Rossz vagy buta kutya nem létezik, csak mindegyiküknek más az erőssége

–

Kőrösi Máté 3 évvel ezelőtt, a Dívák című alkotásával került be a köztudatba, és mikor megkeresett, hogy dokut forgat, nem is volt kérdés, hogy látni akarom. Nem tagadom, azonnal megvett a témával: az RTL saját gyártású filmje a kutyák és az emberek kapcsolatáról, az ország legnevesebb etológusaival – örök kedvencem, Csányi Vilmos kezében a vezérfonal, a szerkesztést pedig Veress Krisztina végezte –, ráadásul a képsorokat egy macska narrálja. Lássuk be, innen nem nehéz nyerni (és ezt a szerkesztőség többi tagjának ovációja is alátámasztotta), de a végeredményt akkor is jó szívvel ajánlanám, ha nem lettem volna korábban menhelyi önkéntes, és nem lenne a sorok gépelése közben az ölemben egy szép nagy németjuhász-vizsla fej. (Esküszöm, tudja, miről írok. De hát Csányi is megmondta: ezek mindent értenek!)

2024-ben kutyásnak lenni trendi, és ezt a szó lehető legjobb értelmében mondom. A tudatos állattartás témaköre ugyanazzal a hullámmal csusszant be a köztudatba, mint a mentális egészség, a fenntarthatóság vagy a zero waste kérdése, és ez is egy lett azon témák közül, amik mellett már nem mehet el napjainkban egy felvilágosult, gondolkodó ember. (Függetlenül attól, hogy van-e kutyája vagy sem.) Ez részben szerencse, részben kihívás lehetett Máté stábja számára: az garantált volt, hogy sokan kíváncsiak lesznek a filmre, de mivel az utóbbi időben sorra jelennek meg a szakértői cikkek a témában, nehéz róla újat mondani, pláne 52 percben. Nekik mégis sikerült.

És úgy, hogy a film egyaránt érdekes egy laikus állatbarát, és egy kutyasulikon edzett állattartó számára.

Mint említettem, a filmet egy cica narrálja, aki, nos, meglehetősen szkeptikus a kutyák körüli hype-pal kapcsolatban. A szerethető keretsztori csokorba fogja és lazítja az amúgy meglehetősen sűrű tudásanyagot, amivel betekintést kapunk egy bűvészkutya, egy rendőrkutya, egy vakvezető kutya mindennapjaiba, na meg en bloc az etológiai tanszék legérdekesebb kutatásaiba, valamint a menhelyek világába. És noha ez mind akár külön-külön filmet is megérdemelne, az őket összekötő vezérszál mégis remekül kirajzolódik: azt már régóta tudjuk, hogy a kutya és az ember közötti szövetséghez nincs fogható az állatvilágban, a mögötte lévő miértekről kevesebb információnk van. Pedig ez nemcsak az állat szempontjából érdekes: az ELTE Természettudományi Kar Etológiai Tanszék vezetői szerint a kutyák remekül lemodellezik az ember szociális viselkedését is.

De jöjjön pár érdekesség (remélhetőleg annyi, hogy azért még legyen okod megnézni a filmet)! A kutya több mint 50 ezer éve van az ember mellett, és ez idő alatt 20-25 gén változott meg a genetikai felépítésében. Ennek legfőbb oka az, hogy

ahogy kikerült a vadonból és domesztikálódni kezdett, megváltoztak az életkörülményei, és egyre fontosabb lett számára, hogy kötődjön, és hasonlítson az emberre.

Ennek jele például, hogy mára a kutyáknak – a farkasoktól eltérően – van szemfehérjéjük, így a tekintetükkel is tudnak kommunikálni, valamint az, hogy nemcsak az intellektusuk, de a motivációjuk is adott ahhoz, hogy tanuljanak tőlünk. Ezt emelte ki az a kutatás, amikor a „csináld, amit én” játékokat csimpánzokkal és kutyákkal is tesztelték, és míg a majmok 2-3 hónap alatt, addig a kutyák 4-5 nap alatt tanulták meg a feladatot. A különbséget meglepő módon nem az intellektusuk, hanem a motivációjuk adta: míg a majmokat hidegen hagyta az ember jelenléte, a kutya számára fontos volt, hogy megértse a gazdáját.

És azt hiszem, ez a mondat akár a dokumentumfilm alternatív címe is lehetne: bármilyen fajtájú, sorsú, adottságú, életkorú, feladatú kutyák kerülnek a képernyőre, egyetlen vonás mindegyikőjükben közös: az, hogy gyakorlatilag a csillagokat is lehoznák az égről, hogy a gazdájuk kedvére tegyenek. Tanulni akarnak, kötődni akarnak, érteni akarnak, gondolkodni akarnak. Ennek az egyik oka mindenképp az, hogy így tudtak megmaradni „az emberrel való ökológiai fülkében”, mégis olybá tűnik, itt jóval többről van szó, mint érdekkapcsolatról:

az etológusok, aktivisták, gazdik szájából folyamatosan elhangzik a kötődés fontossága, függetlenül attól, hogy az ebet a legkeményebb bűnözők levadászására, vagy épp egy bűvésztrükk megtanulására képezik-e ki.

