„Vágyni valamire még nem azt jelenti, hogy ne tudnánk nélküle élni” – Ismerjétek meg Lendvai Lillát, a RUHA fenntartható divatüzlet tulajdonosát

–

Lilla szentendrei főhadiszállásán vagyunk. Ide érkeznek be a még újszerű állapotban lévő, de már megunt, eladni kívánt ruhadarabok, cipők, kiegészítők, amik az ő és munkatársai gondos válogatása után kapnak új esélyt. Nemcsak a szentendrei butikban, de online is értékesítenek, utóbbiban úttörőnek számít a RUHA Recycled Fashion Store, amely ebben a körforgásos modellben hazánkban elsőként tette lehetővé az internetes vásárlást – így nyújt évek óta igényes alternatívát a fenntartható divat iránt érdeklődőknek országszerte.

A RUHÁ-nak több mint tizenegyezer követője van Instagramon, ami a hazai viszonyokat – a fenntartható öltözködés elterjedtségét – tekintve lenyűgöző szám.

Mindemögött ötletgazdaként, tulajdonosként és motorként Lilla áll, aki hosszú évekig dolgozott stylistként a divatiparban, és aki végleg megcsömörlött a túlfogyasztástól.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

RUHA RECYCLED FASHION STORE (@recycledfashionstore) által megosztott bejegyzés

Nincs olyan ember, akinek a ruhásszekrényében ne lapulnának szép, ugyanakkor kihasználatlan ruhák, cipők vagy kiegészítők

Lilla divat iránti érdeklődése családi örökség. A nagymamája a hatvanas években az állami OKISZ Laborban dolgozott divattervezőként – az ő nyomdokaiba lépve kezdett el 21 évesen divattal foglalkozni. Stylistként magazinoknál és tévés produkcióknál dolgozott, ám egy idő után világossá vált számára: a saját útján egészen másfajta szemléletmódból szeretne a divat felé közelíteni.

Zavarta, hogy a szektorban tömegvásárlásra, állandó fogyasztásra sarkallnak, egy idő után pedig körvonalazódott a cél is: egy olyan hely létrehozása, amely a körforgásos kereskedelemre épít, ahol – a turkálók és bálázók átláthatatlanságával ellentétben – online és személyesen is igényes körülmények között, válogatott, jó állapotban lévő, minőségi (akár fast fashion, akár magyar tervezői) darabokat lehet vásárolni.

„Nincs olyan ember, akinek a ruhásszekrényében ne lennének szép, ugyanakkor kihasználatlan ruhák, cipők vagy kiegészítők. Mi ezeket fogadjuk a RUHÁ-ban, és ezek számára keresünk új, boldog tulajdonosokat – körforgásban tartva azokat.

Hiszek ugyanis abban, hogy már elég darab van a rendszerben és új ruhák megvásárlása nélkül is megtalálható benne minden, amire az embernek szüksége lehet” – mondja.

Fenntarthatósági szempontból turkálni nagyjából olyan, mint fast fashion-üzletben vásárolni

Lilla szerint az a fajta second hand, amit ők a RUHÁ-val és más hasonló üzletek próbálnak meghonosítani, Magyarországon progresszív kereskedelemnek számít. Ez többek közt abból fakad, hogy itthon, ha fenntartható öltözködésről van szó, nem nagyon ismerik az emberek az opciókat.

„A legtöbben a kilós vagy darabos turkálókat választják, ám ezek nem sokban különböznek a fast fashion-üzletekben való vásárlástól. Az elv ott is ugyanaz: hogy az ember minél olcsóbban, minél több mindent vásároljon. A legtöbb ilyen módon megvásárolt darab – ahogy a meg nem vásárolt maradék is – ugyanúgy a kukában landol, és ugyanúgy óriási terhet ró a környezetre, mint a fast fashion.

Ilyen módon tehát nem vagyunk sokkal előrébb” – mondja.

Azáltal, hogy a hazai fenntartható öltözködéssel foglalkozó véleményvezérek többségétől eltérően Lilla különbséget tesz second hand és second hand ruhák megvásárlásának módja között, formabontó nézeteket vall. Hangsúlyozza azt is, amiről kevesen beszélnek: hogy a másodkézből vásárlók számára ugyanúgy fontos a vásárlási élmény, ami a kilós vagy darabos turkálók egymás hegyén-hátán heverő ruhakupacai között nehezen születik meg.

