–

Az új környezet, az ismeretlen arcok és a szülőktől való távollét mind-mind olyan tényezők, amelyek szorongást válthatnak ki a gyerekekből – ezt hívják szeparációs szorongásnak. Ez az érzés teljesen természetes, és a legtöbb gyereknek meg kell küzdenie vele. A jó hír viszont az, hogy a gyerekek többsége viszonylag gyorsan pajtásokra lel, és szívesen megy óvodába. Idővel enyhül a szorongás, és a mindennapok nevetéssel és jókedvvel kezdődnek.

De mi van akkor, ha a gyerek hetek, hónapok elteltével is ellenkezik és sír az óvoda kapujában?

Mi történik olyankor, amikor a gyerek a beszoktatási idő után sem akar ott maradni, és szinte ki kell tépni a szülei kezéből?

Fontos megérteni, hogy ezek a reakciók teljesen normálisak, és általában ideiglenesek. A gyerekeknek időre van szükségük ahhoz, hogy megszokják az új helyzetet, kialakítsák az óvoda iránti bizalmat és komfortosan érezzék magukat a csoportban. És nagy különbségek lehetnek abban, kinek meddig tart, míg ez kialakul.

Ha a gyerek már beszokott és a sírós időszak újra előjön, érdemes megvizsgálni, hogy érte-e valami negatív élmény az óvoda falain belül, vagy történt-e otthon valamilyen változás, ami kibillentette az addigi harmonikus egyensúlyból.

Többnyire a sírós, „nem akarok óvodába menni” időszakok rövidek és nem tartanak pár hétnél tovább, hogyha a szülők komolyan veszik a gyerekek érzéseit, és nyitnak irányukba. Annak érdekében, hogy segítsünk nekik ebben az átmeneti időszakban, többféle módszert alkalmazhatunk:

  • Beszélgess a gyerekkel az óvodáról, és magyarázd el neki, miért fontos számára az ott töltött idő. Kérdezd meg, hogy nyugtalanítja-e valami, vagy történt-e vele bármi, ami nyugtalanítja. Légy türelmes és megértő, és adj neki lehetőséget arra, hogy a kérdéseit és a félelmeit kifejezze, minden apróságot vegyél komolyan, és reagálj rá. Sokszor az is segít a gyereknek, ha kimondhatja az érzéseit. De lehet, hogy be kell vonni a pedagógusokat is a helyzet kezelésébe. Nincs mit szégyellni a helyzeten, nem a ti hibátok, fordulj bizalommal az óvoda személyzetéhez!

  • A gyerekek szeretik a rutint és az átlátható struktúrát. Alakítsatok ki egy megbízható reggeli menetrendet, amely segít neki felkészülni az óvodára. Általában az ismétlődő, mindig visszatérő elemek enyhítik a szorongást, ugyanis a gyerekek pontosan tudják, hogy mire számíthatnak és mi fog velük történni. A szertartások is fontosak: például mondjátok el ugyanazt a mondókát menet közben. Fontos, hogy a gyerek ezt ne kötelező feladatnak élje meg, és ne legyen elvárás. Az is elég, ha anya vagy apa mondja helyette, például, amikor befordultok a sarkon.

  • Ha lehetséges, vigyen magával a gyerek egy kedvenc plüssállatot, vagy valamilyen számára megnyugtató tárgyat, amely segíthet neki érzelmileg közelebb érezni magát az otthonához. Sok esetben az is elég, ha ez a plüss vagy kabala a zsák mélyén lapul, és a gyerek tudja, hogy ott vár rá, ha szomorú lenne. Ilyenkor fontos a pedagógusokkal is megbeszélni, hogy a gyerek kimehessen a csoportszobából megölelgetni a játékát, ha szüksége van erre.

  • Alakítsatok ki egy búcsúzási rituálét, amely biztonságérzetet ad a gyereknek. Például a búcsúpuszikor mindennap mondd el neki, hogy amint vége lesz az óvodának, újra találkoztok, és olyan hosszan ölelhetitek meg egymást, amilyen hosszan csak szeretné. 

  • Az óvónőknek nagy tapasztalatuk van az ilyen helyzetek kezelésében. Bízzunk bennük, és hagyjuk, hogy segítsenek a gyerekünknek megnyugodni és beilleszkedni az óvodai közösségbe.

Mi a helyzet a nagyobbakkal, akik sírnak?

Ha az 5-6 évesek, akik már régen beszoktak és addig szívesen mentek óvodába, hirtelen síróssá válnak és ellenkeznek, akkor valami jelentős dolog lehet a háttérben. Nagyobb gyerekeknél a hirtelen felbukkanó hangulatváltozást igen komolyan kell venni. Körülbelül úgy kell elképzelni a helyzetet, mintha te szorongva indulnál el a munkahelyedre, ahova addig szívesen jártál. Ok nélkül nem történik ilyen!

Ahogy a felnőttek munkahelyén vannak viták a munkatársakkal vagy gondok a főnökkel, úgy az óvodásoknál is előfordulhatnak ilyen jellegű konfliktusok a társaikkal vagy az óvodai személyzettel. A felnőttekkel ellentétben, a gyerekeknek még nincs elegendő tapasztalatuk és önismeretük ahhoz, hogy feltétlenül meg tudják fogalmazni a problémájukat, ezért szimplán csak ellenkezéssel, sírással, hangulatingadozással reagálnak a legtöbb kellemetlen helyzetre.

Lehet, hogy „csak” összevesztek az egyik pajtásukkal vagy nem értenek szót egymással valamilyen témában, amit percek alatt tisztázhatnak, de az is lehet, hogy a helyzet komolyabb, és bántják őt vagy csúfolják.

Figyelemmel kell kísérni ezeket a folyamatokat, nehogy a gyerek áldozattá váljon. Beszélni kell mindenképpen a pedagógussal, nem szerencsés a „majd megoldják egymás közt” hozzáállás, a megoldást közösen kell keresni a gyerek érdekében.

Lényeges abban is segíteni a gyereknek, hogy megtanulja megfogalmazni az érzéseit és a gondolatait. Az önismeretet és az önkifejezés leginkább sok beszélgetéssel, szerepjátékokkal fejleszthető, de léteznek külön erre fejlesztett társasjátékok és beszélgetőkártyák (például Dixit, Érzelmek Puzzle [Akros], Beszélgetőkártyák [Gordon Iskola], Érzelmek kocka [Betűbazár]). A különféle kommunikációs játékok segíthetnek a kommunikációban, a szorongások oldásában és a probléma „lokalizálásában”, így a szülők a gyereket megértve tudnak érdemben segíteni. 

„Ti vagytok talán az utolsó generáció, éljetek ezzel a tudattal” – klímaszorongás gyerekkorban

WMN Life – 2024. április 16. – SzHA

Akár kicsik, akár nagyok a gyerekek, egy biztos: nem szeretne senki sem egyedül maradni egy nehéz, sírós reggelen. Minél tudatosabban kezeli a szülő és a pedagógus ezeket a helyzeteket, annál gyorsabban találnak megnyugtató megoldásokat.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / shironosov

WMN szerkesztőség