Ha szégyen a munkahelyen a menopauza, akkor a tünetek gyakran még erősebbé válnak

–

Pre-, peri- és poszt-: a menopauza nem egyik napról a másikra történik

A perimenopauza a menopauzát megelőző hormonális szakasz, amely akár éveken át is elhúzódhat. Ebben az időszakban a vérzés rendszertelenné válhat, felerősödhet, rövidülhet és akár meg is hosszabbodhat. Kapcsolódhat hozzá fájdalom, eseti migrén, ráadásul hőhullámok vagy súlyos rosszullétek is előfordulhatnak. Van, hogy egy-egy ciklusban a peteérés elmarad, lehet, hogy néhány hónapig a vérzés is kimarad, de

menopauzáról csak akkor beszélhetünk, ha a vérzés már több mint tizenkét hónapja nem következett be. 

A rossz hír, hogy a pre- és perimenopauza komplex, elhúzódó és csaknem hatvan különféle lehetséges tünettel járó életkori-hormonális szakasz, amelyről még ma is keveset beszélünk. A posztmenopauza pedig – azaz, a menopauza után beálló hormonális állapot, amelynek során a petefészkek már gyakorlatilag alig termelnek ösztrogént és progeszteront – szinte ismeretlen fogalom.

Ennek oka egyes vélemények szerint az, hogy a nő mint emberi lény csak addig érdekes, amíg szexuálisan aktív és megtermékenyíthető. Mások szerint a menopauza azért tabu, mert automatikusan az élet rövidségére, az elmúlás közeledtére emlékeztet minket. Koch Mária menopauzakutató szerint azonban „a negyvenöt–ötvenöt éves nők legszebb alkotó időszakukat élik. Bőven vannak álmaik és energiájuk, megvan a tudásuk és a kitartásuk, de már nem kötik őket a kisgyerekes élet keretei. Tele vannak lehetőségekkel, amikor az életmódbeli és életminőség-beli változások lecsapnak rájuk.” Mint mondja, a hazai szemléletben még mindig domináns az a nézet, hogy „a menopauza egyszerűen ilyen, ezt ki kell bírni. Tűrni kell, ami ránk méretett, és nem szabad másokat terhelni azzal, amin épp keresztülmegyünk. Minek róla beszélni? Hiszti helyett a rendes asszony hordja ki lábon, és még a látszatát is kerülje el annak, hogy öregszik, hiszen aki öreg, az értéktelen.”

Menopauza mint önismereti utazás?

A menopauza, azaz a reproduktív életszakasz végét jelentő hormonális változás, általában a negyvenötödik és a hatvanadik életév között következik be. A nyugati nők körében átlagosan 51-52 év körül veszi kezdetét, a modern élettel járó stressz, valamint a táplálkozási sajátosságok azonban egyre korábbra teszik a pre- és perimenopauzás tüneteket.

Ma már a harmincas évek végén sem ritka, hogy megjelennek az első jelek, amelyek hormonterápiával, életmód- és szemléletváltással egyaránt kezelhetők.

A szerencsésebbek akár egy-két év alatt is áteshetnek a perimenopauza tünetgazdag időszakán, mások akár tíz évig is szenvednek, mielőtt a szervezetükben beáll egy egyensúlyi helyzet. És hogy mik azok a kellemetlen tünetek, amelyek számos nő életét megkeserítik?

Ott van például a gyakori vizelési inger és a medencefenék meggyengülése, amelyek vizeletvesztési problémákat, süllyedéses panaszokat okoznak, a hüvelyszárazság és a megvékonyodott hüvelyfali nyálkahártya, amely diszkomfortérzést okoz, illetve a szexuális élet minőségének változását idézi elő. A háttérben általában a szervezet kollagénszintjének jelentős csökkenése áll, ez a kollagén pótlásával, valamint a medencefenéki izomzat helyreállításával, rendszeres tornájával javítható. A hőhullámok hatására izzadás, szédülés alakulhat ki, amelyek hátterében többnyire keringési vagy hormonális zavarok állnak. Az alvási nehézségek vércukor- és pajzsmirigyproblémákat jelezhetnek, a falásrohamok és a súlygyarapodás szintén a szervezet inzulinháztartásának felborulására engednek következtetni. A hüvelyszárazság, a libidóváltozás, a fájdalmas együttlétek és a hangulatingadozások egyaránt hormonális eredetűek, ezek nagy részére létezik tüneti vagy tartós megoldás. A szorongás, az értéktelenségérzés és a depresszió pedig egyértelműen szakember segítségéért kiált. 