„Ha csak a funkciója miatt vásárolnánk a ruhákat, akkor teljesen mindegy lenne, hogy mit veszünk fel, ahogy az is, hol vásároljuk – bár hozzáteszem, hogy már az ősembereknél is megjelent az esztétikai funkciója és státuszt kifejező szerepe az öltözködésnek.” Lilla az üzletében épp ezért törekszik rá, hogy meghatározott mennyiségű, ám válogatott ruhákat kínáljon, mindezt rendezett, butikos környezetben. Azt mondja, a környezettudatos öltözködést itthon még mindig sokan a lemondásokkal kötik össze, pedig kellő önismerettel rengeteg játékosságot lehet így is belevinni az öltözködésbe, és a mozgástér is nagy.

Itthon azonban az emberek többsége számára az öltözködés a szükséges rossz, amiben a külvilág elvárásainak próbálnak megfelelni

„Sajnos igaz, hogy a magyar társadalomban a ruházkodás terén iszonyúan merevek az emberek. Hiányzik a játékosság, a lazaság. Kevésnek érezzük magunkat, nem merünk hibázni, a külvilág felé való megfelelés hajt még ebben is.

A személyi tanácsadásokon sokszor megjelenik a kérdés: »mit fognak mondani a kollégák, ha ezt meg ezt veszem fel«. De ki mondja meg, mi az esztétikus? Egy-egy ilyen kérdésben a belső élmény a fontos – a nők azonban keveset törődnek vele.”

Holott szerinte épp ez lenne a kulcs a felszabadultsághoz: ha kellő önismerettel rendelkezünk azon a téren, hogy mi az, amiben jól érezzük magunkat és ami illik a személyiségünkhöz is. Ha kitapasztaljuk, milyen fazonok, anyagok és színek állnak jól, és elkezdünk az öltözködésre nem szükséges rosszként, hanem játékként, szórakozásként, hozzáadott esztétikai értékként tekinteni, akkor nemcsak a testünkhöz és a ruházkodáshoz való viszonyunk változik meg, hanem a külvilágnak való görcsös megfelelést is szépen lassan levetkőzzük. Így kerülhet majd a fókuszba az, ami nekünk fontos.

Az öltözködés nem kizárólag a funkcionalitásról szól – a mentális jóllétünkre is kihat

Szerinte, ha megtanulunk felszabadultak és önazonosak lenni az öltözködésben is, az a testérzetünkre és így a mentális állapotunkra is kihat.

„Amint az öltözködésből eltűnik a félelem, teret kap benne a rugalmasság. Ennek köszönhetően a szekrényünk tartalmára is teljesen másképp tekintünk majd: redukálódnak a felesleges vásárlások, mert például más szemmel kezdünk el abból válogatni, ami már van”

– fejti ki Lilla, aki tanfolyamokat tart, hogy az önismeretben is segítse a résztvevőket.

Ez ugyanis szerinte mind elsajátítható, a hatásai pedig jóval túlmutatnak azon, hogy valaki divatosabb vagy esztétikusabb megjelenéssel bír majd a hétköznapokban.

„Ha jó öltözéket választunk, olyan visszajelzéseket kapunk, amik felvillanyoznak, elkezdünk ennek hatására másképp mozogni, máshogy gondolkodni a testünkről, esetleg bátrabban kísérletezni – mindez egy idő után automatikussá válik, és már kevésbé számít az a külső vélemény, ami az elején elindította ezt a folyamatot. 

Hiszem, hogy nem az a fontos, mi van rajtad, hanem az, ahogyan viselkedsz benne: mennyire vagy önazonos, felszabadult.”

Lilla ebben saját tapasztalataira támaszkodik: tizenöt éve dolgozik a divat területén, az ő öltözködés-, illetve önbizalom-evolúciója is nagyon hosszú folyamat volt. „Úgy dolgoztam mindig vékony emberek között, hogy sosem voltam modellvékonyságú címlap-szépség, így meg kellett tanulnom, hogyan tudom felszabadítani magam ez alól az elvárásrendszer alól – mert

bárhogyan is próbálja a mai fogyasztói társadalom az ellenkezőjét sugallni, de a külső mégiscsak másodlagos. És borzasztó, amikor embernek egy életen át az a program megy a fejében, hogy ilyen szempontból nem elég jók.”

A tudatos vásárlás nyitottságról szól – és az ego (ebben az esetben birtoklási vágy) háttérbe szorításáról is

Lillával egészen felszabadító fenntartható öltözködésről beszélgetni, a témával kapcsolatban gyakorta megjelenő bűntudatkeltés helyett ő ugyanis a nézőpontváltásban, az empátiában és az egyéni szabadságban hisz.

