-

Biztos emlékszel, hogy a múltkor elmeséltem roppant kínos felsülésemet a mérlegen. Hát, mit mondjak, nyomasztó egy eset volt ez mindkettőnk számára.

Azóta csupán egyszer álltam rá arra a rosszindulatú, ördögi szerkezetre, akkor is csak egy nagyot nyögött a bitang, és kiírta: Lo. Jó hogy b.zdmeg nem víziló...

Na, de a helyzetemet csak súlyosbította, az éleslátásomat pedig növelte, hogy a karácsonyi családi összejöveteleken készült rólam néhány kép, és azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy egy cseppet sem voltak hízelgőek. Az egyik fotón például édesdeden heverek a szőnyegen a kutya fülét vakargatva – legalábbis ez volt a helyszínen az én szubjektív benyomásom, magamról. A valóságban azonban úgy festek, mint egy partra sodort bálnatetem, amit épp elkezdett jóízűen falatozni egy éhes farkas.

A másik fénykép is úgy indult, hogy kedvesen mosolyogva, de egyben intelligensen nézek. (Próbáld csak ki, már ez elképesztően nehéz feladat!) Roppant klasszul sikerült... A fotón egy olyan munkába belekeseredett napközis tanítónéni látszik, aki épp most zabálta fel sutyiban a negyedik cé uzsonnáját, emiatt aztán marhára meg van magával elégedve, cinikusan vigyorog, mint egy halloweeni tök, kár hogy rögvest lebuktatja a zsíros pofája.

A fényképes bizonyítékokkal a kezemben végül kénytelen-kelletlen beláttam: nem azért mutatott háromjegyű számot a fürdőszobai mérleg, mert a magasságomat, vagy az intelligenciahányadosomat méri, és azért sem, mert ebben a matrjoska-testben valójában egy kigyúrt izomkolosszus lapul.

Hanem azért, mert a férjem sokat nézegetett, és a gazda szeme hizlalja a jószágot. Na jó, nem. Azért, mert meghíztam. Tessék, kimondtam.

De engem bizony nem olyan zsírszalonnából faragtak, hogy csak úgy nekiálljak kétségbeesni (főleg hogy a csüggedés nálam gyakran stresszevéssé fajul)! A nyári bikinitest mustráig még éppen elég időm van a meggirhesedésre, neki is láttam, hogy hipermodernül, azaz tudományosan lefogyjak! Úgyhogy első körben letöltöttem egy kalóriaszámláló programot a telefonomra. Na már most, azt mindenki tudja, hogy diétát csakis jóllakottan szabad elkezdeni, nehogy már a végén a sokkoló információk és az éhezéstől leesett vércukorszint kombinációjaként elájuljunk! A kiadós vacsorától kissé elzsibbadva el is kezdtem bepötyögni az aznap elfogyasztott fogásokat a kütyübe.

Sonkás panini, triplapresszó, fürt banán és füstölt csülök, törtburgonya, tonhalsali, magvas bagett, egy pohárka cabernet, meg még mi is...? Ja, nyolc datolya (a rostokért!), két nagy grépfruit (C-vitamin!), egy szelet pizza (a horoszkópom miatt!), egy avokádó (antioxidáns!) és pár kocka csoki (a téli depresszió megelőzéseként).

A szerencsétlen számláló már rég vörösen vibrált, de nem esett kétségbe! Mégiscsak egy amerikai fejlesztésű alkalmazásról van szó, a pozitív gondolkodás és örök mosoly filozófiája ezúttal is pompásan összejött. Miután terjedelmes listám végére értem, és rákoppintottam az összesítésre,

a telefonom optimistán közölte, hogy bár praktikusan megettem egy fél disznót a teli vályúval együtt, de nagyon ügyes vagyok! Mert ha így folytatom, akkor húsz hét múlva akár fél kilóval is soványabb lehetek!

Olyan csodálatos! Érted? Ha az idei nyárra még nem is, de 2025-re, azaz ötvenéves koromra már valóban olyan karcsú leszek, mint a nádszál!

Fiala Borcsa

Kép: Flickr