–

Ha lehunyom a szemem és alaposan koncentrálok, máig hallom a vendégség hangjait, ahogy átszűrődnek a falakon a kaposvári nappalinkból a gyerekszobába. A szüleim igazi társasági emberek voltak, rendszeresen jöttek hozzájuk kollégák, barátok, gyerekekkel vagy nélkülük, röpködtek a sztorik, mentek a nagy röhögések, poharazgattak, jókat ettek, és a végén, ha igazán belelendültek, akkor előkerült a lemezjátszó. Ők voltak azok a pedagógusok, akiknél a szerenád zárult (létezik még ez a szokás, amikor az érettségiző osztály végiglátogatja a tanárait, hogy énekeljen nekik?). Szóval, gyerekkoromban két dolgot megtanultam: 1. egy buli tompa morajlásával a fülemben elaludni; 2. azt, hogy vendéget látni jó.

Anyukám a csúcson hagyta abba az életet, így nem tudom, milyen vendéglátó lenne ma, 72 évesen, de apu evolúcióját végigkövettem. Amikor meglátogatjuk (nem csak mi, bárki), a mai napig végigkérdezi, hogy mit kívánunk, ki mit szeretne enni. Az új idők új szeleit is befogta; megtanulta, hogy van gluténérzékenység, mások a tejtermékeket nem bírják, és a családban van olyan is, akinek az inzulinrezisztenciája miatt a szénhidrátokkal van különleges kapcsolata. Itt fontos említeni, hogy senki nem várja el tőle, hogy mindenkinek külön vásároljon és főzzön, az érintettek hozzák a saját speciális hozzávalóikat. De apunak fontos, hogy mindenki számára legyen valami, amit ő adhat hozzá a fogyasztásához. Legalább egy saláta. 

Ezzel együtt pár éve észrevettem, hogy a nagy családi vendégjárás már megterheli, és nemcsak a fizikumát, hanem az idegrendszerét is. Így aztán kitaláltam, hogy a legfontosabb alkalmakkor jöjjön mindenki hozzánk. A karácsonnyal kezdtük, és ma már le merem írni, hogy ebből szándékból az elmúlt három évben új családi hagyomány nőtt ki, amit apu nemcsak hogy elfogadott, hanem nagyon vár is. Én pedig élvezem, még akkor is, ha, lássuk be, vendéget látni elég nagy meló. De valahogy akkor a legjobb az élet, amikor mindenki ott van körülöttem; kicsi gyerekek, kamaszok, szülők, fiatal felnőttek meg a párjaik, középkorúak és idősebbek, meg a kutya.

Mindenki beszél, alig férünk el az asztal körül, és közben ránk sötétedik, hó nincs, de a veranda ablakain így is jó kinézni, egy pillanatra lehunyni a szemem és hallgatni a vendégség morajlását. Olyankor gyerekkor van, és biztonság.

És, ha már én avanzsáltam a családunk vendéglátós kötőszövetévé, arra gondoltam, hogy összeírok néhány szempontot, ami nekem fontos, és talán érdemes figyelembe venni, amikor vendégségbe készülsz. Ilyentájt mindenki többet jár át rokonokhoz, barátokhoz, hátha hasznos lesz. Nem előírás mindez, mert nyilván azt csinálsz a saját életedben, a saját társaságodban, a saját meghívásaiddal, amit akarsz. Inkább olvasd úgy, mint egy tapasztalati alapú cheklistet, amiről kiválogathatod magadnak azt, ami hasznos pont, de lehet folytatni is, ha akarod. 

Számomra akkor vagy jó vendég, ha a következő tíz pontot betartod:

1. Eljössz és jelen vagy

Ha valamiért fontos, hogy a telefonod veled legyen végig, és időről időre csekkold, az belefér. De az nem esik jól, ha pörgeted az Instát az asztalnál és látványosan kivonod magad a társaságból. Legyél velünk, engedd bele magad, figyelj a többiekre, semmi fontosról nem maradsz le az alatt a néhány óra alatt, ígérem.

2. Ha nem jössz el, akkor időben szólj, tehát amint kiderül, hogy közbejött valami

Én bírom az őszinteséget, szóval teljesen oké indok az is, hogy „figyelj, nem vagyok társasági hangulatban, halasszuk el, kérlek”.

Betegséggel nem viccelünk, nem kell kitalálni valami nyavalyát csak azért, hogy elfogadjam: nem jössz, mert most nem oké.

Megértem. Nálam is előfordul. (És ha hazudsz, azt úgyis tudom.)

3. Nem érkezel előbb és nem késel egy órát

20-30 perccel előbb érkezni a vendégségbe nagy kicseszés a vendéglátóddal. Én például akkor szoktam zuhanyozni és átöltözni. De van, hogy még derékig a sütőben találsz. Ami a késést illeti, én tényleg próbálok nem a saját kényszerességemből kiindulni, és megértően, elfogadóan viszonyulni másoknak az enyémtől eltérő time-managementje iránt, de azért mindennek van határa. Nekem max. fél óra fér bele, utána elkezdek tikkelni. Az pedig alap, hogy küldesz egy rövid üzenetet, hogy „bocs, késem egy kicsit, ekkor és ekkor érkezem”. 

4. Ha felajánlod, hogy odajössz előbb segíteni, és ezt elfogadnom, akkor légyszi, gyere, és segíts

Mármint, én tényleg nagyon örülök a társaságodnak, de ha arra fut ki a dolog, hogy készülődés közben még a poharad újratöltésére is figyeljek, miközben te szép lassan (vagy gyorsan) bekarmolsz, mire a többiek megérkeznek, az nálam nem meríti ki a segítség fogalmát.