„A mostanában népszerű »ne vásárolj« mozgalmakkal vagy éppen a színtípusnak megfelelő öltözködéssel sosem tudtam azonosulni, egyszerűen, mert nem szeretném ilyen szinten keretek közé szorítani magam. Ezek is a lemondást, a szorongást erősítik, holott nem erről kellene szóljon az öltözködés – hanem arról, ki miben érzi jól, önazonosan magát. A zero waste-hez is egy idő után rengeteg szégyenérzet társult: ha valamit már nem úgy csinált az ember, akkor automatikusan összehúzta magát. Pedig nem kell!

Önmagunk korlátozása helyett elég, ha megtanulunk tudatos döntéseket hozni. Szakemberként pedig többek közt az a feladatunk, hogy ebben inspirációt adjunk a hozzánk fordulóknak.”

Talán az egyik legnehezebb dolog ebben a folyamatban rátanulni, hogy egy-egy darabot már nem szerezhetünk be bármikor, bárhonnan. A second hand esetében ugyanis az aktuális kínálat meghatározott: abból lehet válogatni, ami épp elérhető, ez pedig vásárlóként nagyobb nyitottságot kíván. 

„A »kell« és az »akarom« helyett így megjelenik a játékosság és a sorsszerűség is a képletben. Ez egy teljesen másfajta fogyasztói hozzáállást kíván, de úgy gondolom, ez a jövő – ugyanúgy, mint amikor csak szezonális zöldséget, gyümölcsöt eszik az ember. Mindig vágyhatunk meghatározott dolgokra, de egy ponton sokkal fenntarthatóbb, ha rugalmasak vagyunk” – fejti ki Lilla, aki szerint annak a luxusa, hogy mindig minden elérhető, nem jó. „Megtanuljuk általa, hogy nekünk minden jár, pedig nem így van” – teszi hozzá.

Szerinte sokakat az riaszt el a fenntartható öltözködéstől, hogy a lemondásokkal azonosítják. Egy olyan keretrendszernek tekintik, aminek pluszban meg kell felelni, holott ebben is meg lehet találni a számunkra járható utat.

„Nem mindenki engedheti meg magának a dizájnerdarabokból álló zöld gardróbot. Ha kilós turkálóból vagy fast fashionből tudunk csak vásárolni, mégis fontos számunkra a környezettudatosság, akkor válasszunk olyan darabot, amely jó minőségű anyagból készült, és amiről tudjuk, hogy sokszor fel fogjuk venni.

Persze a legjobb, ha először azt nézzük meg, mi van egyáltalán a gardróbunkban. Tényleg szükségünk van-e valamire, vagy az is elég, ha másképp kombinálunk egyes darabokat.”

Az, hogy vágyunk valamire, még nem azt jelenti, hogy ne tudnánk nélküle élni

Ez a mondat akár Lilla ars poeticája is lehetne, aki állítását saját élménnyel támasztja alá. A mellette lévő táskára mutatva elmeséli, hogy sokáig keresett egy ilyen darabot, amit mindenképp second handben szeretett volna megvásárolni, így végül évek teltek el, mire elé került, és az övé lehetett. „És tudod, mit tanultam meg közben? Annak ellenére, hogy vágyom rá, még teljesen jól tudok nélküle élni. Ahogy azzal is együtt tudok élni, ha valamin van egy kis hiba, ha nem tökéletes – ahogy a rajtam lévő pulcsin is. De én teljesen elégedett vagyok vele, a kis folttal is elhordom. Nem kell mindennek tökéletesnek lennie – ha ezt elfogadjuk, szabadabbak lehetünk.”

Lilla a RUHÁ-val olyan embereket is meg szeretne szólítani, akik érdeklődnek a fenntartható öltözködés iránt, de távol áll tőlük, hogy turkálóban vásároljanak.

„Itthon a használt ruhát elsősorban az olcsósága miatt választják, holott használt ruha és használt ruha között is van különbség.

Lehet, hogy a turiban két-három óra keresgélést követően jó áron akad rá az ember egy márkás kardigánra, de sok silány minőségű, rossz állapotú ruhán kell átverekednie magát, mire talál valami értékeset. A kínálat óriási, ami miatt szükség van a hozzáértő szemre.”

