„Az öltözködésünk erősen tükrözi az aktuális lelkiállapotunkat” – Ismerjétek meg Sipos Viktória stylistot!

–

Az ösztönösen jó stílus családi örökség

Sipos Viktória gyerekkora óta rajong a ruhákért, a stílust pedig szinte az anyatejjel szívta magába. „Nagyon jól öltözött felmenőim vannak, főleg női fronton, de a dédnagyapám is ikonikus alakként van jelen a családi legendáriumban” – meséli. Abba, milyen műgonddal készülnek a ruhák, már kiskorában bepillantást nyert: sokat ült a nagymamája és az anyukája mellett a varrógépnél, ilyenkor pedig nemcsak ő, hanem sokszor a babái is egy-egy új darabbal gazdagodtak.

Azt mondja, ha ruhákról van szó, mindig tudta, mit akar, azt pedig, hogy a jó megjelenés mennyire fontos, szinte alaptételként hozza otthonról. A Sipos lányok ízlését jól ismerték a székesfehérvári üzletekben is, ahonnan származnak, így Viki azt is örömmel idézi fel, amikor annak idején úgy üzentek az édesanyjának, ha épp érkezett egy-egy olyan különlegesebb darab, ami a boltosok szerint hozzájuk passzol.

Azt, hogy az öltözködés fontos önkifejezési eszköz, már egész korán megtapasztalta tehát, és mivel meg is kapta benne a kellő teret, soha nem voltak extrém lázadásai a ruházkodásban. Bár talán a meglehetősen szürke hazai utcaképben az ő színes és élénk ruhatára már önmagában is lázadásnak számít.

Ahhoz öltözni, hogy túléljem a napot egy csecsemővel

Viki ruhatára a kisgyerekes időszakban kezdett el kinyílni, színesedni és felszabadulni – akkor, amikor végre nem a munkahelyéhez, egy szerephez kellett felöltözni, hanem éppen úgy, ahogy az belőle fakadt.

„Úgy, hogy túléljem a napot egy csecsemővel, úgy, hogy ebben az új identitásban, az anyaságban is megőrizzek valamit a régi Vikiből, és megtaláljam a saját örömömet. És úgy, hogy a ruháimmal kommunikálni tudjak akkor is a külvilággal, amikor a kisgyerekes lét meglehetősen beszűkült mindennapjait élem. Nagyon nehéz volt számomra a szülés utáni időszak, sok-sok mindenen keresztülmentem, és valahogy az öltözködéssel sikerült visszatalálni magamhoz. Ebben a ruháknak, a színeknek nagyon nagy szerepe volt.”

Önmaga és a női identitása megőrzése, valamint kifejezése az anyaságban – ezzel a tudat alatti motivációval indult el Viki először a szín- majd a stílustanácsadási tanulmányok irányába. Annak ellenére, hogy zsigeri módon nyúlt jól az egyes darabokhoz már akkor is, nem gondolta, hogy ez az adottsága egy idő után akár a megélhetését is jelentheti. „Egyáltalán nem ilyen pályára készültem, művelődésszervezőként végeztem, és olyan ismert kulturális intézményeknél dolgoztam rendezvényszervezőként, mint a Rózsavölgyi Szalon és a Magyar Állami Operaház. Már a munkahelyeimen is általában hozzám pattantak be a divattal kapcsolatos kérdések, projektek vagy azok a feladatok, amikor sürgősen ruhát kellett szerezni a fellépőnek vagy a moderátornak, a változást azonban a Covid-időszak és az anyaság hozta el.”

Újratervezés

Vikiék az első kisfiuk megszületése után, még a lezárások előtt visszaköltöztek Székesfehérvárra, ahol a kisgyerekes anyák mindennapjait élte. A babázás mellett a rendezvényszervezői tapasztalataira támaszkodva elindította a fővárosban népszerű baba-mama dizájnvásár, a Pici Piac fehérvári kistestvérét. „A piacon sok inspiráló, vállalkozó édesanyával találkoztam, akik a munkájuk során a kreativitásukat élik ki, azt kamatoztatják. Én is hasonlóra vágytam. Amikor felmerült, hogy visszamegyek dolgozni, tudtam, hogy nem fogok tudni bejárni Pestre egy két és féléves mellett – egy idő után így elbúcsúztam az Operától.”

Sipos Viki a Covid-időszak alatt már elindította az Instagram-oldalát, ahol az aktuális szettjeit mutatta be, szerepelt modellként fotózáson, és egyre többen kértek tőle öltözködési tanácsokat. A második fiuk születése után pedig beiratkozott egy színtanácsadói képzésre, hogy az ösztönös tehetség mellé a szakmai hátteret is hozzátegye.

