Both Gabi: Hőhullámok ellen tibeti gyógyászat
Támogatott tartalom
Magam is meglepődtem azon, hogy milyen sokszor írtam már a hőhullámokról, amelyek elég hőségesen kísérnek még az ötvenhetedik évemben is. Pedig ha egy kicsit jobban odafigyelek magamra, sokkal kevésbé gyötörnek… Elmondom, mi az, ami tényleg segít. Both Gabi írása.
–
Ez a hullám szerencsére nem az én hullám
Szeretek játszani a szavakkal, bár belátom, hogy ez egy kicsit morbid felütés. Ugyanakkor, ha elér egy-egy durva hőhullám az amúgy is elviselhetetlen hőségben, olykor megfordul a fejemben, hogy ezt most vajon túlélem-e? Egészen elképesztő tünetekkel jár ugyanis az ösztrogénhiány, és nem csupán testileg.
A fejemben kezdődik egy furcsa nyomás, egyetlen pillanat alatt a fejem búbjától a lábam kisujjáig elönt a veríték, és legalább annyira kétségbe vagyok esve, mint a Világszép Nádszál kisasszony a Fekete-tengernek a hetvenhetedik szigetén.
Ha ilyenkor tudnék beszélni, azt rebegném: „Vizet, vizet, mert mindjárt meghalok!” De beszélni nem tudok, inkább csak tátogok és remegek.
Miután rendszerint nincs a közelemben olyan királyfi, aki a süvegében forrásvízzel kínálna, ezért gyorsan iszom a kulacsomból, és ha lehet, lehűtöm a csuklómat meg a tarkómat is hideg vízzel. Már rutinszerűen alkalmazom a sítalí (śītalī) légzést is, ami szintén sokat segít.
Ha kíváncsi vagy rá, hogy mi ez, ITT írtam erről is, az egyéb praktikáim mellett.
Változó, hogy meddig kínoz egy-egy hőhullám, persze, mire is számíthatnék a változókorban, ha nem erre… Van olyan, ami csupán egy forró fuvallat: átsuhan rajtam egy pillanat alatt, de az a legrosszabb, amikor még el sem múlt az egyik, máris támad a következő. Ha pedig ehhez még hőség is társul, az tényleg az elviselhetetlenség határán van. A szívem ki akar ugrani a helyéről, úgy érzem, menten meggyulladok, elemészt a tűz. Utána meg persze ráz a hideg, és átizzadt ruhában a hidegrázás szinte felér egy újabb hőhullámmal. Szóval vacak érzés, megviseli minden porcikámat, és nagyon-nagyon fáradtnak érzem magamat utána. A rosszabb napokon pedig akár egy tucatszor is megesik velem, hogy kapkodnom kell a levegő után.
Mentális hatások
Nemcsak a testemet gyötrik a hőhullámok, hanem a lelkemet is. A megterhelő időszakokban főként éjszaka támad a forróság. Természetesen mindig fölébredek rá, és utána már nagyon nehezen alszom vissza.
A kevés alvás pedig kihat az egész napomra. Mindent elfelejtek, mindenhonnan elkések, képtelen vagyok koncentrálni, totálisan szét vagyok esve, és irtó feszültnek érzem magamat.
Persze ha van időm és alkalmam, már egy pár perces csikunggyakorlat is elég a túléléshez, de nem mindig vagyok olyan helyzetben, hogy segítségül hívhassam ezt a fantasztikus csodaszert, amit ha még langyos zuhannyal is kombinálok úgy, hogy a végtagjaimra jéghideg vizet eresztek, az pár óráig garantálja a jóllétemet.
„Kökény és mályva, izsóp és vasfű / illata száll ma, varázsital fő”
Írta Szabó T. Anna a növények gyógyító erejét megéneklő nagyon szép versében pár éve.
A természet önmagában is csupa költészet, de én ráadásul órákig képes vagyok például böngészni a gyógynövények nevének eredetét.
Találtam nemrégiben egy elképesztő kiáltványt is, amit a népi gyógyászat dicsőítésére írt az ötvenes években egy Bakos Ferenc nevű mátészalkai parasztorvos, érdemes végigolvasni, bár a költészet hiányzik belőle, de a tanácsai kiállták az idő próbáját.
Az talán már kiderült, hogy nem igazán bízom a kemikáliákban, inkább a természetes megoldások híve vagyok. Mivel tényleg régóta szenvedek a hőhullámoktól, valószínűleg nem létezik olyan természetesnek hirdetett „csodaszer”, amit ne próbáltam volna már ki.
Egyetlenegy olyan akadt köztük csupán, amit ha tényleg rendesen szedek, akkor szinte minden panaszom elmúlik.
Ilyenkor is érzem persze, hogy jönne-jönne az emésztő tűz, de hiába erősködik, mert maximum könnyed fuvallattá válik. És ami a legjobb benne, hogy végigalszom az éjszakákat, mert ha mégis elér a hőhullám, én nem tudok róla, hisz nem is ébredek föl rá.
Elmondom, mi minden van benne, imádom ezeket a neveket: fürtös spárga, arab jázmin, palástfű, álombogyó, hibiszkusz, kudzu, maca, málnalevél, pásztortáska, igazi édesgyökér, fehér árvacsalán, gyömbér, kínai angyalgyökér, kurkuma, ánizs, fahéj, gyermekláncfű és kínai csüdfű.
Az angyalgyökér és az álombogyó különösen kedves a szívemnek, de a palástfű meg a pásztortáska is annyira gyönyörű!
Abszolút hormonmentes a készítmény, nulla mellékhatással és maximális gyógyerővel, ráadásul mindenmentes.
A tibeti és magyar gyógynövények fúzióját egy tibeti orvoslásban igen járatos magyar férfi, Erdélyi Zoltán állította össze úgy, hogy a szervezet ösztrogénreceptoraihoz kapcsolódnak a gyógyhatású füvek és fűszerek, ráadásul a bennük található fitoösztrogének a női nemi hormonhoz hasonló funkciókat is képesek betölteni.
A tibeti gyógyászat alapjaira építkező holisztikus terápia nálam is bevált a gyógynövények adaptogén hatása miatt.
Abszolút megfizethető, ráadásul nagyon közel van hozzám a cuki mintaboltjuk, sétatávolságra, és Lujzi kutyámmal is bemehetek hozzájuk. Mindig nagyon kedvesek és segítőkészek.
Csak magamnak köszönhetem, hogy az idei nyaralásomat végigszenvedtem a hőhullámok miatt, mert az indulás reggelén döbbentem rá, hogy elfelejtettem beszerezni az új adagot, amikor már nem tudtam elszaladni érte.
Vigyáznom kell magamra
Az ösztrogén hiánya akár érelmeszesedést is okozhat, ami a kardiovaszkuláris betegségek kockázatát is magában hordozza. Nekem pedig van három fiatal felnőtt gyerekem, ketten már egyetemisták, egy még gimnazista.
Vigyáznom kell magamra, hogy vigyázhassak rájuk.
Úgyhogy amint hazaértem az amúgy is vacakul sikerült nyaralásból, amit a hőhullámok meg a térdfájásom még nehezebbé tettek, azonnal elvágtattam (na, jó, elsántikáltam) a közeli boltocskába, és jól feltankoltam ebből a szerből. Így aztán most végre nyugalom van, meg olykor könnyű fuvallatok, és ami a lényeg: végigaludt éjszakák.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ GeorgePeters