Attila ötödik alkalommal vett részt a Vizelési Tréning Programban, és legutóbb már úgy búcsúztak tőle, hogy nem kell újra jönnie. Édesanyja, Jakab Krisztina a kezdetekről mesélt.

„Már a magzati korban látszott, hogy a fiamnak vesevezeték-szűkülete van, és emiatt folyamatos orvosi kontroll szükséges. Nefrológus szakember kísérte figyelemmel a fejlődését, és neki jeleztük, amikor óvodáskorban a pisiléssel gondok támadtak. Keveset ivott, keveset járt vécére, ha mégis lenyelt pár kortyot, máris szaladt a mosdóba. Hosszas vizsgálatok kezdődtek, a doktornő sem tudta eldönteni, hogy a hólyagműködéssel van gond, vagy egyszerűen a rossz beidegződések miatt történik mindez.

Hozzáteszem, az óvodában lett igazán súlyos a probléma. Hiába vittem orvosi papírt, hogy a gyereknek nagyon fontos innia, tehát legyen bent napközben a saját kulacsa, és lehetőleg figyeljenek is arra, hogy fogyjon az üvegből, erről szó sem lehetett. Se kulacsról, se odafigyelésről. Így kerültünk aztán nyolcéves korában Kaposvárra, a Vizelési Tréning Program résztvevői közé.

Hamar kiderült, hogy nincs fertőzés, de sok új dolgot kellett megtanulnunk. Például, hogy folyadéknaplót kell vezetni, jelölni kell az üvegen, hogy mennyi fogyott, azt felírni, ami nagyon hasznosnak bizonyult. Hamar megvolt a diagnózis is: hólyagtúlműködés és diszfunkcionális vizelés, aminek egyik jellemző tünete volt, hogy ivás után röviddel rohant pisilni a gyerek.

Nem volt könnyű az eleje. Nehéz volt otthon hagyni a másik fiamat, aki autista. De bíztunk abban, hogy jó helyen vagyunk és megoldódnak a problémák.

Ötödik hétvégén már nagyon jól ment neki a torna, és pisilés után nem maradt vizelet a hólyagjában, ami teljes siker. Úgy bocsátottak haza minket, hogy nem kell többet jönni, de a tornát ne hagyja abba Attila, igyon rendesen, figyeljen oda az ürítésre. A fiam hazafelé bevallotta, kicsit szomorú, hogy nem jöhet többet. Azt hiszem, ez mindent elmond a programról.”

Kaposvár uroterápia Vizelési Tréning Program gyermekinkontinecia
Jakab Krisztina és Attila

Sok gyereket érint

„A gyerekkori vizeletinkontinencia a hat–tizenkét éves korosztály öt-nyolc százalékát érinti, tehát nem mondhatjuk, hogy ritka probléma – hangsúlyozza dr. Sándor György, a Vizelési Tréning Program nefrológus-szakorvosa, egyik szakmai vezetője.

– Szerteágazó tünetekkel kerülnek hozzánk a gyerekek, a problémák is különböző súlyosságúak. Az érthetőség kedvéért leegyszerűsítem a dolgot: az egyik csoportba tartoznak azok, akik gyakran járnak vécére, akár tízszer-tizenegyszer is egy nap, és a vizelési inger olyan erős, hogy sokszor nem is érnek ki és elcsepeg a vizeletük. A másik csoport pont ennek az ellenkezője, csak nagyon ritkán járnak vécére, akár kevesebb mint három alkalommal pisilnek napközben, és ekkor sem sikerül teljesen kiüríteni a húgyhólyagot, amiből előbb-utóbb húgyúti fertőzés lehet. A vizelési zavar fokozatosan súlyosbodó tüneteket okozhat, ezért nagyon komolyan kell venni, mert ez a folyamat akár vesekárosodáshoz, vagy a húgyhólyag működésének súlyosabb zavarához is vezethet.” 

Mikor és kinél érdemes kezdeni a kivizsgálást?

„Legkésőbb négyéves korra kialakul a teljes szobatisztaság – folytatja Sándor György –, és kezd a hólyag úgy működni, ami már emlékeztet az »érett«, felnőttkori hólyagműködésre. Mérföldkőnek mégis az iskoláskort tekintjük, hiszen sok esetben ekkor válik a probléma igazán nyilvánvalóvá, hiszem a gyerekeknek ki kell bírniuk pisilés nélkül egy tanórát. Ha egy négyévesnél idősebb gyerek több mint három hónapig mutat hólyagműködési zavarra jellemző tüneteket (naponta hét alkalomnál több, vagy három alkalomnál ritkább vizeletürítés, vizeletelcsepegés vagy ismétlődő vizeletfertőzések), akkor orvosi vizsgálat szükséges.