„Addigra ugyanis rájöttem, hogy ami nekem zsigerből jön – akár az, hogy össze tudok rakni egy-egy szettet és másnak is tanácsot tudok adni ebben –, az nem mindenki számára magától értetődő, természetes dolog.”

Az Instagram-profilján megörökített öltözékei miatt egyre több nő kereste fel, akik abban kértek tőle segítséget, hogy a gardróbjukban már meglévő darabokból segítsen hozzájuk illő szetteket válogatni. „Nagyon jól éreztem magam ebben, és hatalmas felismerés volt, hogy ami számomra automatikusan adta magát, arra az, aki segítséget kért, nem is gondolt soha.” Vikiben is egyre inkább elkezdett tudatosodni, hogy van szeme a dologhoz, az élmények alapján pedig meg is született az első szolgáltatása, a Gardróbturi. „Megnézzük, mit mivel lehet kombinálni, és van-e valamiféle űr a kliens gardróbjában, amit egy-egy darabbal fel kell tölteni a jobb kombinálhatóság érdekében” – meséli a szolgáltatás lényegét.

Azt mondja, hosszú idő volt kimondani, hogy van tehetsége a stílustanácsadáshoz, és elfogadni: attól, hogy ez egy belőle fakadó tudás, még releváns – nem baj, hogy nem az egyetemen tanulta. „És az sem baj, hogy a társadalom szemében az öltözködés egy felszínesnek tartott dolog, amíg minden alkalommal megtapasztalom, hogy nőknek segítek vele.” Ebben a munkában ugyanis Viki ugyanazt a fajta missziót találta meg, amit annak idején kulturális területen: hogy másoknak élményt, jó érzést okoz, hogy segít nekik boldogabbnak érezni magukat.

Az öltözködés szavak nélküli kommunikáció, ami leképezi az elakadásainkat is

Az, hogyan érezzük magunkat lelkileg, esetleg van-e valami olyan elakadás az életünkben, ami az egész személyiségünkre kihat, jól tetten érhető az öltözködésünkben is.

„Egy-egy nagyobb változás a ruhatárunkon keresztül is lekövethető, szépen látszik, hogy valaki épp hol tart, miben van az életében. Sosem véletlen, hogy épp mihez nyúlunk a szekrényünkben – ez mind szavak nélküli kommunikáció” – mondja.

De Viki szerint ugyanígy a hozott családi minták, vagy akár azok a mérgező mondatok, amiket gyerekkorunkban kaptunk a testünkkel kapcsolatban is rányomhatják a bélyeget a megjelenésünkre. „Két fiam van, és nagyon tudatosan ügyelek rá, hogyan kommunikálok magamról: arra, hogy a tükörbe nézve ne becsméreljem, ne szidjam magam, és így ne csak az egészséges énképüket alapozzam meg, hanem azt is, hogy majd milyen szemmel néznek a nőkre.”

Amikor arról kérdezem, mikor jön el az a pont, amikor már „bele lehet nyúlni” az adott ember öltözködésébe, azt válaszolja: akkor, amikor megérett rá, ott tart a belső folyamataiban, hogy kinyíljon – akár a színek, akár másféle darabok felé. „Az anyasággal bennem is valami hasonló történt: kinyíltam az új dolgok, új kapuk felé, és így egy részem felszabadult. Élveztem, hogy kitalálhatom: ha nem vehetem fel a magas sarkút már mindennap, akkor helyette mi lehet az, amiben csinosnak érzem magam – hogy mondjuk akkor felveszek egy csillogós zoknit vagy feldobok egy rúzst, hogy jobban érezzem magam a bőrömben. Ezeket az eszközöket az ember képes megtalálni, ha belül is ott tart már.”

Miben érzem magam jól? Miben érzem magam önazonosan?

Sipos Vikihez általában édesanyák járnak, ő pedig missziójának tartja, hogy visszaadjon nekik valamennyit abból az önszeretetből, amit a hozzánk passzoló ruhák tudnak nyújtani. „Bár evolúciós késztetésünk, hogy egy falkához tartozzunk, és beilleszkedjünk a közösségbe, fontosnak tartom megerősíteni a hozzám forduló anyákat – és minden vendégemet – abban, hogy ne hasonlítgassák másokhoz magukat.

Különbözőek vagyunk, de mindenkiben van szépség, és vannak olyan értékek, amiket a megjelenéssel hangsúlyozni lehet. A ruhákkal kiemelhetjük a számunkra tetsző részleteket, és el is rejthetjük azt, amivel nem vagyunk elégedettek. De mindig tartsuk szem előtt, hogy ebben a folyamatban senkinek nem kell megfelelni, csak annak, ami belül van.”