Náluk a használt darabok három rostán is átmennek, mire kikerülnek az üzlet fogasára vagy az online kínálatba – utóbbinál szettekbe is rendezik őket, így akár egy teljes, előre kigondolt look is megvásárolható. Átláthatóbb, biztonságosabb az egész, és rengeteg időt lehet megspórolni a vásárlással. Valamennyivel persze emiatt drágább is náluk vásárolni, mint egy turkálóban – már csak azért is, mert dolgoznak vele páran – de még így is jóval olcsóbb, mintha újonnan vennénk meg az adott darabokat.

„Ideális esetben ezt nem piaci alapon kellene csinálni, mégis kénytelenek vagyunk. Ha már így van, igyekszünk jól variálható, hosszú távon viselhető darabokat a kollekcióba emelni. Olyan is van persze, hogy valaki fél évig hordja az itt szerzett darabot, aztán visszahozza, mert már megunta, és újra eladjuk. Ez általában a hazai dizájnerdaraboknál működik, mert azok minőségben nem romlanak.”

A jóléti társadalmakban könnyebben mondanak le dolgokról az emberek – itthon épp ellenkezőleg

Lilla – akinek egyébként Fenyvesi Zsófi grafikus-illusztrátorral közös kollekciója is van, a Ruhaphylia – igyekszik komplex szolgáltatást nyújtani: amikor ő van az üzletben, styling-tanáccsal is ellátja a vásárlókat. A fenntartható öltözködés vérbeli elkötelezettjeként pedig az is előfordul, hogy az ügy nagyobb hangsúlyt kap, mint a profit. „Volt rá példa, hogy lebeszéltem a vásárlót az általa kinézett második darabról. Mondják, hogy nem vagyok jó kereskedő, de én nem erre építek, hanem arra, hogy átdefiniáljuk a fogyasztási rendszert.” 

Emiatt mondott nemet például azokra a befektetőkre is, akik fantáziát láttak az üzletében. Úgy gondolja, ha elindul egy termelési nyomás, azzal az egész slow fashion lényegét veszti.

Miközben abban reménykedik, hogy egyszer a rendszer is észreveszi a körforgásos gazdasági alapon működő vállalkozások fontosságát és valamiféle központi támogatást dolgoz ki számukra – ahogy ez már Svédországban működik –, addig azt is be kell látnia: nem biztos, hogy ez a gondolkodás itthon tömegszinten el fog terjedni.

Szegényebb környezetben más second hand módon öltözködni, mint azoknak, akiknek van választása

„Ez tisztán társadalomtudományi kérdés. A jóléti társadalmak luxusa, hogy az emberek könnyebben mondanak le dolgokról, itthon azonban a birtoklási vágy még a tehetősebb rétegnél sem enyhül.

Nagyon kevés ember áll lazán a dolgaihoz, nem engedi el őket könnyen, olcsón, a megszerzett javak nagy értéket képviselnek itt – így nehéz a körforgást megtartani.

Ezért sem tudunk például olcsók lenni, és nem tudom, hogy ez változni fog-e ebben a régióban érezhetően. Az is igaz továbbá, hogy szegényebb környezetben használt ruhát venni sokkal nagyobb fájdalom, mint nekünk, akiknek választása van. Nekik az új ruha egyfajta státuszt ad. Ez a valóság, sajnos.”  

Lilla számára a fenntartható divat és a témában való edukálás misszió. Ha nem ezzel foglalkozna, nem tudja, mit csinálna. Szüksége van ugyanis arra, hogy egyfajta pátoszt találjon a munkájában, egy motort, ami előre viszi: „A legfontosabb visszajelzés az, amikor valaki olyan vásárol nálunk, aki elmondása szerint soha semmit nem vett volna másodkézből, ha nincs a RUHA.

Szeretném, ha minél többeket tudnánk egy fenntartható(bb) gardrób kialakítására ösztönözni, ami nagyon fontos a környezetünk szempontjából. Ugyanis még a legegyszerűbb póló elkészítése is egy hosszú, költséges és a legtöbb esetben környezetszennyező gyártási folyamat végeredménye. Nem túlzás azt mondani tehát, hogy minden darab számít – és ha van rá fenntartható opció, akkor érdemes azt választani. Ha elsőre nem is, de az a tapasztalatom, hogy előbb vagy utóbb meg lehet találni – csak nagyobb türelmet, meg egy kis lazaságot igényel. De ettől csak még izgalmasabb lesz az egész, nem igaz?”

Kiemelt képünket készítette: Bielik István

Filákovity Radojka