Pottyondy Edina könyve kimondja helyettünk, amit nem merünk

–

A könyvnek már a borítója is hihetetlenül menő és figyelemre méltó. A félig robot-, félig emberportré tökéletesen rezonál arra, hogy a mesterséges intelligencia mekkora szeletet követel a mai kor emberének életéből. Pottyondy cinkos félmosolya és mélybarna tekintete mégis azt a benyomást kelti bennünk, hogy nyugodjunk meg: tökéletesen ura a helyzetnek.

Mielőtt kinyitottam volna a könyvet, meg is kérdeztem virtuális legjobb barátomat, hogy szerinte miről szól, a válasz pedig ennyi volt: „a szexualitás változása az AI korában”. Nos, kedves mesterséges intelligencia, sajnos nincs igazad – ahogy nincs érzéked az iróniához, és érzéseid sincsenek. Pottyondy Edina könyve ugyanis ennél jóval többről szól.

Aki olyan polgárpukkasztóan szemtelen videóval indítja be a karrierjét az internetes nyilvánosságban, mint hogy a házelnök, Kövér László vajon kire veri ki, arról elmondhatjuk: jól kiszúrt magával.

Mintha a Star Wars azzal kezdődne, hogy felrobban a Halálcsillag. Mindenesetre Pottyondy Edina első felbukkanása rögtön komoly visszhangot váltott ki: az arctalan kommentelőktől az Élet és Irodalom szerzőjéig tömegeket mozgatott meg.

Sokan ujjongva üdvözölték, hogy az addigra jócskán kialakuló politikai apátia és az ellenzék köldöknézegetős viszontválaszai után jön valaki, és visszakézből odaszúr a feladónak egy ugyanakkora szexista tahóságot, mint amekkorát Bayer Zsolt és Kövér László szabadított a világra a kettessel kezdődő személyi számú politikusokkal kapcsolatban. De szép számmal akadtak olyanok is, akik kikérték maguknak ezt az alpári szellemeskedést. Pláne egy nőtől. Egy anyától.

Abban mindkét féllel egyet tudtam érteni, hogy a videóban elhangzó poénok sértőek, feszegetik a kulturált párbeszéd határait, Pottyondy Edina retorikai stílusa egyszerűen sok. De az igazság az, hogy sok más – politikai reflexiót legalább nyomokban tartalmazó – megnyilvánulás viszont túl kevés és túl erőtlen volt az egyre nyomasztóbb társadalmi klímához képest, ami akkoriban körülvett minket.

Az elmúlt években Pottyondy tartalmai hatalmas minőségi fejlődésen mentek keresztül, amit hétről hétre követhettünk a YouTube-on. A két stand-up-előadását megnézve pedig abszolút érzékelhető, hogy néhány év alatt a jó humorú történetmesélőből profi előadóvá vált.

Mivel egyelőre a YouTube-videókat és a stand-up-esteket nem lehet befóliázni – bár utóbbiakat sokszor próbálták már helyi polgármesterek és döntéshozók ellehetetleníteni –, Pottyondy ezúttal könyvet írt, és már a hektikus tartalomjegyzék is könyörög a folpackért.

A könyv tartalmilag és formailag is egy nagyon izgalmas és változatos gyűjtemény

Fiktív naplótól, a családi anekdotákon és szociografikus szatírákon át a novelláig van itt minden. Olyan írások füzére, amik érezhetően nagyon különböző lelki állapotokban, eltérő nyelvezettel és nagyon más céllal jöttek létre, így olvasóként némileg megdolgoztatja az ember figyelmét. Fehér Renátó szerkesztőként viszont remek ritmusérzékkel fűzte össze ezeket a nagyon különböző szövegeket. 