Emellett azt is fontosnak tartja tudatosítani, hogy az öltözködés játék, és semmi sem szentírás benne – a lényeg, hogy mi jól és önazonosan érezzük magunkat és a saját kedvünkre formáljuk azokat az eszközöket, információkat, amiket a stílus- vagy színtanácsadás alkalmával elsajátítottunk. „Ebbe pedig az is belefér, hogy egyik nap hercegkisasszonynak öltözz, a másik nap olyan harcos szuperhősnek, mint Batman. Lehetünk sokfélék és sokszínűek, mert szerepünk és kapcsolatunk is sokféle van, és mindenhol más a dinamika – ehhez alkalmazkodunk a ruhánkkal is.”

Számos módszer van ma már, amivel a szakemberek dolgoznak, az interneten fellelhető leegyszerűsített, tipizáló besorolásoktól azonban Viki mindenkit óva int. Az önazonos öltözködés kialakítása ugyanis jóval többről szól, mint meghatározni, hogy valaki homokóra vagy körte alkatú-e.

„Ez elsősorban az önmagunkkal való találkozásról szól. Üljünk le, nézzünk bele a tükörbe, és gondoljuk végig: mit szeretünk magunkon, és min szeretnénk változtatni? És amin nem tudunk, azt vajon segítséggel el tudjuk fogadni? Amit pedig szeretünk magunkon, azt hogyan tudjuk jobban hangsúlyozni? És mindehhez mennyire megfelelő a ruhatárunk? Miben érezzük magunkat jól és önazonosan? Mit szeretnénk kihozni magunkból? Ezek mind lényeges kérdések, és jó tudatosítani őket, ezt a tudást pedig a mindennapjainkba építve használni. És ahogy már korábban említettem: minden test más, minden lélek más – fontos, hogy ez a kettő találkozzon.”

Hogyan válasszunk szakembert?

Mivel ma már egyre többen foglalkoznak stílus- és színtanácsadással, a nekünk megfelelő szakember kiválasztása némi utánjárást és tudatosságot igényel. Sipos Viktória szerint ebben a folyamatban két szempontot érdemes szem előtt tartani, és ezek mindegyike valahol az önismerettel függ össze.

„Az öltözködés nagyon erősen tükrözi az aktuális élethelyzetünket és lelkiállapotunkat. Ha valaki már a tanácsadás eleji beszélgetés során elsírja magát, ott valami olyan elakadás lehet a mélyben, amit a ruhatára újraformálása nem fog tudni megoldani. Ez az én kompetenciámon túlmutat, amit szoktam is jelezni a kliensnek, ahogy azt is, akkor érdemes visszatérnie, ha sikerült kialakítani egyfajta egyensúlyi állapotot, amiből már lehet önazonosan és jól építkezni.

A másik pedig, hogy olyan tanácsadót érdemes választani, aki szimpatikus, akinek a személyisége közel áll hozzánk. A szolgáltatók már aktívan jelen vannak a közösségi médiában, sok tartalmat gyártanak, így könnyen ízelítőt kaphatunk belőle, ki milyen, mit képvisel. Engem például általában nem azok választanak, akik visszafogottan szeretnek öltözködni (nevet).”

De azt is jó tudni, hogy mit várunk a tanácsadástól: azt szeretnénk, ha valaki pontosan megmondaná és megmutatná, mi áll jól, vagy csak támpontokat adna és hagyna minket gondolkodni? Arra van szükségünk, hogy megfejtsük a színeinket, vagy inkább a szekrényünket kellene átnézni, és a már meglévő ruháinkat más perspektívába helyezni, esetleg a megváltozott élethelyzetünkre igazítani? De ez csak néhány a rengeteg szempont közül.

Sipos Viktória hisz a vonzás törvényében e tekintetben, és fontosnak is tartja, hogy tanácsadó és kliense jól kapcsolódjanak egymással, hiszen a munka így lesz gyümölcsöző, a szolgáltató így tud ráérezni arra, mit is szeretne valójában a vendége – még akkor is, ha ezt ő maga nem is tudja pontosan megfogalmazni.

Ez elmondása szerint fontosabb, mint az adott módszer, amivel valaki dolgozik. Egy stylist, stílustanácsadó munkája ugyanis bizalmi viszony, és sokkal érzékenyebb, mint azt az emberek elsőre gondolnák. Azonban, ha a kapcsolódás megszületik, a közös munka eredménye egy sokkal önazonosabb megjelenés lehet.  

Filákovity Radojka