-

Drága Anya! (Illetve drága nők, akiknek most engedelmetekkel, megelőlegezem az anya címet.)

Hallod, anya?! Anyaa! Igen, anya, te, aki valószínűleg megfőzted a kis családodnak a vacsorát, elmosogattál, estére bekuckóztál a saját kütyüddel, és mostanra tied a világ. Elsősorban hozzád intézem  a következő sorokat.

Sajnos a mai rohanó világban talán nem elégszer mondjuk el neked, hogy te vagy a mi családunk hőse! Te vagy az egyetlen, aki meg tudja főzni az igazi, „anyaízű” paprikás csirkét. Te vagy az egyetlen, aki a halom vasalnivalóból is rögtön kiszúrja a három órája keresett kedvenc farmernadrágomat. Te vagy az egyetlen, aki napról napra, bámulatosan helytáll anyaként, feleségként, nőként, kenyérkeresőként, a büdös kölyök személyi asszisztenseként, amikor otthon hagyja a tesicuccot, házvezetőnőként, és megtestesült Googleként, hiszen te mindent tudsz!

Fontosnak tartom, hogy ezzel kezdjem. Mert szerintem ez az egyik leglényegesebb dolog. Egy anyának tudnia kell, micsoda áldás ő a mi életünkben!

És most térjünk  a tárgyra. Egy ilyen nő, mint te, akinek ekkora szíve van, mint neked, miért akad fönn olyan gyakran azon, hogy néz ki a teste? Persze, szükség van rá, hogy folyamatosan fejlődjünk, törekedjünk a szebbre, a jobbra. Ez így is van rendjén. De te is tudod, hogy ma egy anya már nem „csak" gyereket nevel és házat vezet,  hanem ezer más dolga van, saját élete, hivatása.

Szóval azt szeretném tudni, hogy ha már olyan jól helytállsz ennyi területen, akkor miért olyan fontos az a plusz 5-10 kiló? Az úszógumi? A vastag láb? Az a kis toka? Itt most természetesen nem az egészségügyi részére gondolok, ha a doki azt mondja, hogy kénytelen vagy fogyni, az más tészta. Pontosabban csak semmi tészta, mert attól tényleg el lehet hízni. De most nem erről van szó, tudod.

Képzeld, szerintem így vagy a legszebb! Nem is kaphatnánk jobbat nálad. Te vagy az anyám, te így vagy igazi, ahogy vagy. Neked így „kell” kinézned. Az én szememben a testalkatodhoz hozzátartozik az a néhány kiló, amit te úgy hívsz „plusz". Hidd el nekem, 45 kilósan nem lennél a szememben hiteles. A te testedből született az én kis (na jó, most már nagy) csillagom. Ha már itt tartunk…nem te mondod mindig, hogy csak úgy híztál, amikor a tanító néni dicsérte a te nagy gyerekedet? Hát akkor meg miért csodálkozol azokon a kilókon? Nem egyértelmű? Egy büszke anya igenis telt!

Persze, vannak karcsú anyukák, őket is szeretjük. De nekünk te így vagy gyönyörű. Így vagy jó. Sosem mondanánk rád, hogy „hé, anya, kövér vagy!” És nem azért, mert féltjük a mi szent paprikás csirkénket… dehogy!

Te azt állítod, hogy akkor is szeretsz, ha buliból hazafelé elhagyom a kabátomat. Tudod, ez fordítva is ilyen. Mi akkor is szeretünk, ha teltebb vagy. Bárhogy. Mindenhogy.

Továbbá, innen üzenném Fiala Borcsának: lehet, hogy partra vetett bálnának látod magad a karácsonykor készült képeken. De biztos vagyok benne – így látatlanban is –, hogy azon a képen egy igenis csinos, kedves és tehetséges partra vetett bálna látható!

Most komolyan, anya, nem okozunk neked elég fejtörést a családdal? Miért kell neked marcangolni magad lelkileg, aztán meg kínozni a családodat a fogyókúrás menüvel meg azokkal a drága csodatevő tablettákkal? Ha erről van szó, akkor mi szívesen kitalálunk neked valamit, amivel még jobban lefoglalunk, csak ne pazarold erre az energiádat! Annyi praktika létezik. Minek? Miért nem fogadod el magad? Eszedbe jutott már ez a megoldás? Annyival egyszerűbb lenne!

Egyszerűen csak dőlj hátra a karosszékben, és hidd el, úgy szeretünk, ahogy vagy! Nem cserélünk le egy fiatalabb, csinosabb anyára, ne aggódj!

Ha pedig ezek után sem megy a hátradőlés... hát, jó. Tőlünk akkor is maximális respect. Csináld, anya! Vedd fel a harcot azokkal a kilókkal! Támogatlak, csak ne egyedül csináld! Vegyél rá engem, aput, a barátnődet, a kollégádat vagy a szomszéd bácsit, akárkit! Épp elég elvárás van veled szemben, ne fogj bele még ebbe is egyedül!

Szerintem első lépésként készíts nekünk egy utolsó cukorbombát. Mondjuk, madártejet. Aztán kezdődjön a munka! (Nem mintha nem kezdődött volna el már akkor, amikor megszülted ezt a hangos gyereket...) Válassz egy társat, ne hagyjátok egymást eltunyulni, és tanítsátok meg egymásnak, hogy mekkora felüdülés lehet a kocogás utáni trécselés hazafelé menet.

Én még csak 18 éves vagyok. Ennyi idősen nem oszthatom az észt. De azt már most is tudom, hogy amikor felállok az íróasztaltól, és mozgok, sportolok, akkor sokkal könnyebb az élet. A testnek és a léleknek is. Hogy is szokták mondani? Amikor rátalálsz a „testi-lelki egyensúlyra".

Most ne mondd, hogy „jó, persze, 18 évesen nekem is volt még ilyesmire időm, erőm”. Az akkor volt, most meg most van.

A jelenben próbáltad már?

Varga Gabi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/ESB Professional