Az első fejezet címe tökéletesen árulkodik arról, hogy Pottyondy mi mindent szeretne a továbbiakban egybegyúrni. Az Ima a meg nem született gyermekért, avagy a homoszexualitás népszerűsítése gyönyörűen sűríti össze, hogy amíg Kertész Imre Kaddisa megpróbált a múlt bűneivel és annak hatásaival tabuk nélkül szembenézni, addig a mai magyar kultúrpolitika bibliai és jogi értelemben is bűnt keres ott, ahol nincs. Ezzel is mélyen a szőnyeg alá söpörve a valódi igazságtalanságokat és visszaéléseket. 

Kövér László kezét elengedve ezt már Pintér Sándornak címzi, és kéri a könyve azonnali befóliázását. Hogy biztosra menjen a jó ügy érdekében, még történelmet is úgy hamisít, hogy Tarantino és a Becstelen brigantyk is megirigyelnék. A történetben megjelenő leszbikus szerelemért és az ezáltal meg nem született gyermekért nem csak Kertész Imre lenne hálás, hanem az egész vérzivataros huszadik század és a ma élő, jóérzésű emberek is.

A NER-esek bicskáját azzal nyitogatja tovább, hogy nőként arra vetemedik, hogy több ízben is „megszakérti” a focit és arra is rámutat, hogy mennyi párhuzam vonható a toxikus maszkulinitásban szenvedő drukkerek és a homoszexualitás között. 

A kötet szépen variálja a magánéleti, össztársadalmi és a közéleti szembenézéseket és szembesítéseket, miközben szórakoztató és fogyasztható arányban keveri a valóságot a fikcióval.

Egyik pillanatban még az évszázadok alatt megcsömörlött Ádám és Éva próbál a szexuálpszichológusnak felcsapott Nyúltól tanácsot kérni, ő pedig töviről-hegyire végigveszi a nyitott házasságtól, a swingerezésen át, a situationshipig az összes lehetséges ma ismert párkapcsolati formát, hogy a végén megállapítsuk: a nemek közti egyenjogúság képtelen valódi egyenlőséget szülni. Majd pár fejezettel később Pottyondy a hálószobákról a harcmezőkre vált. Az igazi háborús vészhelyzetre, amibe a közben királlyá koronázott Orbán Viktor vezetett minket. Ebben a disztópiában az lett az eredménye a nagy szuverenitásnak és a békéről hadoválásnak, hogy már annak is örülni kell, hogy még magyarul beszélhetünk a saját hazánkban.

A szövegek nem csak hangulatukban és témáikban nagyon eltérőek

Bizony minőségükben is különbözők. Az utolsó két fejezet viszont abszolút csúcsponttá válik közéleti és magánéleti vonatkozásban is – a kettő pedig bár látszólag nem kapcsolódik össze, mégis összefüggő, erős képekben mutatja meg, hogy mit hozunk magunkkal a múlt századból és mik azok a működések, amiket nem sikerült magunk mögött hagyni.

A nyolcvan éves, lekurvázott, zsidó Babus néni és a horthysta nagypapa története a bőrünk alá mászik, ahogy a változás lehetőségét magában hordozó influenszertüntetés leírásától is lúdbőrözik az ember. 

Pottyondy Edina érzelmi és intellektuális hullámvasútjára szinte fel sem kell ülnünk, már elég régóta rajta vagyunk. A szerző csak segít észrevenni azokat a pillanatokat, amikor esélyünk van fentről körülnézni és jobban rálátni, hogy miben élünk, hogy mikor kéne ordítanunk, de annak is hagy némi teret, hogy minden nehézség ellenére csak simán jól érezzük magunkat. Ebben a vidámparkban pedig szerencsére maga a könyv írója lehet a legfelszabadultabb. Nem kell attól tartania, hogy internetes gyűlölködők, hirdetők, vagy a mesterséges intelligencia bármiben is korlátozná, felfüggesztené, vagy eltörölné a gondolatait. Saját kénye-kedve szerint sértheti meg az irodalom, a társadalom és a hagyományosan elvárt női lét normáit.

Rezek Bori