Első lépcső az alapellátó gyerekorvos, aki kizárja a vizeletfertőzést és hasi ultrahangot kér, hogy megnézze, van-e szervi rendellenesség, és felméri a probléma súlyosságát. Általában ezt követően kerülnek a gyerekek a gyereknefrológiai szakellátásba, és a részletes kivizsgálás után innen irányítják a betegeket a Vizelési Tréning Programba. A szülők a kérdéseikkel, a gyerekük tüneteivel közvetlenül is elérhetnek minket. A honlapunkon egy kérdőív segíti, hogy tájékozódhassanak a probléma súlyosságáról, illetve arról, hogy gyerekük tünetei funkcionális hólyagműködési zavarra utalhatnak-e. Az erre kialakított felületünkön feltett kérdéseikre válaszolva folyamatosan segítünk, hogy a szükséges kivizsgálás után kerülhessenek be a Vizelési Tréning Programba.”

dr. Sándor György

Kütyühólyag

„Már közhelyszámba megy a »felgyorsult világ« kifejezés, de ebben az esetben sajnos nagyon is igaz – folytatja szakértőnk. – Nincs idő reggel nyugodtan pisilni, mert mindig rohanásban vagyunk. Gyakori jelenség a vizeletürítés halogatása (voiding postponement, azaz »eljátssza az időt«), ami annyit jelent, hogy a gyerek annyira belemerül a játékba, például a kütyüzésbe, hogy a vizelési ingert megérezve elfelejt vécére menni.

Nem véletlenül született meg az Egyesült Államokban a »Nintendo-hólyag« kifejezés, ami arra utal, hogy amíg a gyerek nem fejezi be a játékot, addig nem megy el pisilni. Mindez gyakori és nem feltétlenül kóros jelenség, de a gyerekek egy részénél beindíthatja azt a folyamatot, ami végül a hólyagműködési zavarhoz vezet.

Ennek lényege röviden, hogy a medencefenék-izomzat (akaratlagos záróizom) nem képes teljesen ellazulni a vizeletürítés alatt, és ez az akadályozottság visszahat a húgyhólyag működésére is.

Szót kell ejteni a folyadékfogyasztásról is, hiszen a húgyhólyagműködés csak az életkornak megfelelő mennyiségű folyadék bevitele mellett értékelhető. A szükségesnél kevesebbet ivó gyermekeknek nagyobb az esélye a vizeletfertőzésekre és a székrekedésre. Egyik sem segíti a normális húgyhólyagműködést, és nehezíti a zavarok kezelését. Az általunk alkalmazott komplex uroterápiának fontos része a székrekedés kezelése és a fertőzések megelőzése is.”

Már szorong a pisiléstől

Általános hiedelem, hogy a pisiléssel kapcsolatos gondok kizárólag lelki eredetűek. A Vizelési Tréning Program keretén belül a gyerekek és a szüleik pszichológussal is találkoznak. A konzultáció célja, hogy kiderüljön, milyen pszichés támogatásra van szükségük a kezelés sikerességéhez.

„Nagyon sokféle gyerek megfordul nálunk – kezdi Solymos Réka vezető pszichológus –, többségüknél szervi okok állnak a panaszok hátterében. Természetesen olyan is előfordul, hogy a kiváltó ok a pszichében keresendő, a család sajátosságai, lelki tényezők is szerepet játszanak a tünetképzésben.

Kaposvár uroterápia Vizelési Tréning Program gyermekinkontinecia solymos réka
Solymos Réka

Nagyon gyakori az is, hogy a pszichológus segítségére a következmények miatt van szükség. Mert hát képzeljük el, micsoda teher, ha egy gyereknek a pisiléssel, az akaratlan vizeletvesztéssel vannak gondjai. Fél a megszégyenüléstől, nem mer kikéredzkedni, fél erről beszélni, szorong, önértékelési problémái alakulnak ki.

