Egyszemélyes konyha: Élet-recept
Az élet nem csak az evésről szól. Vicceltem! Dehogynem. Merthogy nem azért eszünk, hogy éljünk, hanem azért élünk, hogy együnk. Tréfát félretéve: néhány hónappal ezelőtt, amikor kipattant a fejemből ennek a gasztro-sorozatnak az ötlete, az nem volt véletlen. Ugyanis őrült módon rajongok a gasztronómiáért, főzni is szeretek, és történetmesélésben is jeleskedem, ugyebár. A múltkor megkaptam az egyik olvasótól, hogy nem olvas engem többet, mert annyira szörnyű kedve lesz a témáimtól. Biztos vagyok benne, hogy az egyszemélyes konyhát még nem látta. Mert ebben aztán minden van, csak a szomorúság maradt ki. A következő rész pedig az életről szól, egy igazán különleges recepttel. Szentesi (egyszemélyes) konyhája következik.
-
A rajongásig imádom a jó ételeket. Most is, ahogy írom ezt az anyagot, a ragacsos klaviatúrát nézem, ami a kedvenc kajáim lenyomatát viseli. Mert evés van munka közben is, az asztalnál, az ágyban, gondolatban, mindig-mindenhol. És hála a jóistennek, nem olyan családból származom én, ahol csak úgy piszkálgatják az eledelt. Tiszta szerencse!
A kemencében sült csülök pedig hagyomány nálunk. Az udvaron álló kemencét ugyanis a másik apukám, KisAnya kedvese építette a saját kezével. Egész nyáron itt sütünk. Olyan húsok, pogácsák, kerülnek ki a forró kemence szájából, hogy eldobom az agyamat. És hogy ez a csodálatos (nem novemberhez illő) emlék honnan jutott eszembe? Széki Gabi barátnőm elvitt egy olyan helyre, ahol az eszem megállt a látvány és az ízek valódiságától. Mintha hazamentem volna, csak otthon hiányzik a látványból a Balcsi. Balatonszőlősön van ugyanis egy borozó, amit történetesen a Papp család üzemeltet. És mit sütöttek épp az udvari kemencében? Na? Ugye, izgultok? Hát csülköt! De olyat, hogy a szó is bennem rekedt.
Mondjuk, ezeket a képeket elnézve én semmiért nem vállalok felelősséget.
Jó lett volna ott maradni örökre, kiülni a tiszta levegőre, beleszippantani a ragyogó, őszi napba, nézni a tájat, írni, enni, írni, enni, aztán meghalni... kövéren és boldogan.
Simán elköltöznék oda a családommal, egész nap csak a kertben lennék, ha jönne az ihlet, elvonulnék, és körmölnék valamit, nevelném a gyerekeket – valami egészen másmilyen életre –, sütném a mennyei húsokat, készítenék paradicsomsalátát... meg kovászos uborkát érlelnék, rohangálna egy kócos kutya is a lábunk alatt, és soha többé nem volna se idegbaj, se betegség.
Én most nem is akarok ételreceptet írni, mert minek írjak le bármit is, ha olyan összetevők kellenek hozzá, melyeket egyáltalán nem egyszerű beszerezni. Még nekem se sikerült. De igyekszem. Megígértem magamnak...
Szentesi Éva
A képek a szerző tulajdonában vannak