Biztos, hogy azt még megeszed? – Így kezelhetők a mérgező mondatok az asztalnál

–

Elkezdődött a karácsonyi összejövetelek időszaka, amely sokak számára szorongást is hoz, nem csak örömet. Tulajdonképpen mindenki kerülhet, és olykor kerül is terített asztalnál kellemetlen helyzetbe, aki vendégségbe megy vagy vendéget fogad.

A „foodshaming”: az étkezési szokások miatti megszégyenítés

Miközben egyre többet beszélünk egészséges életmódról, „helyes” (helyesnek vélt) táplálkozásról és fenntartható étkezési szokásokról, a foodshamingről jóval kevesebb szó esik. Pedig óriási hatással lehet az emberek mentális és érzelmi jóllétére. A bírálatok bűntudatot, szégyenérzetet és önbizalomhiányt okozhatnak. Azok, akiket gyakran ér ilyen jellegű támadás, hajlamosabbak étkezési rendellenességek kialakulására, például anorexiára vagy bulimiára.

A „foodshaming” jóval komplexebb jelenség annál, mint első hallásra gondolnánk. Alapvető megnyilvánulási formái a következők:

• Étrend miatti megszégyenítés: például amikor a vegetáriánusokat vagy a vegánokat bírálják amiatt, hogy „furcsa” vagy „nem elég tápláló” ételeket fogyasztanak. De fordítva is működhet: amikor a húsevőket vonják felelősségre nyilvánosan etikai vagy környezetvédelmi érvek mentén.
• Az elfogyasztott mennyiség miatti bírálat: az embereket gyakran megszégyenítik, ha mások szerint túl sokat vagy túl keveset esznek. Ez sokszor összekapcsolódik a testsúlyukkal kapcsolatos bírálattal.
• Étkezési szokások miatti megszégyenítés: sokszor kritizálják azokat, akik szokatlan, más kultúrákból származó ételeket fogyasztanak.

Gyakran még csak nem is a rossz szándék okán osztogat valaki másoknak mérgező megjegyzéseket, csak nem gondolja át, milyen érzéseket kelthet a másik emberben egy-egy ártalmatlannak gondolt közlés.

Ismerjük fel az ilyen helyzeteket, akkor is, ha a családi diskurzus részei hosszú idő óta! Íme, a leggyakoribb forgatókönyvek, mondatok:  

1. „Hogy lefogytál! De jól nézel ki!”

Tételezzük fel a legjobb szándékot: dicséretnek szánt közlésről van szó. De nézzünk a mélyére! „Lefogytál, most csinos vagy, ergo régebben szarul néztél ki.”

Könnyen lehet, hogy aki a „bókot” kapja, így fogja értelmezni. Nem tudhatjuk. Ahogyan azt sem, életmódváltás áll-e a fogyás hátterében vagy valamilyen betegség, kezelés, étkezési zavar.

Ugyanez a helyzet fordított esetben: ha valaki meghízott az utóbbi időben. SOHA nem tudhatjuk, miben van a másik épp, ha nem mondja el. Ezért a testre, alkatra tett megjegyzések akkor is kerülendők, ha a kedvesség hívja elő őket, mert kiszámíthatatlan, miként hatnak a másikra. Keressünk valami más témát inkább, amiről beszélgethetünk. Ha pedig minket támadnak le efféle, rossz érzéseket keltő mondatokkal, akkor nem kötelező mosolyogva, jókislányként, -kisfiúként válaszolni.

Ér azt mondani, hogy „Nem szeretnék a testemről/a súlyomról beszélni. Ezt nagyon személyes dolognak érzem.” Vagy: „Kérlek, ne tegyél megjegyzéseket a testemre, kényelmetlenül érzem magam tőle”. Az is működhet, ha figyelmen kívül hagyjuk a megjegyzést, és témát válunk – vagy beszélgetőtársat.

2. „Azt még biztos megeszed?/ Miért eszel ilyen keveset?”

Ezt a forgatókönyvet nincs olyan ember, aki ne ismerné. Gyerekkorunk óta hallgatjuk, hogy miért eszünk ilyen keveset/sokat. A magyar hagyományok része a tukmálás, a kínálás elutasítása sok családban sértődéshez vezet. Ugyanakkor sokan meg amiatt szégyenülnek meg az asztalnál, mert valaki folyton figyelmezteti őket arra, hogy egyenek kevesebbet, mert fogyniuk kellene, illetve nehogy meghízzanak.

Pironkodás és önostorozás helyett érdemes visszafordítani a fegyvert és rákérdezni: „Miért mondod ezt nekem?” Vagy: „Köszönöm, hogy aggódsz értem, de a testemről/ étkezési szokásaimról nem szeretnék beszélgetni”.

3. „Mi ez a hülyeség már megint? Tényleg nem eszel húst?”

Nem könnyű vendégségbe menni azoknak, akik valamilyen okból speciális diétát követnek, vagy úgy döntenek, bizonyos élelmiszereket nem fogyasztanak. Sokszor futnak bele ingerült értetlenkedésbe, gúnyos megjegyzésekbe, homlokráncolásba, sőt, a szabotázs információhiánnyal párosulva például bizonyos allergiák esetében életveszélyes is lehet.