A hétvégi tréning keretében szűrőmunkát végzünk, minden gyerekkel és szülővel beszélünk egy a program céljainak megfelelően kifejlesztett diagnosztikus protokoll szerint, és ha szükséges, a lakóhelyhez közel elérhető szakemberhez irányítjuk a családokat. A konzultációk, az első feladatok általában a gyerek vizsgálatából állnak, később már inkább a szülővel és a gyerekkel közös, támogató konzultációt végzünk. Amit gyakran tapasztalunk, hogy az idegfejlődési zavarok (autizmus spektrumzavar, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) gyakran járnak együtt vizelési problémával, ilyenkor a megfelelő ellátás irányába tereljük a gyerekeket.”

Hogyan lehet bekerülni a tréningbe?
A Vizelési Tréning Programba a gyereket vizsgáló, kezelő szakorvos (nefrológus, gyereksebész) utalja be a gyermekeket. Pincehelyi Judit koordinátortól megtudtuk, hogy bár korábban (a pandémia előtt) az ország több pontján is volt hasonló tréning, jelenleg csak Kaposváron működik a program. Körülbelül egy hónapos a várólista, a gyerekeket a szülővel együtt veszik fel a kórházba, így az ellátás megoldott. Ennek megfelelően az ellátást a NEAK, vagyis a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő finanszírozza.

Halacskát irányíthatnak a gátizmaikkal a gyerekek

A tréning egyik legfontosabb része a gyógytorna, aminek célja a szükségesnél feszesebb (magasabb tónusú) medencefenék-izomzat, az akaratlagos záróizom működésének normalizálása. A hétvégét az adminisztráció után ezzel nyitják pénteken: tornával. 

„Olyan ez, akár egy közös játék – magyarázza Nagy Mariann vezető gyógytornász. – Az első torna célja, hogy ismerkedjenek a feladatokkal. Több izomcsoport átmozgatása után térünk rá a medencefenék-izmok tudatosítására. Másnap már koncentráltabb és célzottabb munka jön, amihez a biofeedback-kondicionálás módszerét használjuk. A medencefenék-izomzat elektromos jeleit apró érzékelőkkel, tapaszokkal gyűjtjük össze, és a jelekből a szoftver videójelet állít elő. A gyerekek a monitor előtt ülve csak azt látják, hogy például egy halacskának kell elkapnia a különböző helyekről beúszó medúzákat, de sokféle animáció áll rendelkezésre igény szerint.

Mindez csak úgy sikerülhet, ha a gyerekek megfelelően szorítják össze vagy lazítják el a medencefenék-izomzatukat. Számukra annyi látható, hogy a tornával, az izmok mozgatásával irányítják a videót, így könnyebben ráéreznek, és játéknak fogják fel az amúgy kőkemény izommunkát.

Sok gyerek fél, hogy neki ez nem fog sikerülni, én azonban biztosan állítom, hogy előbb-utóbb mindenkinek sikerül. Pedig tényleg nem könnyű a feladat, nagy koncentrációt igényel. Mi, szakemberek a torna közben – a szoftver elemzései alapján – pontos képet, számszerű adatokat kapunk a húgyhólyag, a medencefenék-izmok működéséről.

Kaposvár uroterápia Vizelési Tréning Program gyermekinkontinecia nagy mariann
Nagy Mariann

Egy hétvégi tréningen tizenkét gyerek vesz részt, így a szakemberek váltva, forgószínpadszerűen tudnak foglalkozni velük. Szombat délután még egy közös torna van, és sok-sok játék. Vasárnap újra el kell kapni a medúzákat a halacskákkal, majd a szoftver adta eredménnyel, valamint a saját megfigyeléseink alapján megírjuk az összegzést. Az aktuális tréningen dolgozó szakorvos áttekinti az összes szakvéleményt és átbeszéli azt a helyszínen a szülőkkel és a gyerekekkel.”

  

Mennyi idő kell a gyógyuláshoz?

Mivel különböző problémákkal kerülnek a gyerekek a programba, nehéz ezt általánosítani. Sándor György úgy fogalmaz, legalább egy év, és legalább öt egyedi (háromnapos) tréning kell, hogy a gyógyulás teljes legyen. Utána még akár két évig előfordulhat visszaesés, ami azt jelenti, hogy a tréning lezárásával sem érnek véget a feladatok. A szabályok betartása (megfelelő folyadékbevitel, megfelelő gyakoriságú pisilés) fontos marad. Tegyük hozzá, hogy ezek a szabályok mindannyiunk számára hasznosak.

