Miért nem alszol már? – A gyerekkori elalvási nehézségektől a komolyabb alvászavarokig

–

A kisbaba még nem azért sír egyedül az ágyában, mert a sötéttől vagy az éjszakától fél, hiszen számára ezek a jelenségek még nem járnak semmiféle jelentéssel. Ő egyszerűen csak testközelségre vágyik, a szeretett felnőtt érintésére, illatára, megnyugtatására, hiszen önmaga utóbbira még nem képes.

„Sokszor hallott frázis, hogy érdemes hagyni a picit álomba sírdogálni magát, mert így tanul meg elaludni. Ez komoly tévhit. A kicsi babát, aki még nem tudja szavakkal kifejezni az érzelmeit, a jelenléttel lehet megvigasztalni, és ha igényli, álomba segíteni” – kezdi Víg Sára gyermekpszichológus,

aki hangsúlyozza: az önmegnyugtatás képessége rendkívül fontos, ennek elsajátításában pedig tényleg a szülő tud segíteni, de nem az újszülött és csecsemőkorban.

„Az a tapasztalat, hogy »itt hagytak, segítséget kérek, félek, simogatásra vágyom, de nem jön senki«, nem az önnyugtatást szorgalmazza, hanem az alapvető bizalomvesztést a világ felé. Nagy csapda lehet ez a felnőtteknek is, mert azok a gyerekek, akik így tanulnak meg elaludni, később sokkal szorongóbbak lehetnek, akár még kisiskolás, kiskamaszkorban is problémát okozhat számukra az elalvás, az éjszaka” – teszi hozzá a szakember.

A másik véglet, a közös alvás vagy az órákig tartó altatás is vezethet ugyanehhez a következményhez: ebben az esetben ugyanis a gyerek szintén a bizonytalansággal köti össze az önálló alvást, holott annak egy természetes, félelem nélküli folyamatnak kellene lennie.

„Sokan félreértelmezik a biztonságos kötődés fogalmát, és az állandó, szoros szimbiózissal kapcsolják össze, miközben annak ugyanúgy része a fokozatos, életkorhoz mért elengedés, önállóvá válás. Az elalvás, a nyugodt alvás ennek a folyamatnak rendkívül lényeges része”

– figyelmeztet a pszichológus.

Evolúció és tudatosság

Az altatás, alvás témája is egy olyan terület, amely kapcsán nagyon más módon gondolkodnak a generációk, és egy-két évtized alatt számos ponton változott az alapvető felfogás arról, mi a helyes.

„Az esti rituálé kialakítása biztosan nagyon lényeges mozzanat már születéstől kezdve: a csecsemők etetésénél is gyakran javasolják, hogy éjjel csak enyhe fényt kapcsoljunk, hiszen az ismétlődő napirenddel, és ezekkel az apró praktikákkal tanítjuk meg az idegrendszer számára felismerni a helyzetet, hogy most az éjszaka napszak következik, amikor aludni szoktunk” – mondja Víg Sára.

Nagyon sok szülőt hallani mégis panaszkodni, akik csecsemőkortól tudatosan és szeretettel altattak, biztonságos, nyugodt éjjeleket tudhattak maguk mögött, de az első, éjszakával kapcsolatos félelmek megjelenése után már nem voltak képesek kezünkben tartani az esti rutin alakítását.

„A sötéttől való félelem alapvető, ösztönös érzelem, amellyel minden gyermek szembesül. Nagyon összetett jelenség, amely tudatos és tudattalan jellemzőket is magában hordoz. Egyrészt összefüggésben van a leválás folyamatával, ahogy a gyerek érzelmileg önállósodik és a testi szimbiózis is elkezd megszűnni. Másrészt evolúciós gyökerekből is ered: a sötét az ismeretlen, nem tudom, mi van benne, veszélyt hordozhat magában, amelyre nehéz felkészülni.

Emellett a halálfélelemmel is azonosítható ez a fajta rettegés: hiszen az elalvás nagyon hasonlít az elmúlásra. »Vajon ha azt mondták, hogy a dédnagypapa elaludt, és ezután már nem láttuk többet, akkor velem is ez történik majd?«” – sorolja az okokat a szakember.

A halálfélelmet persze nem csupán a konkrét kifejezések ébreszthetik fel egy kisgyerekben: négyéves kor körül általánosan elindul az egzisztenciális szorongás jelensége, amikor a gyerek elkezdi megérteni, hogy az emberi élet véges. Bár a szakirodalom nagyon bizakodó módon úgy fogalmaz, hogy ez az időszak hat-nyolc hét alatt elmúlik, a valóságban sokkal hosszabban is elhúzódhat, főként, ha konkrét élménnyel párosul.

„Ha szülői részről nincs erőltetve, túldimenzionálva ez a fajta félelem, valóban magától elmúlik: ugyanis egyszerűen a tudat számára akkora teher és stresszforrás folyamatosan ezen rágódni, hogy eltemeti, felülkerekedik rajta. Jó esetben, ha nem következik be bármiféle traumatikus esemény, majd kamaszkorban veszi elő újra, ekkor azonban már inkább a lét értelme feletti szorongás képében jelenik meg” – magyarázza Víg Sára.