A vendégség előtt fontos beszélgetni arról a házigazdával (és akár a vendégekkel is), hogy bizonyos ételek számunkra tiltólistásak. Figyelmes gesztus felajánlani, hozunk magunknak ételt, hogy ne kelljen kétfélét főzni. Ugyanakkor szégyenkeznünk sem kell azért, mert nem esszük azt, amit a többiek. És nem kell eltűrnünk, hogy mások élcelődjenek azon, hogy nem iszunk alkoholt, nem eszünk húst, állati eredetű ételt vagy cukros desszertet, bármit.

Ha házigazdák vagyunk, iránymutató, hogyan viselkedünk, tehát érdemes úgy alakítani a diskurzust, hogy az egymás ételpreferenciái ne legyenek téma. Értsd: ne vitatkozzunk valaki feje fölött arról, hogy az az étrend, amit követ, hasznos-e, vagy sem.

Ne akarjunk önjelölt táplálkozási tanácsadóként felvilágosítást adni arról, miért kellene ezt vagy azt ennie mégis, és mitől tartózkodjon. Az ő teste, az ő diétája, ezt tiszteletben kell tartani! Lapozzunk!

4. „Hol vetted ezt a húst? Gondolom, nem a piacon?”

Az ember úgy képzeli az eszményi karácsonyi asztalt, hogy roskadozik a házi készítésű finomságoktól, a nagymama süti a bejglit, a kalácsot, a halászléhez valamelyik férfirokon fogta ki a pontyot, és az ünnepi vacsorához minden családtag hozzájárul valamilyen pompás étellel, amit maga dobott össze röpke néhány nap alatt. Nagy versengés tud kialakulni mind a beszerzési forrást, mind a receptúrát illetően. Ki hol veszi, ki hogy készíti a mit, ki mennyit dekkolt a konyhában.

A terülj-terülj, asztalkámon aztán – szeretet ünnepe ide vagy oda –, gyakran landolnak epés megjegyzések, mélyet karmoló kritikák. Például azzal kapcsolatban, ki hogyan készíti a pulykasültet gesztenyével, és miért nem másként? Aki pedig nem süt, főz, mert nem maradt ideje rá az ünnep előtt, vagy nincs lehetősége, kedve, indíttatása a konyhában serénykedni, az sokszor érzi úgy, hogy szégyenkeznie kell. Pedig nem a sütéssel eltöltött órák számán fog múlni a harmónia, és ezt a szíve mélyén mindenki tudja.

Miért is ne lehetne karácsony a karácsony boltban vásárolt sütemény vagy hozatott étel mellett? Miért lenne kötelező bármi is? Az ünnep mindenkié, és annyiféle lehet, ahányfélék vagyunk. Ne akarjuk jobban tudni másnál, mi a jó neki. Karácsonykor sem.

Utóirat: Ha vendégségbe megyünk, nem gond, ha nem saját kezűleg készítünk valamilyen finomságot az ünnepi asztalra, de azért érdemes persze megkérdezni a háziakat, mit vigyünk (a boltból), mivel tudnánk kiegészíteni a menüt, és megköszönni a fáradozásukat. 

És végezetül gyors tippek, ha tartasz az ételekkel kapcsolatos megszégyenítéstől:  

• Gondold át, milyen megjegyzésekre számíthatsz a rokonoktól, és tárazz be előre néhány választ. Például, ha valaki tutira rád pirít: „Biztos, hogy megeszed azt a második szelet tortát?”, azt válaszolhatod neki pókerarccal: „Igen, mert nagyon finom, és ma különleges alkalom van.”
• Húzz határokat! Ne félj jelezni, ha egy megjegyzés kellemetlen számodra. Mondd nyugodtan: „Köszönöm az aggodalmadat, de jól érzem magam a döntésemmel kapcsolatban.”
• Tereld el a témát! Ha nem szeretnél konfrontálódni, kanyarítsd a beszélgetést más irányba. Például: „Ez a sütemény olyan, amilyet a nagymamám készített régen. Mi a trükkje?” 
  Hol töltenéd a karácsonyt? És hol fogsz ünnepelni mégis? – Külföldön élő magyarok történetei

  WMN Ünnp – 2024. december 3. – HV
• Légy őszinte! Ha hozzád közel álló személy tesz kellemetlen megjegyzést, oszd meg vele az érzéseidet. Mondd el, hogy az ilyen kommentek hogyan hatnak rád, és kérd meg, hogy tartózkodjon tőlük a jövőben.
• Ne feledd: az, hogy mit és mennyit eszel, kizárólag rád tartozik. Bízz a saját ítélőképességedben, és ne hagyd, hogy mások véleménye befolyásolja az ünnepi élvezeteidet.
• Olvasd el a témában D.Tóth Kriszta vendégvárós cikkét, abban is sok hasznos infót találsz!

Kurucz Adrienn