Amikor június közepén végleg kicsöngettek az iskolából, még egyáltalán nem sejtettem, milyen önsanyargatóan aszketikus idők várnak rám. A sokéves tapasztalat alapján kábé vágtam, mire számíthatok a csemetéimmel való tizenegy hetes konstans vakáció során, így fel voltam készülve a nonstop együttlétre, a reggeltől-estig tartó fékevesztett hangorkánra, a zsákbelű kamaszok kétóránkénti etetésére, illetve a tétlenségtől agysorvadt gyermekek méla (ám annál hangosabb) unatkozására.

Arra azonban egyáltalán nem számítottam, hogy a sok megpróbáltatás mellett még ártatlanul szűzies életet is kell élnem.

Hiszen a nyárnak éppen a felszabadult szexualitásról, az önfeledt hancúrról, a gátlástalan kufircolásról kellene szólnia!

A balzsamos éjszakák, a könnyű, szinte semmi ruhácskák, a fröccsözős esték, a vidám, felhőtlen napok, a kellemes beszélgetések a kabócák által teleharsogott balatoni kertben... mind-mind arra csábítanak, hogy mint egy lányregény főhősnője, szerelmünk karjaiba omoljunk, ajkunk az ajkára forrjon, hogy aztán átadhassuk izzadt, perzselő testünket az eksztázisnak. (Tényleg, én kérek elnézést a bezsongott frázisokért, de mindjárt meg fogjátok látni, milyen távol is került a túlfűtött lányregénytől és a szenvedélyek viharától az én rideg rögvalóságom.)

Onnantól ugyanis, hogy a nyári szünet megkezdődött, a gyermekeim szeme alól egy csapásra eltűntek a karikák, az arcuk kisimult, kipihentek és egy pillanat alatt rendkívül éberek lettek. Nem kellett többé hatkor kelni, nem fárasztotta le őket az egész napos figyelés és készenlét, nem voltak dögunalmas matekóráik, melyek alaposan lecsapolhatták volna energiáik kifogyhatatlannak tűnő óceánját. Míg esténként én már szédelegtem az álmosságtól, ők szűnni nem akaró lelkesedéssel vetették bele magukat egy újabb kör kanasztapartiba, kedélyesen cseverészni óhajtottak az élet nagy kérdéseiről éjjel tizenegykor, vagy elolvastak még hatszáznyolcvanhárom oldalt a szuperizgalmas regényükből.

Balzsamos éjszakák ide, kabócák ciripelése oda, hiába üldögéltünk romantikusan rozé hosszúlépést szopogatva a férjemmel a nyaraló kertjében, esélyünk sem volt a romantikára. Mintha csak a saját kamaszkoromat éltem volna újra, amikor a szülők árgus tekintete vigyázta ártatlanságomat, ezúttal azonban a saját csemetéim őrizték érintetlenségemet, méghozzá rendületlenül. Éjjel-nappal a nyakunkon voltak, folyamatosan kitüntetve megtisztelő figyelmükkel, a reszelésnek ezzel még a gondolatcsíráját is teljesen ellehetetlenítve és gyökerében elfojtva.

Persze voltak kósza kísérleteink, képzelhetitek, de bár ne lettek volna. Minden csak olaj volt a tűzre, hogy aztán a felkorbácsolt szenvedélyek egy flikflakkal pofára essenek a hideg betonon.

Június 23-án éjfélkor, abban a balga reményben, hogy már mindkét csemete az igazak álmát alussza, a férjem saját fáradságával hősiesen harcolva hátam alá csúsztatta a kezét az ágyban fekve... Lehunyt pillákkal közelített felém, ajka már majdnem az enyémre forrt, amikor... nyílt az ajtó, a résen pedig a fiam kócos feje jelent meg arra panaszkodva, hogy egy szúnyog miatt képtelen elaludni. A pásztoróra így kudarcba és rovarvadászatba fulladt.

Július 5-én éjjel ismét úgy tűnt, adódott egy pompás lehetőségünk némi entyempentyemre, nem is hezitáltunk sokáig. Igen ám, de mire lekerült rólam a babydoll, a lányom is beszivárgott a hálószobába, méghozzá a halaszthatatlanul sürgős mondanivalójával együtt. 12-én odáig jutottunk, hogy összeért a kisujjunk a paplan felett, 28-án pedig dévajul a pasimra kacsintottam. Őrzőink azonban minden egyes kritikus pillanatban tévedhetetlenül felbukkantak.

Július vége felé már a szenteket is megszégyenítő aszketikus életet éltünk, be kell valljam, nemi ébredésem óta talán ez volt életem legsötétebb, legönmegtartóztatóbb, legártatlanabb időszaka, komolyan, öreganyámnak sem kívánok hasonlót. Bárhogy is próbálkoztunk, akárhogyan is igyekeztünk, nem menekülhettünk a két gardedám óvó tekintetétől és folyamatos jelenlététől.

Augusztus közepére végül eljutottunk odáig, hogy már azt sem tudtuk, eszik-e, vagy isszák a házaséletet. Én speciel annyira elszoktam a szexnek még a gondolatától is, hogy már egy kicsit malacabb vicctől is fülig pirultam. Persze egyikünket sem faragták fából, úgyhogy praktikusan már egymáshoz sem mertünk érni, nehogy potyára korbácsoljuk fel az érzékeket. Mint két jól idomított brit gentleman a klubban, úgy társalogtunk a szalonban teázgatva eltartott kisujjal (addigra rég száműzve lett az étlapról a behűtött fröccs, és minden afrodiziákumnak tűnő élelmiszer).

Rettenetesen kemény, ínséges, szikkadt nyár volt ez, nekem elhihetitek.

Ember így még nem várta a szeptember elsejét a terjengős évnyitójával, meg a kötelező három osztályfőnöki órájával együtt.

A karácsony után epekedő csöppség, az oázis felé kúszó szomjas vándor, vagy a szabadságolás előtt álló baka mind-mind piszlicsáré kismiska hozzánk képest.

Úgyhogy elsejére a férjemmel együtt szabadnapot veszünk ki a munkahelyünkről, természetesen bevallva a színtiszta igazat: egészségügyi okokra való tekintettel... egész nap ágyban maradunk.

Légysziii, ti se hívjatok, és ne is keressetek!

Fiala Borcsa

Illusztráció: flickr.com/brieuc