Mit tehet a szülő, hogy megelőzze a húgyhólyagműködési problémákat?

Sándor György összefoglalta a legfontosabb szabályokat.

  • Figyeljenek oda, mennyit iszik a gyerek. Akár a visszatérő fejfájás, a fáradtság oka is lehet a folyadékhiány, de a vizeletfertőzés és a székrekedés is gyakoribb, ha nem isznak eleget a gyerekek. Általánosságban minimum napi öt-hat pohár vizet szoktunk ajánlani, de ez a mennyiség természetesen az életkortól, testméretektől függően változik. Megoldás lehet, ha a gyerekek ellenőrizhetik, mennyit ittak meg a szükséges mennyiségből. Ehhez meg kell határozni a célokat, például egy ismert űrtartalmú kulaccsal, és így tudják, hogy aznap hol tartanak. Segíthet, ha egy műanyag edény oldalán alkoholos filccel bejelölik, hogy meddig-mennyi vizet kell meginniuk.
  • Alakítsuk úgy az életünket, hogy a gyerek nyugodtan elvégezhesse a dolgát a vécén. A kicsiknek legyen szűkítő és lábtámasz (ne lógjon a levegőben a lábuk), ne kelljen sietniük, valamint erőltetniük a pisilést.
  • Beszéljünk a témáról! A pisilés, a kakilás, illetve az, hogy a széklet milyen volt pontosan, fontos lehet. Legyenek erre szavaink, és szokják is meg a gyerekek, hogy erről lehet és kell is beszélni, és ezzel is teszünk az egészségünkért.
  • Derítsük ki, mi a helyzet az iskolában! Sok gyereknek ott lesznek igazán nagy gondjai. Lányoknál néha túlaggódják az anyukák a higiénia kérdését, ezért a kislányok konkrétan nem mernek elmenni az otthonukon kívül vécére vagy ha igen, akkor nem ülnek le rá, szinte lebegnek az ülőke felett, attól rettegve, hogy elkapnak valami fertőzést. Egy felmérés szerint a repülőtéri biztonsági ellenőrzésnél használt tálcákon mutattak ki a legnagyobb számban baktériumokat, ehhez képest a nyilvános vécé bakteriológiai szempontból viszonylag békés hely. A vizeletfertőzéseket a leggyakrabban a saját baktériumflóránk okozza, és a fertőzés kialakulásához a nem megfelelő vizeletürítés, a normál vizeletáramlás akadályozottsága is hozzájárulhat. A megelőzéshez alap, hogy eleget kell inni, és rendszeresen a megfelelő testhelyzetben, nyugodtan, ellazított záróizommal pisilni. Sokkal többet ártunk a gyereknek azzal, ha ezt a szorongást átadjuk, és nem tud nyugodtan pisilni az otthonán kívül. Megoldásokat kell találni a helyzet kezelésére!
  • Ha esetleg az zavarja a gyereket, hogy rányitnak az iskolai vécében, beszéljék meg barátokkal, hogy valaki őrködik, míg a másik pisil. Megoldás lehet, hogy beszélünk erről a problémáról a pedagógussal, és az ő segítségét is kérjük.
  • A gyors, erőltetett szobatisztaságra szoktatás nem ajánlott, mivel ennek hólyagműködési zavar lehet a következménye. Semmiképp se hagyjuk a szoktatást az óvodakezdés előtti utolsó nyárra. Magyarországon egyébként az a gyakorlat, hogy az óvodai felvételre elvárják, hogy már szobatiszta legyen a gyerek (ami amúgy túl korai sokak számára, mondja Sándor György). A javaslat az, hogy legkésőbb tizennyolc hónapos kor körül kezdjük el a szobatisztaság kialakítását, kezdve azzal, hogy rendszeresen, minden étkezés előtt ráültetjük a gyereket a bilire.

A Vizelési Tréning Program 2005 óta működik az alapítók, dr. Juhász Zsolt, dr. Oberritter Zsolt és dr. Sándor György irányításával. Jelenleg a program pécsi adminisztrációs központtal Kaposváron, a Kaposi Mór Oktató Kórházban érhető el. További információ: ITT, illetve az [email protected] e-mail-címen.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Olga Rolenko

WMN szerkesztőség