5. Jólesik, ha hozol nekem valami apróságot, de nem várom ezt tőled

Főleg nem vágott virágot, amivel aztán dolgom is van, és még el is hervad pár nap múlva. Ha eszedbe jut valami személyes, kedves apróság, esetleg egy desszerttel hozzájárulnál a vacsorához, annak örülni fogok, de ne stresszelj ezen és ne költsd feleslegesen a pénzed.

Tudom, hogy mit mond a protokoll az üres kézzel való érkezésről, de nekem ez tényleg nem fontos. Gyere el, és legyél ott. Az elég lesz.

És ha már protokoll: számomra van fontosabb az illemszabályoknál.

6. Az, hogy nem játszod meg magad nálam

Hitelesen képviseled azt, amiben éppen vagy, de közben tiszteled a többieket és az érzéseiket. Ha nehéz időszakot élsz meg, akkor hozd azt, ha kicsattanó jókedved van, akkor pedig azt – vagy bármit a kettő között, ami igazi. Nem kell, hogy szerepelj. És az is fontos, hogy ugyanezt fogadd el másoktól; légy nyitott a hangulatukra és érzéseikre, figyelj arra, amit mondanak és mutatnak magukból, legyen annyi önuralmad, hogy nem csak és kizárólag rólad szól minden. 

7. Ne csak az érzéseit tiszteld a többieknek, hanem a véleményét is

Van olyan nagyon közeli barátom, aki irtó nehezen viseli, ha a vendégei nem értenek egyet egymással. Volt, hogy engem is felhívott másnap, hogy megkérdezze, jól vagyok-e azok után, hogy a férjével előző este egy közéleti kérdésben vitáztunk, mire mondtam neki, hogy ez volt az est egyik fénypontja számomra. Igazán frissítő érzés volt az a bizonyos tiszteletteli eszmecsere, amelynek során megismertük és meg is értettük egymás álláspontját, majd miután megbeszéltük, hogy bizonyos kérdésekben mi ketten valószínűleg sosem fogunk egy követ fújni, nevetve folytattuk más témával a beszélgetést.

Na, nálam nincsenek nehéz érzések ha vita van, sőt. Örülök, hogy az otthonom és a terített asztalom olyan biztonságos tér, ahol egymást szeretve lehet egyet nem érteni.

Egy alapszabály van, ami a vitákra is vonatkozik: ne bántsd a másikat.

8. És még egy kérés a tisztelettel kapcsolatban: a jó vendég tiszteli a magánszférámat

Ezen a téren, bevallom, nem tudok toleráns lenni. Attól, hogy meghívlak ide, még nem oké, ha belenézel a fiókjaimba (megtörtént) vagy megjegyzéseket teszel a hűtőszekrényre mágnesezett képeinkre (ez is megtörtént), esetleg le is fotózod őket a telefonoddal (és ez is). Az otthonom nemcsak neked, hanem nekem és a családomnak is biztonságos tér, örülök, ha itt vagy, de ha visszaélsz vele, legközelebb nem hívlak. 

9. Vedd észre magad, és menj haza, amikor vége a bulinak

Szerintem minden vendégségnek van egy élettani végpontja. Kellő érzelmi intelligenciával megérzed magadtól vagy észleled a jeleket. Én amúgy nem vagyok szívbajos, ha elfáradt a társaság, vagy végérvényesen leült a buli, esetleg belőlem szivárgott el az utolsó utáni joule tartalékenergia is, akkor kedvesen, de határozottan szólni szoktam, valahogy így: „Köszönöm, hogy jöttetek, lassan zárjuk a bulit, kér még valaki valamit?” Ezen a ponton jólesik, ha felajánlod a segítségedet az elpakolásban. Nem igénylem, hogy maradj és nagytakaríts, de a szennyes edények, poharak, üvegek kihordásával már sokat dobsz a záróhangulatomon; ne felejtsd el, hogy a vendéglátódnak a távozásoddal kezdődik a második műszak. Itt jegyzem meg, hogy

pontosan tudjuk, hogy kik azok, akik mindig, de tényleg mindig úgy időzítik a távozásukat, hogy még pont megelőzik a végehullámot, így megússzák a pakolást,

legyen szó itthoni vendégségről vagy céges karácsonyról, családról, barátokról vagy kollégákról… szerintem ez egy embertípus. 

10. A vendégség másnap ér véget (igazából)

Az utolsó pont nem kötelező kör (mondjuk, az előző kilenc sem az), de nagyon jólesik: másnap egy rövid telefonhívás vagy üzenet. Nem kell csicsázni, elég annyi, hogy kösz. Ez a szó csodákra képes. 

Egy repülőkatasztrófa, négy túlélő gyerek, és a dzsungel – Berg Judit igaz történetből írta új mesekönyvét

WMN Ünnp – 2024. november 29. – BG

Jól látod, hogy a tíz pontomba nem fért bele a téma, aminél zajosabb darázsfészek talán nem is létezik, ha vendégségről van szó. Az étkezés! Hiszen a terített asztalnál vagyunk képesek csak igazán bántani egymást! Az az igazság, hogy a tányér fölötti ádáz csaták külön cikket érdemelnek, amit Kurucz Adri kollégám már meg is írt. Érdemes elolvasni: ITT!

D. Tóth Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / miniseries