Útravaló egy életre

A szakember úgy véli, bár nem könnyű feladat, de meg kell találni szülőként azt a középutat, amikor se nem tabusítjuk, se nem beszéljük túl a halállal és a sötétséggel kapcsolatos félelmeket. Az alvással összefüggésben hozhat kétségeket az a tény is, hogy „most bele kell engedni magam a semmibe, egy kontrollvesztett állapotba, ahol fogalmam sincs, mi történik velem.” Ezért újra igényelheti a gyerek a szülői megnyugtatást, akár már akkor is, ha egy ideje önállóan tért nyugovóra. Azonban amellett, hogy ebben támaszt nyújtunk neki, itt érkezik el az a pont, amikor szépen lassan meg kell tanítanunk, vagy újra kell vele tanulnunk az önmegnyugtatás képességét.

„A pszichológia átmeneti tárgyaknak nevezi a plüssállatokat, alvókákat, amelyek a fikció és a valóság között egyfajta átjárót képezve szinte emberi minőségben adhatnak békét és megerősítést. Ezeket érdemes alkalmazni, csakúgy mint az éjjeli fényt, vagy bármi megnyugtató jelzést a gyerek számára, ami a biztonságérzetét táplálja.

Emellett érdemes konkrét ingerhez kötni az elalvást. Például beszéljük meg, hogy meghallgatunk két komolyzenei számot – sok kutatás bizonyítja, hogy Mozartnál nincsenek relaxálóbb hatású dallamok – és ha vége, lekapcsoljuk és kimegyünk a szobából. Kezdetben visszamehetünk ötpercenként, tízpercenként megnyugtatni, ha nehéz az elalvás, természetesen nyitva hagyhatjuk az ajtót, hogy hallja, ahogy a felnőttek járnak-kelnek. Előbb-utóbb a belső történéséket már más külső tényezővel köti majd össze, nem pedig a szülővel: és hetek múlva elképzelhető, hogy a második Mozart zenemű előtt már aludni fog” – biztat a szakember. 

Egyben hangsúlyozza: az önmegnyugtatás képességével nem csupán a könnyebb elalvást vagy a mélyebb alvás lehetőségét adjuk meg a gyereknek. Felnőttként minden stresszhelyzetben arra van szükségünk, hogy saját magunknak is tudjunk pozitív impulzusokat adni: aki erre képes, az jobb viszonyt ápol a saját érzelmeivel, és kevésbé hajlamos a szorongásra. Ezt a tudást tehát nemcsak az éjszakákra, hanem az egész életre adjuk.

Amikor nem lelki ok áll a háttérben

Nem csupán az okozhat gondot, ha önmagában az elalvás harcot vagy hosszadalmas procedúrát rejt magában, de az is, ha a gyerek gyakran felriad, nem tud hosszan és mélyen aludni. Ebben az esetben érdemes orvoshoz fordulni, hiszen az alvászavarok mögött neurológiai probléma is állhat.

„Sok család talál meg minket a problémával, elsősorban a másfél-négy éves korosztályra vonatkoztatva. Az első lépés mindig a nagyon alapos anamnézis: mindent meg kell tudnunk a családi szokásokról, az alvási nehézségről, a felriadások milyenségéről és gyakoriságról. Ezek az információk sokszor már magukban rejtik a válaszokat” – kezdi dr. Bodó Tímea gyermekgyógyász, a Bethesda Gyermekkórház neurológusa.

Ahogy a doktornő mondja, míg a csecsemőknél még természetes, hogy másfél-kétóránként ébrednek, addig másfél-két éves korra már kialakul, hogy a felszínes alvási fázisok hossza rövidül, míg a mélyalvási fázisoké hosszabb lesz.

„A leggyakoribb neurológiai eredetű gond, hogy egy kis elmaradás van az alvási ciklus szabályozásában, megtorpan a fejlődés, ezt pedig tudjuk támogatni például biomelatoninnal, ami még gyógyszernek sem nevezhető.

Általában hetek, maximum két-három hónap alatt megoldódnak a hasonló típusú problémák, és szépen beállnak a megfelelő alvási fázisok” – fejti ki dr. Bodó Tímea.

Fontos a szülői megfigyelés

A szakember hozzáteszi: az esetleges idegrendszeri eredetű problémák esetén, mint ADHD, hiperaktivitás, sokszor a kiírt mozgásterápia olyan pozitívan hat az egész hálózatra, hogy megoldódik az alvással kapcsolatos nehézség. Máskor a vizsgálatokból egyértelművé válik, hogy nem neurológiai eredetű a gond, hanem például egy rejtett refluxprobléma vagy ételallergia áll a háttérben. Ez okoz diszkomfortérzetet a kicsiben, aki emiatt ébred fel újra és újra.