Ha pedig azon gazdik közé tartozol, akik irigykedve és hitetlenkedve nézik a képsorokat, miközben a kutyájuk épp a legjobb cipőjüket rágja szét vagy a szőnyegre pisil, van egy jó hírünk. A filmben megszólaló kutyatrénerek hangsúlyozzák, hogy nincs olyan, hogy rossz vagy buta kutya, kivétel nélkül mindegyikük tanítható, csak meg kell találni a hozzájuk vezető utat. Ilyenkor valójában nem az eb, hanem a gazda edukációja zajlik: az állat számára ugyanis csak úgy állíthatunk kereteket, ha megértjük a viselkedésüket. Kíváncsiság, empátia, figyelem és türelem kell – és persze pozitív megerősítés, amikor ügyesen elvégezte a feladatot. Arra, hogy a jutalmazás sokkal hatékonyabb nevelési elv, mint a fizikai fenyítés, már az 1800-as évek vége felé rájöttek orosz cirkuszosok, és noha a mai napig sokan vitatkoznak ezzel, a Best Dog trénerei úgy tartják: nincs rosszul elvégzett gyakorlat, csak kevés jutalomfalat és dicséret.

Prof. Miklósi Ádám, az etológia tanszék vezetője szerint azt is fontos látni, hogy különböző okosságú kutyák vannak: míg van, aki agilityben ügyes, másnak a szagkövetés az erőssége – gazdiként pedig érdemes megkeresni, melyiket élvezi a legjobban, melyikben fejlődhet leginkább. Valamiben ugyanis biztosan, hiszen ahogy Csányi mondja, a kutya gondolkodik, el tudja képzelni saját magát és környezetét, ki tudja számítani, mi történik körülötte, és ahhoz mérten viselkedik. Azt hiszem, ezt minden gazdi alátámaszthatja: több olyan háztartásról is tudok, ahol nem szabad kimondani a séta szót, mert ha az állat meghallja, rögtön izgatott lesz.

És bár most elsősorban intellektusról, tanulásról, összeszokásról beszélünk, végső soron mégsem ezek a dolgok azok, amiktől könnybe lábad a néző szeme. Ott van Lupin, a bűvészkutya, aki úgy figyeli gazdája rezdüléseit, hogy a legmenőbb bűvésztrükköket is el tudja végezni. A rendőrkutya, aki vezetőjével alkot szétválaszthatatlan egységet, és akire akár az életét is rábízhatja a gazdi. A vakvezető labrador, akiben olyan szociális érzék dolgozik, hogy természetéből kifolyólag szeret segíteni (és míg a többi állat csak arra tanítható meg, hogy önállóan döntsön, vagy arra, hogy egyáltalán ne döntsön, a vakvezető kutyák a gazdával közösen oda-vissza passzolgatják egymásnak a forgalmi helyzetekben való döntés jogát. Erre a kutyán kívül egy állat sem képes!)

Az emberhez való kötődés az ebek sajátja. Az ELTE kutatócsoportja mutatta ki elsőként azt is, hogy

a kutya úgy tekint a gazdájára, ahogy a gyerek a szülőjére, éppen ezért, amikor az erdő szélén kitesznek egy kutyát, mert már nem kell, ő pontosan ugyanazt a kétségbeesést éli át, amit egy gyerek élne meg ilyen helyzetben

– mutat rá Csányi (a témáról Gácsi Márta etológus is beszélt a Lélektani határban). Ha mindez nem lenne elég, a menhelyi kutyák könnyen élhetnek át depressziót, ugyanis hatalmas hiányt jelent az életükben az emberi kapcsolódás. És ami talán a legsokkolóbb: még azzal is tisztában vannak, hogy ki lehet onnan kerülni, hogy várhat rájuk egy szebb élet. (Bevallom, ennél a mondatnál elmorzsoltam egy könnycseppet, és felhívtam a hasonló sorsból mentett Mandulámat a kanapéra magam mellé. Úgyhogy innentől már együtt néztük a filmet.)

Az utolsó ütést végül a Noé Állatotthon munkatársa, Schneider Kinga vitte be. Mint elmondja, az abuzált kutyák viselkedésbeli nehézségeit még mindig könnyebb korrigálni, mint azokéit, akiknek az első szociális időszakban, kb. 10 hétig nincs releváns vagy jó emberi kapcsolatuk. Ahogy ő fogalmaz, a kutya minden pillanatban azért él, hogy mi boldogok legyünk. (Ezen a ponton még szerencse, hogy a film vége felé jártunk, mert a mellém készített zsepi is épp elfogyott.) 

A stáblista lefutása után hosszan ültem még a kanapén, figyelve, ahogy a négylábúm tekintete minden mozdulatomat követi, ahogy nagy lapátfülei mozgatásával radarozza a szomszédból átszűrődő zajokat. Sokat tanult tőlem az elmúlt 6 évben, amikor menhelyi, bántalmazott ebből városi vagány lett, de azt hiszem, valójában ő az én tanárom. Azt a fajta bizalmat, feltétel nélküli szeretetet, kompromisszumkészséget és alázatot ugyanis aligha képes megadni bármely emberi kapcsolat, amit egy kutyával átélhetünk. Nagyot sóhajtok, rámosolygok, ő rögtön csóválni kezd. Igen, jól érzed, Mandi: ezt a filmélményt csak egy óriási sétával dolgozhatjuk fel. 

Kőrösi Máté dokumentumfilmje, a Miért a kutya a legjobb barátunk?, február 27-től látható majd az RTL+-on. 

Kiemelt kép: RTL+

Takács Dalma