közel minden 2. nő elszenvedte már

Következmények nélküli ország – írjátok rendre a kommentekben, és bárcsak ne lenne igazatok. De az Őrség példája is jól mutatja, hogy ezek az esetek jellemzően egy szélesebb társadalmi problémára világítanak rá – változás viszont még ennek ellenére sincs.

A munkahelyi zaklatás Magyarországon évek óta ismert, gyakori jelenség, amit a nők jelentős része rendszeresen megtapasztal: friss felmérések szerint 41 százalékuk ellen követtek el munkahelyi szexuális zaklatást valaha, míg 5,8 százalékuk ellen a kutatást megelőző 12 hónapban.

Az áldozatok jellemzően nem kapnak támogatást sem a munkahelyüktől, sem a hatóságoktól, részben ennek is köszönhetően a zaklatás sok esetben láthatatlan marad, és az elkövetők gyakran védettek a hatalmi hierarchia vagy politikai kapcsolatok miatt.

Számtalanszor láttuk már, ahogy a jelenlegi kormány a nők elleni erőszak kérdésében elutasító vagy passzív, és tudjuk azt is, elmondjuk minden ilyen eset kapcsán, hogy az országban a nők elleni fizikai és szexuális erőszak aránya messze az EU-átlag felett van. A nők elleni erőszak eseteit újra és újra ideológiai vagy politikai viták tárgyává teszik, ahelyett hogy valódi jogi, áldozatközpontú intézkedések szülnének. Az Országgyűlési Őrség példája így nem csupán egy szervezet hibája: az eset azt is megmutatja, hogy a politikai és intézményi keretek hogyan járulnak hozzá ahhoz, hogy a nők elleni erőszak és zaklatás kezelése Magyarországon rendszerszintű problémává váljon – és az is maradjon.

Érinthetetlenek?

Következmények nélküli ország – írjátok rendre a kommentekben. Kitartóan, évek óta. Az egyszeri ember keze ökölbe szorul, a gyomra tehetetlenségében megremeg. De látjátok, van, hogy bemozdulnak a dolgok, az üzenet pedig mindannyiunk számára világossá válik: a hatalom annyiszor írta már felül a jogot, a morált és a biztonságot, hogy súlytalan minden rendelet. Jön egy újabb kiegészítés, egy pontosabb megfogalmazás, amely az éppen aktuális ügyhöz igazodik majd.

A munkahelyi zaklatással, a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés pedig marad a társadalom szintjén, miközben a politika újra és újra a hatalom védelmét helyezi előtérbe az áldozatok védelme helyett.

Pedig lehetőséget adhatna az ügy, hogy felülvizsgáljuk, miként működhetne hatékonyabban egy-egy eljárás. Hogy hogyan lehetnének nagyobb biztonságban az áldozatok, hogy működik-e a védelmük Magyarországon. Hogy ne csak tüzet oltsunk, de gondoljuk át: meg lehetne-e előzni, hogy ne történjen több hasonló. 

A tanulság ehelyett viszont sokkal inkább az, hogy miként reagál a rendszer akkor, amikor saját magát kellene korlátoznia. Hogy ha vannak is következmények, vannak egyenlők és egyenlőbbek, meg olyanok, akik egyenesen érinthetetlenek. És hogy milyen az, amikor a kormány végre úgy dönt, hogy lép – csak épp megint nem a jó irányba.

Mózes Zsófi