A közbeszédben pavorként emlegetett pavor nocturnus talán az egyik legijesztőbb jelenség a szülő számára: ennek során a gyerek nemcsak felriad, de kimerevedve, egyfajta önkívületi állapotban kiabál vagy sír. A diagnózis mögött egy ártalmatlan, magától megszűnő szintén az alvási ciklusok nem megfelelő szabályozását kiváltó idegrendszeri, genetikai probléma áll.

Nagyon fontos, hogy a szülő alaposan tájékoztasson a megébredések jellegéről, hiszen ezek alapján tudják igazán elkülöníteni, hogy egy epilepsziás rohamról vagy például pavorról lehet-e szó. A gyerekek alvását ezekben az esetekben kórházi körülmények között is megvizsgálják: itt az agyi hullámokból, a légzés ritmusából, valamint a szívfrekvenciából következtetnek arra, hogy a kicsi éppen milyen alvási fázisban van.

„Ha a szülő minden alváshigiénés körülményt biztosít – félhomály, nyugalom, az alvásidő előtt egy-két órával már nincs képernyő vagy bármiféle digitális technika –, és az alvászavarok továbbra is fennállnak, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni. Amennyiben a fizikai vizsgálatok sem hoznak eredményt, úgy pszichológushoz szoktuk irányítani a családokat, mert ebben az esetben valószínűleg valamiféle szorongás áll a háttérben” – hangsúlyozza a doktornő. 

A mese is lehet gyógyír

Bár az orvosi és pszichológusi tanácsokat mind érdemes megszívlelni és nyitott szemmel járni, a legtöbbünk életében – úgy gondolom – mégis az általános félelmek, a kevésbé jól kialakított szokások állnak, amelyek nagyrészt nehéz estéket, éjjeleket hoznak. Sokféle szorongásra gyógyír a mese, miért ne lenne az éjszakától való félelemre is? Hogy miképpen jelenik meg a régi történeteinkben az alvás és mit tudnak ezzel feldolgozni a gyerekek, arról dr. Kádár Annamária mesepszichológust kérdeztem.

„A mesében az álomba merülés sokszor akkor következik be, amikor a hős erdőbe téved, keresztúthoz érkezik, amikor egy meghatározó választás elé kerül, összezavarodik. A »megvilágosító« álom egy pislákoló fény lesz a sötétségben, és az álomban szerzett tudás segít a problémák megoldásában.

Az álomban tisztán vagy másként lát a hős, mivel eltávolodik másoktól, magányosan, magára hagyottan létezik, emiatt önmagára nyílik meg a szeme” – kezdi Kádár Annamária.

Ahogy mondja: az alvás a mesében egy beavatási folyamatnak is tekinthető, amely segít felkészíteni a lányokat a rájuk váró változásokra. 

„Bruno Bettelheim »A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek« című könyvében jungi nézőpontból világítja meg a mesék üzeneteit. Az ő értelmezésben a Csipkerózsika ujjából kiserkenő vér a lány nővé válását, nemi érését szimbolizálja, a száz év alvás pedig az időt, amely a lelki érettség eléréséhez szükséges. Az alvás, az álom a kislányból a nővé érés testi-lelki folyamatához szükséges.”

A mesepszichológus emellett hozzáteszi: több népmese szól az alvásról mint a kiszolgáltatottság egy formájáról, valamint a veszélyről, amit az éberség hiánya okoz. Az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona mesében a banya egy tincset vág le a tündér hajából, amivel a szerelmeseket elválasztja egymástól. Az éberség megőrzése, az alvásnak való ellenállás akadályként is megjelenhet, amit le kell győzni.

Kádár Annamária egy listát is összeállított nektek, amelyből érdemes szemezgetni, ha az alvás nem egyszerű téma a családban, és az ezzel kapcsolatos félelmeket próbálnátok meg láthatatlan és varázslatos módon feldolgozni és feloldani.

Népmesék: 

Csipkerózsika, Árgyélus királyfi, Tündérszép Ilona  

Kortárs mesék:

Lauren Child: Nem vagyok álmos, és nem akarok lefeküdni

Mrena Julianna: Mese a kis lajhárról, aki nem akart elaludni

Nádori Lídia: A bagoly, aki eljött (a Sárkány a lépcsőházban című könyvben)

Kádár Annamária: Mumusmese (a Lilla és Tündérbogyó című könyvben)

Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben

Steve Smallman: Ugye, nincsenek szörnyek?

Peter Vegas: Félsz a sötétben? A sötét jobban fél tőled!

Bartyik Nóra: Lizi fél a sötétben (A Mi Családunk-sorozatban)

Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér – mesebeszéd

Finy Petra: Történetek rossz alvókról

Carl-Johan Forssén Ehrlin: Aludj el szépen, Bendegúz!

Carl-Johan Forssén Ehrlin: Szép álmokat, Ella!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: AnVr

Széles-Horváth Anna