„Egy csepp is elég a lélekből, hogy a test megelevenedjen” – Mongólia kincsei

–

Egy csepp is elég a lélekből, hogy a test megelevenedjen…

Valami ehhez hasonló mondat hangzott el, miután percekig a sámánokról beszéltünk, lélekről és a halandó testről, egy már régen alvó vulkán peremén.

A test meghal, így kevésbé értékes, a lélek vándorol, így tartják a mongolok, ezért nem is építenek nagyon díszes sírokat, nem szánnak különleges szertartásokat az eltávozott szeretteiknek.

Az obó (vagyis szentély) az mégis más, mert a legmagasabb dombok, szirtek tetején, vagy fontos útelágazásoknál, folyók, források mellett is arról tanúskodnak, hogy nem a föld martaléka a test, hanem az égi állatok tápláléka, a lélek fészke.

Ahány obónál jársz, állj meg, kerüld körbe háromszor az óra járásával egyezően, mindenhol hagyhatsz egy kavicsot, követ, építsd tovább, míg az égig nem ér. Színes isteneknek boldogságára, a saját tisztulásodra és azoknak az idegeneknek az emlékére, akik szintén hozzátettek valamit ehhez a szentélyhez a saját köveikkel.

Azt is mondják, hogy a hegyről ne hozz le követ, de a hegyre felviheted

Energiát hordoznak, és nem mindegy, hogy hol hagyod. Ne csípj le az energiából, hanem tegyél hozzá, és te is megnövekedsz erődben, lelkedben. Nem tartozhatsz a hegynek.

Ha ott jársz, akkor csak hallgatnod kell

Először is a szelet, mert az elhoz minden hírt hozzád, nem állja útját sok fa, csak a dombok, hegyek, megmozdít néhányat a kék selyemszalagokból, sálakból, és boldogan suhan tovább a pásztorok jurtájáig.

Kedves család fogadott bennünket ebédidőben, festett bútoraik és vendégszeretetük gyönyörködtetett minket.

Az ajtón túl, egy egyéves huncut kisfiú harsányan felkacagott európai vonásaink láttán. A család turistákat fogad, pásztorkodnak, de van kiadó jurta, meséli nagy bárddal a kezében az asszony, megvendégelni készül minket a friss húslevessel.

Kíváncsian kérdez, milyen az az ország, amelyből jövök. Mit mond el magáról az ember ilyenkor? HUNNU: örömmel fogadta. A nagyobbik lány közben zöldséget ad anyja kezébe. A legnagyobb a városból még nem jött haza, ott tanul az egyetemen. 

Kedvességét itthoni édességgel viszonoztuk. Mindig jól jön egy itthoni finomság, bár ott is megtalálható már sok nemzetközi áru.

Frissen vágott bárányhúsból főtt leves gőzölög, illata bejárja az Orhon folyó medrét

A partján szabadon engedett lovak nyargalnak keresztül-kasul, jakok és juhok delelnek egy-egy eltévedt felhő árnyékában.

Hatalmas itt az ég, kétszer kell magad körül megfordulnod, hogy egyszer láthasd az egészet. A legnagyobb kék, amelyet valaha láttam! És hogy milyenek az égbolton a felhők?! Nincs elég szavunk rá, hogy beszélni tudjunk róla…

Fotósok, filmesek tudják, hogy minden helyzet és minden fényviszony csak egyszer olyan, amilyennek meglátjuk, nem ismétlődik soha, minden felhő csak egyszer ilyen fodros, rojtos, szakadt, fércelt, görbe, sima, színes, sötét, vizes, poros, derűs, csacska, nagy, kicsi, csapzott, vidám, sárgás, pelyhes, szelíd. Fogtam egyet magamnak, amíg bejártam a Yeruu völgyét és az azt övező hegyeket. 

Illatos növények nőtték körbe a köveket, valami olyan illat terjengett mindvégig, mintha csak egy mágus műhelye lett volna. De nem szedheted le, a hegyről nem hozhatod le a virágokat, ha mégis így tennél, képzeld magad tehénnek, mert csak egy tehén eheti le a hegy növényeit. A színes, csúfolkodós istenek csak a teheneknek bocsátják meg, ha lelegelik az amúgy is ritka növényzetet. Kétszer kellett hát „tehénnek lennem”, aztán vettem egy növényhatározó könyvet, és inkább lefotóztam őket.

Közép-Mongólia egy ékszer, a Horgo-vulkán–Cagán-tó Nemzeti Park a Nagy Fehér-tavával egy csipetnyi csoda. A tó legendája szerint egy nagy sárga kutya van elrejtve a tó mélyén lévő barlangok egyikében, a hely ura rejtette oda. Néha hallani az eb magányos vonyítását.

Minden, ami csak létezik Mongóliában, annak története van

Az idegenvezető például azt mesélte, hogy gyerekként csak úgy maradt életben, hogy a nagyapja mindennap levágott egy jószágot, és annak felvágott gyomrába helyezte őt, amíg teljesen megerősödött. (Ezt akár inkubátornak is nevezhetnénk – a szerk.) Azt is elmesélte, hogy az ő férje például még hajvágás előtt is mindig ellenőrzi, hogy a hold járása támogatja-e a nyiratkozást. 

Azt is megjegyezte, hogy van, aki nem tudja magáról, hogy sámán, csak azt észleli, hogy az élete teljesen másként alakul, mint kellene. Intéseket kap az élettől, hogy nem a jó irányba halad. 

