„A zaklatás a mentális betegségek egy formája” – valós abúzustörténet a Szarvasbébi című sorozat alapja

–

Reményvesztettségből a pokol legmélyebb bugyraiba

Donny Dunn élete nem kifejezetten hangos a sikerektől (pedig másra sem vágyik), egy pubban dolgozik a Sohóban, a volt barátnője édesanyjánál kérózik, és próbál befutni mint stand-up előadó, ám körülbelül akkora elismerés fogadja a fellépésein, mint a januári adóemeléseket, és a közönsége létszáma is javarészt alulról súrolja a kettőt. Egyik nap aztán a lagymatag kilátástalanság, ami az életének ezt az időszakát jellemzi, valódi pokollá változik.

Mindez teljesen ártatlanul kezdődik: betéved egy nő a kocsmába, aki nemcsak nagyon le van égve, de ráadásul láthatóan eléggé maga alatt is van, Donny pedig megsajnálja, és meghívja egy csésze teára. Martha (Jessica Gunning) pedig onnantól, mint a bumeráng, vissza-visszatér a kocsmába minden egyes nap, nevet, sztorizik, udvarol, és löki magából a sódert, aminek feltételezhetően a fele sem igaz: sikeres ügyvédi karrierről, befolyásos barátokról esik szó. Donnyt kíváncsisággal vegyes viszolygás fogja el a nő társaságában, miközben azt is be kell ismernie, legalább magának: igenis élvezi Martha figyelmét, kedvére van az a tükörkép, amit a nő szemében magáról lát.

Nem ugyanazt a mozit nézik

Martha ragaszkodása azonban egy idő után elviselhetetlen mértéket ölt, zaklatássá fajul. A végtelenül kellemetlen és zavaró helyzetet az ő szemszögéből is láthatjuk, és így (valamennyire) érthetővé, vagy legalábbis átérezhetővé válik, mi játszódik le benne: Donny flörtölését, játékos ugratását abszolút készpénznek veszi, és szent meggyőződése, hogy ők egy pár. Az ő (sérült lelkületű) olvasatában ennek megfelelően oké az, hogy naponta több tucat e-mailt küld a férfinak, számonkéri, ellenőrizgetni próbálja, vagy hűséges kutyaként ül a lakásával szembeni buszmegállóban – a hideg idő beálltával a saját testi épségét is kockáztatva.

Donny egy darabig elhiszi, hogy képes kézben tartani a dolgokat, ám amikor Martha a szüleire és a volt barátnőjére is rászáll, majd fizikailag is abuzálja az új partnerét, ráébred, hogy sürgősen tennie kell valamit, ha nem akar mindent elveszíteni, ami számára fontos.

Martha ugyanis módszeresen elkezdi szőnyegbombázni Donny életét.

41 071 e-mail, 350 órányi hangüzenetet

A sorozat egyes jeleneteit már önmagában is vérfagyasztó nézni, még úgy is, hogy tulajdonképpen nem történik semmi – de kizárólag a rendőrség szemszögéből –, ugyanis a zaklató nő mindig a törvényesség határain belül marad. Ez egyébként sokat elmond az áldozatokat nem igazán védő jogrendszerről is. Csak hogy egy példát említsek: Donny hiába tesz feljelentést, majd kap távoltartási végzést Martha ellen, a férfi szülei jogilag más kategóriába esnek, ezért amikor őket kezdi el a nő zaklatni, az egész procedúrát kezdhetik elölről. Az ügyeletes rendőr nem is igazán érti először, miért akar feljelentést tenni Donny egy olyan valaki ellen, aki e-maileket küldözget neki, hiszen abban nincsen semmi törvénybe ütköző. 

Belebújni azonban az áldozat, Donny bőrébe, aki egy pillanatra nem érezheti magát biztonságban, soha nem lehet egyedül, mert Martha éjjel-nappal a nyomában jár, vagy más módon érezteti a jelenlétét, mindezt éveken át… iszonytató. Úgy meg pláne, hogy Richard Gadd, a skót komikus, aki a filmet írta, rendezte, és a főszerepet is játssza, a saját történetét meséli el. A személyes sztoriját, amivel a Netflix-sorozat előtt végigturnézta az Edinburgh-i Alternatív Művésztalálkozó és Fesztivált (Edinburgh Festival Fringe) és a londoni West Endet is:

hogyan kapott 41 071 e-mailt, 106 oldalnyi levelet postai úton, 744 tweetet, 46 Facebook-üzenetet, 350 órányi hangüzenetet, altatót, egy gyapjas sapkát, egy pár vadonatúj bokszeralsót és egy plüssrénszarvast a zaklatójától,

aki elől soha, sehol nem lehetett biztonságban. (Ami a címet és a plüssállatot illeti: a filmből az derül ki, Marthát a gyerekkori kedvencére, egy bébirénszarvasra emlékeztette Gadd/Dunn ábrázata.) 

Végigélni reflektorfényben az abúzusodat

Már ez, a megéléseinek nagyközönség előtt való feltárása önmagában szerintem hatalmas bátorságra vall. Gadd ugyanis nemcsak azt meséli el, hogyan élte meg azt az egyre gyorsabban eszkalálódó rémálmot, amit Martha zaklatása jelentett, de idővel a saját hátterére is fény derül: megtudhatjuk, miért lett alkalmas áldozata az abúzusnak.

