A félreértések elkerülése végett gyorsan tisztázzuk: a Mahátma nem Gandhi keresztneve. A szanszkrit nyelven tiszteletreméltót jelentő jelzőt híveitől kapta, egyébként Mohandász Karamcsand Gandhi a becsületes neve. Indiában ezen kívül Bapuként, azaz Papaként is emlegetik.

Gandhi, a kéjsóvár kamasz

Tizenhárom éves volt csupán, amikor elvette a nála egy évvel idősebb Kasturbát feleségül, emiatt egy évet halasztania is kellett az iskolából. Hogy egészen pontosan mivel is telt el az a tizenkét hónap, azt nem tudjuk, annyi azonban bizonyos, hogy az ifjú férjnek nagyon bejött a házasélet. Két évvel később ugyanis, amikor édesapja haldoklott, Gandhi elszökött apja halálos ágya mellől, hogy inkább a feleségével hentereghessen a sajátjában. Jobb dolga lévén, így azokban a kritikus percekben sem volt jelen, amikor az apja átadta lelkét a teremtőnek.

Gandhit utólag mély lelkiismeret-furdalás gyötörte, amiért nem volt ott az apja halálos óráján, és „kéjsóvár vágyait” is ezzel az incidenssel kapcsolta össze.

Gandhi, a majrés szónok

Ha esetleg te is kacérkodsz a gondolattal, hogy emberek millióinak legyél a szellemi vezetője, de már annak a gondolatától is elfog a hányinger, hogy fel kell szólalnod a ház közgyűlésén, akkor sietve megnyugtatunk: Gandhi is elég majrésan kezdte a pályafutását. Életrajzában elmeséli, hogy kisfiú korában hanyatt homlok szaladt haza az iskolából, annyira félt bárkivel is beszélgetni. Később sem lett sokkal magabiztosabb: amikor Londonban frissen végzett jogászként az első beszédére készült a bíróságon, Gandhi felállt, megköszörülte a torkát, de aztán a térdei reszketni kezdtek a pániktól ... majd teljes kudarcba fulladva visszahanyatlott a székére.

Gandhi, a szikár gyaloglómester

Még viszonylag fiatalon rákapott a gyaloglásra. Ami először remek spórolási lehetőségnek tűnt, később valódi szenvedéllyé vált, naponta 18 kilométert is letalpalt. Ezzel az elszántsággal gyakorlatilag kétszer körbe sétálta a Földet élete során. Jól is jött a félelmetesen edzett kondi, amikor hatvan évesen a sómenet élén 387 kilométert kellett lecaplatnia!

Gandhi, és a trükkös műfogsor

Ha megnézed a korabeli fotókat, talán feltűnik, hogy Gandhinak idősebb korában olyan lett a mosolya, mint egy kisbabának – nem véletlenül. A problémát orvosolandó azért volt neki egy szett csinos műfogsora, amit rendhagyó módon nem a szájában, hanem a ruhájának redőjében hordott és csak étkezéseknél pattintott be a helyére.

Gandhi, és a rádiós baki

Épp Angliában tartózkodott, amikor 1931-ben élete első rádiós bejelentkezését tette Amerikába. És hogy mi volt a milliók vezetőjének legeslegelső mondata az Újvilág hallgatói számára? A következő frappáns mondat: „Ebbe az izébe kell belebeszélnem?” Amúgy tényleg tök vicces csávó volt! Amikor egy újságíró megkérdezte, mit gondol a nyugati civilizációról, azt felelte: „Nem lenne rossz ötlet.”

Gandhi, a grafomán

Nagyon szeretett leveleket írni, levelezőpartnerei között nemcsak Tolsztoj és Einstein található meg, de Hitler is.

Gandhi, a „dietetikus"

Mivel kíváncsi volt, mekkora minimálbéren lehet alsó hangon eltengődni úgy, hogy azért egészséges maradjon az ember, különféle drasztikus diétákkal kísérletezett. Ezért egy időben csak kecsketejen, gyümölcsön és olívaolajon élt,  napjában csak kétszer étkezett.

Gandhi, aki sosem kapta meg a legnagyobb díjat

Öt alkalommal jelölték Nobel-békedíjra ... de végül egyszer sem kapta meg. Ezt az elszalasztott lehetőséget állítólag a bizottság is igen röstelli, de mit lehet tenni, a szabályok szerint posztumusz már nem adható a nívós díj.

Gandhi, a „szűz"...

25 év házasság után, 38 éves korában szüzességi fogadalmat tett, hogy immár zavartalanul a spirituális életnek szentelhesse magát. De persze mint minden esküt, ezt is könnyebb volt mondani, mint valóban végrehajtani, Gandhi pedig igyekezett úgy csűrni-csavarni a szabályokat, hogy a kecske is jóllakhasson és a káposzta is megmaradjon.

Az önmegtartóztatás mit sem ér, gondolhatta magában, ha szigorúan távol tartjuk magunkat a kísértéstől!

... aki mindenre talál megoldást

Valahol igaza van: tőlem sem vagány bevállalás, ha úgy fogyókúrázok, hogy elvonulok a sivatagba étlen-szomjan. Bezzeg, ha bezárnám magam a roskadozó polcú kamrába, az ínyencségek és finomságok közé... na ,az lenne az igazi hőstett! Nos, bizonyára így járhatott Gandhi csavaros elméjének fogaskereke is, amikor különleges kísérletekbe fogott, hogy ne csak úgy simán aszketizáljon, hanem ultrabrutál módon. Spirituális elvonuló helyeket, úgynevezett ashramokat hozott létre, ahol a zsenge lányok és asszonyok együtt fürödtek és aludtak vele. A dolog fonákja viszont, hogy míg az asszonyok, ugye – Gandhi tanítását követve – nem hálhattak a férjeikkel, az apró betűs kitételek alapján megtehették ezt a mesterrel. Hogy a közös lepedő alatt való meztelenkedés mennyiben volt szűzies, azt nem tudhatjuk, valószínűleg nagyon iparkodtak megőrizni a tisztaságukat. Gandhi ugyanis a kísértésbe eséssel teletűzdelt önmegtartóztatáson felül mélyen hitt a sperma hatalmában is. Szent meggyőződése volt, hogy az életnedv megőrzésével kifogyhatatlan erőre tehet szert a férfiember.

Gandhi, és egy erkölcsileg valóban megkérdőjelezhető döntés

– Élete alkonyán így lett állandó emberi sétapálcája, és hálótársa a 18 éves unokahúga, Manu, akit szintén arra biztatott, hogy vele aludjon – természetesen teljesen meztelenül, hiszen „csak a tisztaságuk eme végső próbájával nyújthatják a legőszintébb áldozatot.”

És végül: Gandhi és az utolsó üzenet

Amikor egy újságíró megkérdezte tőle, mit üzenne a világnak, Gandhi így felelt: „Az életem az üzenet.” – Ezt pedig a fenti tények ismeretében mindenki úgy értelmezi, ahogy jónak látja.

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Elliott & Fry