A nők nagy része azonban – részben a közbeszéd miatt, részben azért, mert az egészségügyi ellátórendszer rendszerint tünetekre fókuszál a holisztikus szemlélet helyett – nem tudja, hogy a tünetek kezelhetők, a perimenopauzával járó szorongás pedig mérsékelhető.

Ez az időszak ráadásul nemcsak fizikailag és hormonálisan megterhelő, hanem érzelmileg is. Ennek oka, hogy a menopauza jellemzően egybeesik olyan életeseményekkel, mint a gyerekek kirepülése, az üresfészek-szindróma, az unokák születése, a párkapcsolat kiüresedése vagy az egyén munkaerőpiaci megítélésének változása. Ahogy Koch Mária: „A mi társadalmunkban a szeniorok nem a bölcsesség és az egyetemes tudás birtokosai, akiket magától értetődő természetességgel becsülünk meg, hanem szinte láthatatlanok. Értéktelenek, feleslegesek, ezért nemritkán úgy érezzük, hogy még a látszatát is el kell kerülnünk annak, hogy közéjük tartozunk.” 

Mindemellett a menopauza arra is kényszerít minket, hogy feltegyük magunknak az élet nagy kérdéseit: ki vagyok én? Mennyit érek, ha már nem vagyok termékeny? Mire van szükségem a boldogsághoz? Hova tartok? Mi a jó nekem? Kívánatos, nőies vagyok-e még? Szeretem-e még a páromat?

Vannak-e még terveim, vágyaim, céljaim az életben, és ha igen – mert legyünk akárhány évesek, a válasz persze hogy igen! –, hogyan érhetem el őket úgy, hogy közben nem bántok meg másokat, de nem is vagyok többé a saját döntéseim áldozata?

Menopauza és munkaerőpiac: a nők 50 felett is értékesek!

Kevéssé ismert tény, hogy a menopauza nem csupán érzelmi kilengéseket hozhat magával, hanem sok esetben okozhat figyelem- és koncentrációzavart, a szervezettség fenntartásának nehézségeit, járhat a kognitív képességek átmeneti csökkenésével is. Azaz, ha valaki épp benne van a sűrűjében, könnyen lehet, hogy elfelejt válaszolni néhány e-mailre, rosszul írja be a tervezőjébe a dátumokat, sírva fakad egy meetingen, esetleg olyan erős, elhúzódó vérzése van, hogy legyen akármilyen fontos az adott munkanap, egyszerűen képtelen csatasorba állni. 

Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a munkahelyeken a nők nem mernek beszélni a problémáikról, mert félnek, hogy ennek nyomán megbélyegzik őket, kevesebb feladatot kapnak vagy elvesztik befolyásukat. Különösen igaz mindez a vezető beosztásban lévő nőkre, akik még inkább tartanak attól, hogy felfedjék saját esendőségüket. Az is egyre egyértelműbbé válik, hogy néhány egyszerű változtatással a klimaxos tünetek enyhíthetők. Ilyen például a gyakoribb szellőztetés, a rugalmas munkaidő, a home office lehetősége, vagy a munka mennyiségének rugalmas elosztása a munkavállaló egyéni döntései alapján. Apróságok, amelyek növelik a munkavállaló biztonságérzetét, figyelembe veszik egyéni szükségleteit, ezáltal növelik a jóllétét, hatékonyságát, és hosszú távon a lojalitást is fokozzák. Ezek hiányában azonban növekszik a betegszabadságok gyakorisága és időtartama, a nők átlag 14 százaléka pedig inkább kilép a munkaerőpiacról, mert úgy érzi, nem tud teljesíteni.

A probléma nem új keletű, a megoldás viszont szemléletváltást kíván. Koch Mária és csapata például edukációs napokon, női találkozókon és céges tréningeken egyaránt dolgozik azért, hogy a menopauza ne legyen tabu többé. Úgy látják, hogy a munkaerőpiaci változásokra a megoldás a vezérigazgatók és HR-vezetők edukációjában, valamint a menopauza társadalmi láthatóságának növelésében van. 

Mint mondja:

„A kutatások azt bizonyítják, hogy azok a nők, akik próbálják elfojtani a menopauza tüneteit, gyakran még erősebb, még jelentősebb szimptómákat mutatnak. A test ugyanis megköveteli magának, ami jár.

