Felnőttmegőrző kiégett, összetört embereknek (olvasói novella)
Mind várnak valakire, aki hazaviszi őket
Groteszk, mégis fájdalmasan ismerős világ: egy menedék, ahol kiégett apákat, anyákat és magukból kifordult embereket adnak le a hozzátartozóik. A szöveg abszurd humora mögött ott lüktet a kérdés: mi történik azokkal a felnőttekkel, akik már nem tudják tovább vinni az életüket? Olvasónk, Zsuzsi írása.
–
– Szóval akkor most mi lesz? Nem veszed be anyut? – kérdezi egy tíz év körüli kisfiú.
Egy negyvenes nő kezét fogja. A nő olyan, mint egy megfakult családi fotó a hűtőn.
A recepciós bólint, és elkezdi kitölteni a formanyomtatványokat. A kisfiú megpörgeti a slusszkulcsot az ujján, majd pénzt tesz az asztalra.
– Este jövök érte.
Aztán kisétál.
A recepción két fiatal beszélget.
– Ma már csak egyet hoznak – mondja a kopasz fiú.
– Kit? – kérdezi a vörös hajú lány.
– Egy férfit. Késői harmincas.
– Mi baja?
– Semmi különös. Nem csinál semmit. Egész nap a telefonját nyomkodja.
A vörös lány bólint.
– Gyakori. Tegnap is hoztak egy kiégett negyvenest egy irodából.
Kinyílik az ajtó.
Egy kamaszlány érkezik. Erős sminkben. Egy középkorú férfit hoz magával.
– Apa megint szabadságon van – mondja fáradtan. – Két hete.
A férfi vállat von.
– Szabadságon vagyok – ismétli.
A lány egy pillanatig hallgat, majd pénzt tesz az asztalra.
– Talán holnap este elviszem.
A férfi leül a folyosón. A falat nézi.
A vörös hajú lány odahajol a kopasz fiúhoz.
– Meddig maradnak az ilyenek?
– Amíg meg nem oldják az életüket – mondja a fiú.
– És ha nem oldják meg?
A fiú vállat von.
– Akkor maradnak.
Kis szünet után hozzáteszi:
– A gyerekeket nem lehet átverni.
A folyosón egy öreg férfi áll az ablaknál, és cigarettázik.
– Itt tilos dohányozni – szól rá a vörös lány.
– Élni is – mondja az öreg.
A kopasz fiú egyszer csak felnéz rám.
– Maga mire vár?
– Állásinterjúra jöttem – mondom.
– Milyen állásra?
Elgondolkodom.
Az állásinterjúk olyanok, mint egy besorozás. A végére az ember már azt sem tudja, miért jött. Igazából már nem is emlékszem.
A fiú egy ideig néz. Aztán a folyosóra pillant: az emberekre, a székekre, a csendes szobákra.
– Semmi gond – mondja végül.
Kinyit egy ajtót.
– Addig üljön be ide.
A szobában egyetlen szék van.
Leülök.
Az ablakon át látom a kertet. Néhány ember sétál benne lassan, céltalanul.
Mintha várnának valamire.
Valakire, aki hazaviszi őket.
A kiemelt kép forrása: Getty Images/piranka
Glow
Glow