A nagy sztyeppe közepén van egy olyan múzeum, amely őrzi ezeknek a hiedelmeknek az eredettörténetét.

„A világot négy teknős őrzi, mert annak négy szeglete van a végtelenben”

Az egyik teknős Karakorumban van, délcegen kiállta az idők viszontagságait, az egykoron csodás főváros mellett fekszik. A kolostorokban a hitüket gyakorlók nyugalomra találhatnak. 

Cecerlegben a múzeum ajánlásra méltó, fotózni kint szabad, bent nem. A házak teteje mindenütt más színű, távolról vidámnak, harsánynak tűnnek. Ujanga szerint a mongol nők szeretik a színezett tetejű házakat, valójában könnyebb is eligazodni így. A lila fedelű házban lakom, mondják, mivel az utcanevek elég ritkák. 

Csapongok a mondandómban, ahogyan csatangoltunk a dombokon. Három vagy négy út is futott egymás mellett, majdnem egy irányba, táblák alig, mégis mindenki tudta, hova megy, honnan jön.

Fontos megjegyezni, hogy nem lehet eltévedni, a pásztorok nagyon jól ismerik a terepet, ha tudod, hogy mit keresel, szívesen eligazítanak.

Régebben kurjongatásokkal kommunikáltak egymással, vagy tűzjelekkel adtak hírt, most azonban mindenkinek van mobilja, egy-két olcsóbb motorja, újabban pedig napelemmel életben tartott hűtőládája is.

Turistaként jó tudni, hogy ha eltévednél, akkor addig kell menned, amíg elektromos vezetékig nem érsz, annak követésével előbb-utóbb találsz egy jurtatábort vagy pásztorlakot. 

Az összlakosság majdnem harmada nomád életet él, többnyire pásztorok. A népesség majdnem fele Ulánbátorban lakik. Ettől zsúfolt is a város rendesen. 

A fővárosból számomra az egyik legkedvesebb emlék a Fat Cat Jazz Club koncertje, ami a Csojdzsin láma temploma mellett volt. A barátaimmal jártam ott, ők mutatták meg Közép-Mongólia legszebb részeit. Ebben a modern és hangulatos környezetben szinte nem is tudható, hogy odakint milyen volt már, ott bent lengyel, magyar, mongol, amerikai, német, és még ki tudja, kik, a zene szárnyára kapaszkodva beszélgettek nagy egyetértésben.

Nagyon meredek a modern világ és a hagyományok egyvelege

Kártyával is lehet fizetni a jurtában, és aranyáron mérik a lótejet. A kanca teje állítólag regenerálja a májat, rengeteg mesében is megjelenik ez a motívum: ha kancatejet iszol, megváltozik a sorod, jobbá leszel. Körülbelül július elején lehet elválasztani a csikókat az anyjuktól, és begyűjteni a friss kancatejet. Így épp a legnagyobb mongol nemzeti ünnep, a nádom környékén lesz rengeteg a kancatej, vagyis a kumisz – mongolul úgy hívják: ajrag. Nádom idején üzletekben, piacon is kapható. Hasonlatosan a borhoz, különböző erjesztésű kancatejek kaphatók. Nem mindegy, hogy közép-, kelet-, vagy nyugati mongol ajragot iszol. Fantasztikus íze van. Legalábbis az, amit ittam, egy jó erjesztésű tej volt, édes, fanyarkás illata picit sem hasonlított semmire, amit eddig kóstoltam, de minden ízlelőbimbóm visongott az örömtől. 

Ugyancsak a nádom alatt méretnek meg a férfiak birkózásban és gyorsaságban, éleslátásban. A fiúk, bár még alig hat-hét évesek, lovasversenyen vesznek részt, nagyon fontos ugyanis, hogy a lovas minél kisebb súlyú legyen. 

A mongolok a lovakat nagy tiszteletben tartják

Az év egészében szabadon szelhetik a legelőket, csak akkor fogják be őket, ha ünnep van, vagy ha költözni kell. A tejét nem pazarolhatják el, és nem is önthetik ki. Ha mégis maradna némi fölösleg, ami ritkán fordul elő, akkor az ég felé és a föld irányába, áldással együtt adják vissza a természetnek. 

Dzsingisz kántól számítva a víz is nagy értéket képviselt. Fiai szabályozták a vizeket. Halálbüntetéssel járt, ha a folyó vizében mosakodott valaki, vagy engedély nélkül vágott át a vízen. Nőként végképp tilos volt a ciklus alatt a víz közelébe menni. Ez a szabályozás megmaradt elég hosszú ideig, ennek nyomát abban vélem felfedezni, hogy ritka a vízi sport az országban, az úszás is leginkább a mai korhoz köthető. Bár most már nem érvényesek a korábbi szigorú szabályok, de mégis mélyen él az idősebb generációkban. Ha a tavak partján sétálnak, nem mennek bele a vízbe, legfeljebb halásznak. Nem csónakáznak, nem öntenek bele a vízbe sem tejet, sem mást. A kirándulás közben keletkezett szemetet pedig mindenki hazaviszi magával. 

A tó mellett domb van, a domb mellett hegy, de a hegyre csak akkor mászhatok föl, ha megkérdezem az öregeket, hogy ha nőként felmegyek, átkot hozhatok-e magamra.

Körbejárom háromszor a kőrakást az óra járásával megegyezően, elmondom magamban, hogy jókor, jó helyen, jól vagyok, és megírom ezzel a mantrámat. Ennyi is elég ahhoz, hogy a test megelevenedjen.

A képek a szerző tulajdonában vannak

WMN szerkesztőség