Csakhogy, mivel a nyolc-kilenc órás munkanapon végig teljesíteni kell, a testünkben zajló változásokról pedig nem szívesen beszélünk a kollégáinknak, pláne idegeneknek, a változókorban lévő nőről gyakran alakul ki az a nézet, hogy egyfolytában hisztizik és elviselhetetlen. Ezeket a helyzeteket transzparens kommunikációval lehet áthidalni, hiszen az őszinteség mindig jó megoldás. Ha a vezetők és a kollégák ismerik a női hormonális változásokkal járó szükségszerű következményeket, ha van valós tudásuk a test működéséről, legitim dolog azt mondani egy meeting közepén, hogy »elnézést, ki kell mennem a mosdóba« vagy »meg kell törölnöm a homlokom«, esetleg »kérek egy pohár vizet vagy két perc szünetet«. A menopauza nem betegség, hanem átmeneti állapot, amit igenis lehet, sőt kell tolerálni! A menstruációs szabadság, a menopauza mint jelenség megértése, a társadalmi párbeszéd nem azért fontos, mert nőként gyengék, ostobák, esetleg alkalmatlanok vagyunk, hanem azért, mert a testünk másként működik. A változókorba lépő nők tapasztaltak, tudásuk és lojalitásuk magas szintű, ezért támogatásuk és megbecsülésük a munkaadók elemi érdeke is.”

A klimaxos nő pasija

A klimaxos nő pasija többnyire maga is 50–70 év közötti férfi, aki épp átesik a férfiklimaxon, vagy más néven andropauzán – amelyről Milanovich Domi írt bővebben. Ez pedig – kiegészülve a női klimax tüneteivel – számos nehézséget és súrlódást okozhat a partnerek között. Több a feszültség és a stressz, kevesebb a libidó, és csökken az együttlétek száma, nem ritkán azok minősége is változik.

Így aztán gyakori, hogy a menopauza párkapcsolati nehézségekkel jár együtt, vagy akár a válásban is szerepet játszik. 

Egy amerikai kutatás szerint a válaszadó férfiak jelentős része tapasztalt alvási nehézségeket és általános levertséget, energiahiányt a társánál, amelyet jellemzően a klimaxnak és az öregedésnek tulajdonítottak. Az urak úgy érezték, hogy a társuk változásai rájuk is kedvezőtlenül hatottak, nagy részük – több mint 70 százalékuk! – azonban rendszeresen és nyíltan beszélt erről a partnerével.

De vajon így van-e mindez a magyar férfiaknál is? Koch Mária szerint közel sem. „A hozzánk forduló nők beszámolóiból kiderül, hogy a menopauza szakaszainak előrehaladtával párhuzamosan a párkapcsolatokban csökken az intimitás mértéke, az együttlétek gyakorisága, és ha a partner nem támogatóan, hanem elutasítóan reagál, bizony a közös programok is megritkulnak. A sok »nem vagy már a régi« és »nem egy sárkányt vettem feleségül« mellett a sokéves felhalmozott feszültség, a hosszú ideje megoldatlan konfliktusok gyakran kenyértöréshez vezetnek.”

A megoldás itt is a transzparencia, az őszinteség, a nyíltság, az önismeret és ha szükséges, akár a pár-, család- vagy szexuálterápia lehet, hiszen a problémáknak elsősorban nem a klimax, hanem a kommunikációs nehézségek és elakadások az okai.

A menopauza valami újnak a kezdete lehet

A klimax elkerülhetetlen, a tünetek pedig – legalábbis a kevésbé szerencsések esetében – így is, úgy is jelentkeznek. Azt viszont mi döntjük el, hogy mihez kezdünk velük. Csak túléljük a mindennapokat vagy teszünk azért, hogy élhetők legyenek? Szenvedünk, vagy kiharcoljuk magunknak a megfelelő kezelést, segítséget? Úgy tekintünk a menopauzára, mint teremtő énünk halálára vagy alkotó, újjászülető önmagunkat látjuk benne?

Tracee Ellis Ross egy interjúban azt mesélte: „Egy barátom [a menopauzával kapcsolatban] azt mondta: »A méhednek többé nem kell azon gondolkodnia, hogy egy babát hozzon világra. Így végre megtöltheted kreativitással az egészet.« És én úgy éreztem, igaza van.”

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Highwaystarz-Photography

Z. Kocsis Blanka