1. Létezik nagyobb méretű járvány, mint a The Walking Dead zombi apokalipszise

A betegség neve, Violetta. A tünetei súlyosak, a fertőzés az egész családot érinti. És mára világméretűvé duzzadt. A gyógyulás folyamata évekig is eltarthat. De ne csüggedj, van remény! Nekem biztosan, ugyanis tízéves, abszolút V-rajongó lánygyerekem így szólt: Nyugi, anya, majd ha nekem is lesz lányom, nem Violettának fogom hívni! Ez mindenesetre megnyugtató.

2. Másfél óra alatt igazi hőssé válhatsz

Én abszolút hősnek éreztem magam, miután végigültem a koncertről szóló mozifilmet. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy biztos voltam benne: a nevemet másnap több újság is a címlapján hozza majd azon szülőtársak nevei mellett, akik majdnem mártírhalált haltak a moziban. De túlélték.

3. És egyetlen nap alatt képes vagy a világ legmenőbb szülőjéből éktelen nagy lúzerré válni

Ezért a legfontosabb jó tanácsom a következő: ha Violetta Európában turnézik, várd meg, míg bejelentik az összes európai koncerthelyszínt (köztük a budapestit), mielőtt kicsengetnél egy kisebb vagyont a milánói fapados repülőútra és a koncertjegyekre...

4. Hiába vagy közel a negyvenhez, naivitásod még nem érte el a csúcspontját

De nem ám! Az enyém semmiképp. Mert akármennyire hittem is, a lányszobában az „Ő” nevét viselő újságok, matricák, poszterek száma még mindig nem mutat csökkenő tendenciát. Megjegyzem, Violetta-rajongásban szenvedő lányom is rá tud csodálkozni egy s másra: Anya, az azért fura, hogy a Violettának lesz harmadik évada. El sem tudom képzelni, mi fog még ott történni, mert már minden megtörtént. Mondom, hogy van remény!

5. Szerinted rettenetes? Az lehet. De a Disney százmilliókat keres vele

Igen, a dalok szinte egyformák, a történet lassú, egyes szereplők hülyesége és nyavalygása pedig egyenesen elviselhetetlen. De a Violetta-sorozatot 40 millióan követik, a YouTube-on csaknem félmilliárdos nézettséggel büszkélkedhet, és a platinalemezei mellett a könyve, valamint a naplója is több milliós eladott példányszámnál tart. A gyerekek világában nem nagyon van ma nagyobb sztár, mint Martina Stoessel, alias Violetta, aki világjáró turnéján egy-egy nagyvárosban többször is megtölti az arénákat. Budapesten is. Négyszer.

6. Violetta-filmet nézel vele? Koncertre viszed? Hagyod, hogy tévén nézze? Felelőtlen anya vagy, tudd meg!

Én legalábbis minden eddiginél felelőtlenebb anyának érzem magam, most, hogy teret adok neki, sőt, egyenesen táplálom lányaim rajongását az „argentin ropilány” iránt. Az egyik barátnőm elmesélte, hogy beszélgetett egy gyerekpszichológussal, aki azt állítja: a Violetta jelenség kifejezetten káros, nagyon rossz hatással van a gyerekekre. Kész, ennyi. Menthetetlenek vagyunk. Hacsak... nem találok egy másik gyerekpszichológust, aki megnyugtat, hogy két kőkemény V-rajongó lányom a viszonylag enyhe tünetek alapján azért alapvetően teljesen normális gyerek benyomását kelti...

+1

A Violetta-függő gyerek anyukájának fohásza:

Istenem, add, hogy túléljem a szombat esti koncertet, és megígérem, hogy az egész őszi szezont könyvtárakban, múzeumokban és színházakban töltjük! Akár be is költözünk valamelyikbe.

Íme, egy Violetta-rajongó kislány szobájának kellékei (a képre kattintva lapozható galéria nyílik):

Riesz Eszter