Gadd ugyanis nem először szenvedett el módszeres bántalmazást, a mentora hosszú időn keresztül kihasználta, bedrogozta és megerőszakolta.

Az őt ért sérüléseket pedig inkább eltemette, ráhányva a sajgó sebre még több fizikai és lelki bántást, futó, méltatlan és diszfunkcionális kapcsolatokat, kocsmák vécéjében megejtett gyors keféléseket fűvel és fával, míg a végén teljesen kiégett, és már nem érzett semmit.

„Olyan dolgokról beszélni, amelyek valósak, fárasztó. Mert sebezhető vagyok, néhány rész pedig még mindig fáj, és néhány rész még mindig kínosnak és rendetlennek tűnik” – nyilatkozta. Valóban: ha valaha voltál bántalmazás áldozata, tudhatod, mennyire fájdalmas, emberpróbáló elmesélni, mi történt veled. Borzasztó dolog minden egyes alkalommal újraélni a gyalázatot, de legalább ilyen kínzó, amikor valaki érvényteleníti az érzéseidet, a megéléseidet azzal, hogy nem veszi őket komolyan, bagatellizálja a veled történteket, netán egyenesen téged hibáztat, hiszen „minek mentél oda”.

Szóval azt kell hogy mondjam, minden elismerésem Gaddé, aki a terápiának ezt a szokatlan módját választotta: kiállt a történetével ország-világ elé, először egy kivilágított színpadra egyes-egyedül, ahol nem tudhatta, vajon a vele szemben lévő tömeg milyen, és hogy fogadják az egyre zaklatottabb tempóban előadott vallomását. Kiállt ez elé a sötét, lélegző, félelmetes massza elé, amely leginkább olyan, mint egy többszáz fejű sárkány, te meg egy magadban vagy, fegyvertelenül. Ehhez kell tökösség. 

A zaklató ugyanúgy áldozat

Ami viszont különösen nagy értéke a hétrészes sorozatnak: megmutatja az elkövető sebezhetőségét, traumáit is. Nem egy szörnyeteget lát Marthában a néző (még ha időnként félelmetesen emlékeztet is Stephen King őrült rajongójára, a Tortúra-beli Annie Wilkesre), hanem egy végtelenül sérült, a saját kényszerképzeteinek delíriumában élő személyt. Gadd távolról sem bosszúhadjáratot folytat azzal, hogy elmeséli, mi történt vele, és ez a Netflix-siker után hatványozottan igaz. Egy hete (április 22-én) Instagram-sztoriban kért meg mindenkit: ne keresgéljenek, ne kutassák, ki lehet Martha figurájának ihletője.

„Kérlek, ne találgassátok, hogy ki lehet a valós személyek közül bármelyik. Nem ez a műsorunk lényege.”

Nyilatkozataiban azt is elárulta, művészi és személyiségjog-védelmi okokból Martha figuráját annyira elferdítették a valóságtól, hogy valószínűleg még ő maga sem ismerne rá saját magára. 

Annak, hogy Marthából zaklató lett, nem az emberi gonoszság az oka, a motivációk ennél sokkal bonyolultabbak és árnyaltabbak. Ezt a hátteret pedig nem is mutathatná meg más hitelesebben és érzékenyebben, mint maga az érző, a zaklatójával is empatizálni próbáló áldozat. Hiszen mindenki más szájából az védekezésként, netán az abuzív viselkedés pozitívvá való átkeretezéseként hatna. „Megkérdőjeleztem, hogy megérdemeltem-e – magyarázta Gadd. – Meddig volt ez az én bűnöm, és honnan kezdődött az övé? Amikor elkezdett ajtót döngetni? Vagy amikor megtámadott?” 

Azt a skót komikus is elismeri, néha valóban seggfejként viselkedett a nővel. (Ahogy egyébként az erősen megkérdőjelezhető humortartalmú előadásait sem suvickolja fényesebbre. Gadd 2016-os Waiting For Gaddot című stand-upjának például egyetlen poénja volt: hogy a vége előtt öt perccel jelent csak meg a színpadon.) Marthában is képes meglátni az áldozatot, ami szerintem igen érett személyiségre vall.

„Nem tudom eléggé hangsúlyozni, ő mennyire áldozat ebben az egészben.

Amikor a zaklatókra gondolunk, mindig olyan filmek jutnak eszünkbe, mint a Tortúra vagy a Végzetes vonzerő, amelyekben a zaklató egy szörnyeteg az éjszakai sikátorban. Pedig a valóságban egy korábbi kapcsolatról van szó, vagy egy ismerősről, esetleg egy munkatársról. A zaklatás a mentális betegségek egy formája. Helytelen lett volna szörnyetegnek beállítani, amikor ő valójában csak nagyon rosszul volt, a rendszer pedig cserben hagyta őt.”

Forrás: IMDb, Independent, Mental Floss

Kiemelt kép: Netflix

Fiala Borcsa